Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egy rúd szalámival a poggyászában és egy jó adag kalandvággyal a szívében hagyta el Friedmann Endre Budapestet 1931-ben, hogy aztán Robert Capa néven a világ egyik legismertebb háborús fotóriportere váljon belőle.
A leghíresebb magyar származású haditudósító-fotós Friedmann Endre néven született Budapesten, 1913-ban. Szüleinek jól menő divatszabósága volt, ő maga meglehetősen konzervatív nevelést kapott két testvérével együtt. Gimnazistaként kezdett el behatóan érdeklődni a fényképészet iránt, ebben nagy szerepe volt a Városház utcában vele egy házban lakó Besnyő Évának, aki később szintén Európa-szerte ismert fotóssá vált. Az ifjú Friedmann szerelmes volt a lányba (illetve egész pontosan Besnyőék mindhárom lányába). Eleinte csak elkísérte a műterembe, később modellként is alkalmazták, érdeklődése pedig a lány mellett fokozatosan kiterjedt a fényképezésre is.
Friedmann erősen szimpatizált a baloldali mozgalmakkal, de nem tudta, hogy a rendőrök megfigyelés alatt tartják. Miután egy éjszaka találkozott az akkoriban illegális kommunista párt egyik képviselőjével, rendőrök várták otthon. Az akkor 18 éves fiút az őrszobán nagyon megverték, majd azzal a feltétellel engedték ki az őrszobáról, hogy nem maradhat Magyarországon. A legenda szerint mindössze egy rúd szalámit vitt magával, útlevele nem volt, vonatjegyét Bécsig a pesti zsidó hitközség fizette. Onnan Prágába, majd Berlinbe utazott tovább.
Elszegényedő szülei nem tudták támogatni, ott élő magyar barátai, Besnyő Éva és Kepes György segítettek neki. Friedmann beiratkozott a Német Politikai Főiskolára újságírást tanulni, de olyan szegény volt, hogy szállásadónője dakszlija elől titokban elette a mindennapi sült húst. A helyzet valamelyest javult, miután sikerült egy fotóügynökségnél elhelyezkednie. Több megbízást is kapott, például Trockij dániai látogatásáról készíthetett fényképeket – ez rajta kívül senkinek sem sikerült, hiszen a politikus fotózását szigorúan tiltották.
A fasizálódó Németországból azonban zsidó származása miatt hamarosan távozni kényszerült. Rövid budapesti tartózkodás után Párizsba emigrált, ahol hamarosan nevet változtatott: előbb André Friedmannra, majd Robert Capára. Nem tudni biztosan, miért választotta ezt a nevet, Besnyő Éva visszaemlékezése szerint a nagyszájú, rámenős természetű fiút Cápának szólították gyerekkorában, a művésznévhez mindössze az ékezeteket kellett elhagynia róla. Mások szerint Robert Taylor és Frank Capra fényképészek nevéből ötvözték össze barátnőjével, a szintén fotós (és szintén nevet változtató) Gerda Taróval. Capa a külsejét is megváltoztatta, öltönyt kezdett hordani, és megszabadult a hosszú hajától. Új identitása szerint sikeres amerikai fényképész volt, így képeit is magasabb árakon tudta eladni.
Hamarosan felkérték, hogy tudósítson a spanyol polgárháborúról. Gerdával együtt odautaztak, és 1936-ban Capa elkészítette A milicista halála című fényképét, amely meghozta számára a hírnevet, „a világ legnagyobb háborús fényképészeként” kezdték emlegetni. (A mai napig tartanak a viták arról, hogy beállított képről van-e szó, vagy Capa valóban a halála pillanatában fotózta le a katonát.) Egy év múlva, amikor Capa Párizsba utazott a fényképekről tárgyalni, Gerda életét vesztette: halálra gázolta egy tank.
Capa ezután nem találta a helyét. 1939-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, édesanyja és szintén fényképész öccse már ott éltek. A spanyol polgárháborúban összebarátkozott Hemingwayjel, és az ő közbenjárására – hiszen ellenséges ország állampolgáraként nem akkreditálhatta volna az amerikai hadsereg – visszatért Európába. „Ha nem elég jók a képeid, az az oka, hogy nem vagy elég közel” – vallotta munkája során. A második világháború kitörését követően Angliában, Észak-Afrikában, Szicíliában fényképezett, fényképeit cigarettaparázsnál hívta elő. A D-napon az első amerikai csapatokkal szállt partra, ekkor készültek leghíresebb háborús felvételei. Állítólag Budapest ostromakor neki kellett volna beolvasni a rádióba, hogy a lakosság forduljon a németek ellen, de ebbe megkopott magyartudása miatt belesült.
1945-ben Párizsban tartózkodott, itt találkozott az amerikai katonáknak szervezett előadókörúton részt vevő Ingrid Bergmannal. Egymásba szerettek, a színésznő talán házasságban is reménykedett, de Capa nem akarta feláldozni a függetlenségét. Még Amerikába való hazatérésük után is találkozgattak, egészen 1948-ig. Egyesek szerint az ő szerelmük is ihlette Alfred Hitchcock Hátsó ablak című filmjében a James Stewart és Grace Kelly által megformált főszereplők kapcsolatát.
A háború után a Szovjetunióban, Törökországban fotózott, de tudósított Izrael állam megalakulásáról is, és egy rövid időre Magyarországra is visszatért. Közben megkapta az amerikai állampolgárságot, és Magnum néven fotóügynökséget alapított. Kertész Mihályhoz hasonlóan róla is az a legenda terjedt, hogy számtalan nyelven beszél, de mindegyiken rosszul. 1954-ben a Life magazin felkérte, hogy tudósítson a francia gyarmati háborúról Indokínában. Capának rossz előérzete volt, de mivel szüksége volt a pénzre, elvállalta. Amikor egy dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készítsen a környékről, taposóaknára lépett, és életét vesztette.
