Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Reg Spiers, egy ausztrál gerelyhajító 1964-ben – pénz híján – úgy tette meg a közel 15 ezer kilométeres távot London és Perth között, hogy feladta magát légipostán.
Mit tennél, ha ellopnák az összes pénzed a világ túlsó végén, ám mindenképp sürgősen haza akarnál jutni Londonból Ausztráliába, hogy ott lehess a kislányod születésnapján? Ezzel a problémával szembesült 1964-ben egy ausztrál gerelyhajító, Reg Spiers. Szokatlan és rendkívül kockázatos megoldást választott: a legszükségesebbekkel beült egy dobozba, és utánvéttel feladta magát postán. Három napot töltött embert próbáló viszonyok között, ám végül szerencsésen hazaérkezett.
Potyautasok hajón és repülőn
A potyautas szóról a legtöbbeknek a régi idők hajóútjai jutnak az eszükbe: egy kétségbeesett utazó, aki éjszaka föllopózik egy hajóra, és megbújik a rakomány között. Szerencsés esetben eléri úti célját, máskor azonban megtalálják, és sok esetben vízbe hajítják az óceán közepén a szerencsétlent. A szó hallatán némelyekben felidéződhet Henry Brown története, aki 1849-ben úgy menekült meg a rabszolgaság elől, hogy abolicionisták segítségével egy ládában föladta magát Virginiából Philadelphiába.
Sokkal ritkábban gondolunk arra, hogy potyautas repülőgépen is megbújhat – persze nem véletlenül, hiszen a dolog sokkal nehezebben kivitelezhető és sokkal kockázatosabb is. Főként, ha valaki a legkönnyebben hozzáférhető helyet, a kerékdobozt választja. Ez a kamra ugyanis nem szigetelt, így magasságtól és légköri viszonyoktól függően akár mínusz 63 Celsius-fokra is zuhanhat a hőmérséklet.
Nem véletlen, hogy az amerikai szövetségi légügyi hatóság, az FAA adatai szerint az 1947. és 2015. között megkísérelt 113 ilyen utazásból 86 végződött tragédiával, ami elképesztően magas, 76 százalékos halálozási arányt jelent.
A kevés túlélő között találjuk például Mario Steven Ambaritát, aki egy indiai belföldi járaton bújt meg a kerékdobozban – ő is csak a rövid távnak, az aránylag alacsony magasságnak és óriási szerencséjének köszönhette, hogy túlélte az utat.
Egy furcsa postai csomag
Reg Spiers más módszert választott. Az ausztrál atléta azért utazott Londonba, hogy minél gyorsabban felépüljön egy sérülésből, amely megszakította profi sportolói karrierjét. A tehetséges gerelyhajítónak tartott férfi méltán bízhatott abban, hogy kijut az 1964-es tokiói olimpiára. Amikor kiderült, hogy ez nem sikerülhet, minél előbb haza akart jutni. Munkát vállalt a londoni repülőtéren, mint csomagrakodó, és azon igyekezett, hogy minél előbb összegyűjtse a hazautazáshoz szükséges összeget.
Minden a tervei szerint haladt, egészen addig, amíg egy nap el nem lopták a tárcáját – benne minden, addig összespórolt pénzével.
Márpedig Spiers mindennél jobban haza akart jutni feleségéhez és kislányához. Főként, hogy egyre jobban közelgett az utóbbi születésnapja, amelyet a sportoló semmiképp sem akart kihagyni. Más talán kétségbeesett volna, vagy segítséget próbált volna kérni, Spiers azonban más utat választott. Döntésére így emlékezett vissza később: „rakományokkal dolgoztam, így ismertem az utánvétes áruszállítással kapcsolatos tudnivalókat.
Gyakran láttam, hogy állatokat is szállítanak, és azt gondoltam: ha ők túlélik, akkor nekem is sikerülhet”.
Akkoriban Spiers egy ismerősénél, John McSorley-nál lakott, aki ugyancsak a reptéren dolgozott. Rávette, hogy segítsen neki egy dobozt ácsolni. „Azt mondta, hogy 1,5x0,9x0,75 méteresnek kell lennie” – mondta később McSorley. „Ismertem Reget, és azt gondoltam: mindenképp meg fogja próbálni, szóval akkor már jobb, ha olyan dobozt készítek neki, amivel sikerülhet is.”
Így is lett: a ládába szíjakat szereltek, amelyek ülő helyzetben rögzítették a sportoló derekát és karjait, a fedelet pedig belülről, csapok segítségével lehetett lezárni. A férfin kívül néhány konzerv, egy zseblámpa, egy takaró és egy párna, két műanyag palack – az egyikben víz volt, a másik a vizelet számára volt fenntartva – fért még be a dobozba. Noha egy ekkora láda feladása sokkal több pénzbe került volna, mint egy sima repülőjegy ára, Spiers nem aggódott: a csomagot utánvéttel, egy ausztrál, cipőkkel foglalkozó, kitalált vállalatnak adta föl.
A bűzös konzervdoboz rejtélye
Az utazás nem indult valami jól: a londoni reptéren az Air India járata sűrű köd miatt 24 órát vesztegelt, mielőtt fölszállhatott. Amikor már elérte a gép az utazási magasságot, Spiers kiengedte magát a dobozból. Épp egy konzervdobozba pisilt, amikor legnagyobb rémületére a repülő ereszkedni kezdett: A London–Párizs távot gyorsabban tette meg a gép, mint gondolta. Megrettenve, hogy utazása szinte a legelején meghiúsul, semmire sem gondolva visszaszállt a ládájába.
Arra csak odabenn döbbent rá, hogy a konzervdobozt – bűzös tartalmával együtt – egy másik csomag tetején hagyta.
A párizsi rakodómunkások szerencsére nem gondoltak arra, hogy potyautas lehet a gépen, hanem a híresen jó francia-angol „barátság” számlájára írták a dolgot, azt gondolva, hogy a londoni rakodók űztek velük ízetlen tréfát.
A következő megálló Mumbai (akkori néven: Bombay) volt. Itt sem ment minden kalandok nélkül: a ládát kitették a napra, ráadásul fejjel lefele – Spiers 4 órát töltött ebben a kellemetlen testhelyzetben, a szörnyű melegben.
„Pokoli meleg volt Bombay-ben, ezért teljesen pucérra vetkőztem. Elég vicces lett volna, ha akkor elkapnak”
– mondta később a sportoló. Ez szerencsére nem történt meg, a gép hamarosan fölszállt. Innen már ment minden, mint a karikacsapás. Amikor a repülő leszállt Perthben, a ládát a többi csomaggal együtt egy reptéri raktárba vitték. A rakodók közben beszélgettek – jellegzetes ausztrál kiejtésükről Spiers azonnal tudta, hogy hazaért.
Boldog hazaérkezés
A raktárból azonban még ki kellett jutnia. Amint magára hagyták, kiszállt ládájából, majd a helyiségben levő szerszámok segítségével lyukat vágott a falon. Csomagjából kivette egyetlen jó állapotú ruháját, és egyszerűen kisétált a repülőtérről, majd hazáig stoppolt.
Talán sosem ismerte volna meg a nyilvánosság a történetét, ha Spiers nem felejti el értesíteni londoni barátját és segítőjét sikeres hazajutásáról. McSorley azonban aggódni kezdett, és végül megosztotta az újságokkal a történetet. Így eshetett meg, hogy egyszer csak újságírók és riporterek vették körül a Spiers-család házát Adelaide-ben. A gerelyhajító szerencsésen hazajutott, végül még a csomag szállítási költségeit sem kellett megfizetnie. Sőt, a kislánya születésnapjáról sem késett le.
A potyautazás enyhébb formája a bliccelés, ami a rendszerváltás előtt szinte népszokás volt Magyarországon.
