Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az 1800-as évek derekán alig néhány nő akadt Magyarországon, akik vették maguknak a bátorságot, hogy ne a szokványos és elvárt módon éljenek, azaz a férjhez menés, a háztartásvezetés és a gyermeknevelés szentháromsága helyett inkább az álmaikat kövessék. . Egyikük, Torma Zsófia nemcsak Magyarországon, hanem a világon elsőként lett nő létére régész.
Az erdélyi Csicsókeresztúr a 16. század óta a Torma család birtokában állt. Torma József, amellett, hogy országgyűlési képviselő és megyei királyi pénztárnok volt, élénken érdeklődött a tudományok iránt: Csicsókeresztúr térségében gyermekeivel, köztük Zsófiával és Károllyal gyakran végzett régészeti feltárásokat. A környék számos lelőhelyén és barlangjában dolgoztak, de feltárták az Ilosva határában lévő római castrumot is. Az elsőszülött Károlyt leginkább a római kori leletek vonzották (később ő alakította szabadtéri múzeummá Aquincum romjait Budán), Zsófiát viszont az őskori leletek érdekelték.
Nem akart férjhez menni
Édesanyja halála után Torma Zsófia egy szatmárnémeti nőnevelő intézetbe került. Innen nővéréhez költözött egy Felpestes nevű településre, ahol segített a háztartásban és a gyermekek nevelésében.
Férjhez menni nem akart – pedig a csinos, egyedülálló nőnek több kérője is akadt.
Inkább átköltözött Szászvárosba, és Hunyad vármegye földtörténeti harmadkorból származó csigakövületeit kezdte tanulmányozni. A környékbeliek megmosolyogták a „bogarászó kisasszonyt”, de idővel, ahogy tanítványa, Téglás Gábor fogalmazott, „hozzászokott a közönség is ahhoz, hogy benne a regények nevetséges »kék harisnyás« figurája helyett a valódi tanultságnak (...) mintaképét tisztelje és respektálja.”
Férfiak közt, egyedüli nőként
Torma Zsófia esőben, fagyban, a parasztok értetlenkedő tekintetétől kísérve, szándékos gáncsolói ellenében, megszállottan végezte a kutatásait, s tekintélyes gyűjteményre tett szert. A közeli Tordos őstelepén Rómer Flóris biztatására kezdett kutatni. Az elismert régész Rómer erdélyi útjai során többször meglátogatta kolléganőjét: Zsófia „magas műveltsége és máris számottevő gyűjteményei iránti érdeklődése” vonzotta Szászvárosba. A többi elismert férfi régész (köztük Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója) azonban vonakodott elismerni a teljesítményét.
Őskori leletek
1875-ben a falubeliek különös szokása ragadta meg a figyelmét:
„a befagyott Maros jegén télvíz idején a vasárnap délutáni mulatozásokat a fiatalság a meredek partból kiguruló öblös fazekak pufogtatásával szokta élénkíteni.”
A cserépedényekről kiderült, hogy őskori leletek, s az élelmes falusi lakosság nemcsak segített neki a feltárásban (tudván, hogy jó pénz üti a markát a leletekért), hanem beletanult a hamisítás mesterségébe is.
Sumér-magyar rokonság?
Torma Zsófia a Tordos lapályában felfedezett, írásjelekkel ellátott cseréptöredékeket mutatta be a Budapesten 1876-ban megrendezett IX. Nemzetközi Őstörténelmi és Embertani Kongresszuson. A jeleket Heinrich Schliemann trójai leleteivel és a mezopotámiai sumér kultúrával kapcsolta össze.
Ez nem nyerte el öccse, Károly tetszését, aki fantáziálást látott az elméletben, mivel szerinte a cserépedényeken lévő rovátkák nem írásjelek voltak, hanem a fazekas kézjegyei.
Torma Zsófia a kongresszuson megismerkedett több külföldi tudóssal, köztük a Tróját feltáró Schliemannal is, s a nemzetközi kapcsolatok előremozdították a karrierjét. 1880-ban Berlinben mutatta be leleteit, és amellett érvelt, hogy Tordos őskori lakosai a trójaiak rokonai voltak.
Bár az állítás kissé meredeknek tűnik, Torma Zsófia német nyelven is közreadta erről szóló tanulmányát, aminek köszönhetően Európa különböző egyetemei kértek tőle előadást a témában. Gyógyíthatatlan betegsége miatt ezeknek a meghívásoknak nem tudott eleget tenni, s arról is csak röviddel halála előtt értesült, hogy a kolozsvári egyetem díszdoktorává választotta.
Az első női régész
Torma Zsófiát köztisztelet övezte Szászvárosban.
„Az árvák, az üldözöttek, a segélyre szorultak készséges pártfogójaként mindenkinek szolgálatára állott”
– jegyzi meg róla Téglás Gábor, de ezen kívül a munkának élt: vagy ásatásokon vett részt, vagy gyűjteményét katalogizálta, vagy tanulmányt írt. Ennek ellenére, amikor 1899-ben meghalt, a Vasárnapi Újságban nekrológját író Pulszky Polyxenia nem igazán tudományos érdemeire, hanem a korszakban a nőktől elvárt erényekre helyezte a hangsúlyt: „Legnagyobb érdeme azonban mégsem tudós voltában rejlett. Valódi nőiessége, jó szíve, sokoldalú műveltsége az, amit leginkább kell benne méltányolnunk.
Büszkébb volt egy jól sikerült ételre, a melyet ő maga készített, mint bármely tudós értekezésére.”
Nos, Torma Zsófia munkásságának minimális ismerete után kétséges, hogy ez valóban így volt-e: még a halál is az íróasztala mellett érte, ahol doktori értekezésén dolgozott.
Az első magyar nő, aki bölcsészettudományi diplomát kapott és akit tiszteletbeli doktorrá avattak Magyarországon, páratlanul gazdag gyűjteményét az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumra hagyományozta. Utolsó leveleit már így írhatta alá: dr. Torma Zsófia. (Borítóképünk illusztráció.)
Ha szívesen olvasnál az első orvosnőről is, ezt a cikket ajánljuk.
