A pletyka kétélű kard, oltalmazhat, vagy végzetes sebet ejthet riválisunkon. Őseink számára a túlélés eszköze volt, számunkra viszont rendkívül hasznos szociális készség, amelynek közösség-összetartó ereje is lehet, ha etikusan használják.
A pletykát hírnevével ellentétben nem csak rosszra lehet használni, valójában fontos szociális készség, ha etikusan használják. Ezt már ősember felmenőink is tudták, és alkalmazták a gyakorlatban, mi pedig boldogan visszük tovább a hagyományt. Evolúciós fontosságáról és pozitív alkalmazásáról írt Frank T. McAndrew pszichológiaprofesszor.
A pletyka és őseink
Az evolúciós pszichológusok szerint létfontosságú volt őseink számára a pletykálkodás, és bizony előnyt jelentett, ha valaki ügyesen űzte. Mivel kis csoportokban éltek, jól ismerhették egymást a közösség tagjai. Ugyan a túlélés érdekében össze kellett dolgozniuk, mégis egymás legnagyobb vetélytársai voltak akár a párválasztásnál, akár a szűkös erőforrások felosztásánál. Így hát fontos tudássá vált, hogy kiben lehet megbízni, és kiben nem. Hasznos képességgé vált, hogy szociális intelligenciájuk segítségével értelmezni, megjósolni vagy akár befolyásolni tudják mások viselkedését.
Szvetelszky Zsuzsanna, nemzetközileg elismert pletykakutató szerint kultúránk e szerves részét képező szokásunk kiemelten fontos volt pár századdal ezelőtt élő felmenőink számára is, hiszen szájhagyomány révén lehetett megtudni, ha kitör a pestis, vagy ostromló hadsereg közeleg. A második évezredtől már nem az életben maradást szolgálja, hanem a közösség kiépítése és megtartása miatt kulcsfontosságú.
A pletyka napos oldala – amikor hasznos
Könnyebben boldogulnak a szociális életben azok, akik jól tudnak pletykálkodni McAndrew szerint. Ezek a személyek befolyásosabbak és népszerűbbek, szélesebb ismeretségi körrel rendelkeznek. Ellenben, ha valaki élesen elhatárolódik a pletyizéstől, az a társaság szélére sodródik, akár teljesen ki is kerül belőle.
Remek módja az új csoportba való integrálódásnak, ha valaki figyelmesen meghallgatja, mik keringenek az adott közegben. Azzal, hogy figyel rá, mit ítél el a társaság, diszkrét jelzést kap a jövevény, hogy milyen normákhoz, szabályrendszerhez és értékekhez kell igazodnia ahhoz, hogy ő is a tagja lehessen.
Arra is alkalmas a pletyka, hogy a megúszásra játszó kollégákat tisztességesebb munkára bírja. Ha valaki egyáltalán nem vagy csak sokkal kisebb mértékben viszonozza a szívességeket, arról elterjedhet, hogy áthágta a közösség szabályait, és számolnia kell a következményekkel.
Érdekes módon a celebekről szóló bulvárpletykák is hasznosak tudnak lenni a mindennapi emberek számára. Egyrészt, fontos életstratégiákat sajátíthatnak el a hírességektől, másrészt akár „közös barátként” is funkcionálhatnak, amikor új szomszédokkal vagy munkatársakkal ismerkednek, hiszen kiindulópont lehet, hogy kibeszélik egymás közt a mindenki által ismert embereket.
A pletyka sötét oldala – amikor árt
Mint mindennel az életben, a pletykánál is tudni kell mértéket tartani, meg kell találni az arany középutat, hogy ne forduljon ártóvá. Ez azonban még a jó szándék mellett sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Egy régebbi kutatás azt találta, hogy akaratlanul is hajlamosabbak vagyunk emlékezni a negatív szóbeszédre. Kísérletet végeztek, mely során először egy-egy emberről készült fényképet mutattak a résztvevőknek, és vagy egy pozitív, vagy egy negatív pletykát társítottak hozzá. Ezt követően az egyik szemükhöz egy semleges képet raktak, például egy házat, a másikhoz pedig egy olyan emberről készült képet, akiről az előző fázisban elterjesztettek egy információt. Mivel az agy egyszerre csak egy képet képes feldolgozni, mérhetővé vált, mennyire tartja a résztvevők elméje fontosnak a hallott pletykákat: a negatív pletykát választották.
Ha ezt összefüggésbe hozzuk azzal, hogy egy 2012-es kutatás szerint pedig stresszoldó hatása van annak, ha továbbadunk egy olyan pletykát, amely ijesztő vagy igazságtalan, nem lepődünk meg, hogy olyan könnyen el tudnak terjedni közösségeinkben a negatív pletykák.
Természetesen a világ nem csak jó szándékkal van kikövezve, az emberek gyakran visszaélnek a megszerzett pletykákkal, főleg, ha az a saját előmenetelüket segíti. McAndrew egy korábbi vizsgálatában, melyet pár kollégájával végzett egyetemi hallgatók részvételével, azt találta, hogy a legkönnyebben kihasználható szóbeszédre a legfogékonyabbak a diákok, legyen szó riválisaikról vagy magas státuszú emberekről, például professzoraikról. Ez a romantikus életükre is igaznak bizonyult: ha olyan információ jutott el hozzájuk, amely szerelmi riválisuk hűségét vagy integritását vonta kétségbe, nem sokat haboztak abban, hogy felhasználják, és saját javukra fordítsák.
Végső soron a pletyka se nem jó, se nem rossz: egy teljesen semleges eszköz, amit jóra és rosszra egyaránt fel lehet használni. Azonban érdemes átkereteznünk az egyértelmű stigmatizálását, mivel számos pozitív hatása is lehet.
