A pestis végigkísérte az emberiség történetét, időnként pedig még ma is áldozatokat követel. A betegségről ma már sokkal többet tudunk, mint korábban, köszönhetően egyrészt a régészeti, történelmi kutatásoknak, másrészt az orvostudomány és a DNS-kutatás fejlődésének.
A középkor rettegett betegsége, a pestis még napjainkban is felüti a fejét a világban. Novemberben Kínában regisztráltak pestises betegeket, korábban pedig Coloradóban és Madagaszkár szigetén is felbukkant a járvány, mely az utóbbi helyszínen szinte minden évben halálos áldozatokat szed. A kortárs pestisjárványok vizsgálatával jobban megismerhetjük a történelmet átformáló betegséget, a történészek pedig segíthetnek az orvostudománynak a kór elleni harcban – olvasható a History Today cikkében.
Évszázadokig viaskodtak a kórral
A tudósoknak csak nemrégiben sikerült megbizonyosodniuk róla, hogy a ma felbukkanó pestisjárványokat ugyanaz a baktérium, a Yersinia pestis okozza, mint egykor a középkori Európát megtizedelő bubópestist, vagyis fekete halált. Az első dokumentált pestisjárvány a 6. században tört ki Egyiptomban, majd a 8. századig tombolt Európa, Észak-Afrika, Ázsia és a Közel-Kelet egyes részein. A második legismertebb pestisjárvány a 13. századi Európában indult, és egészen a 18. századig eltartott. A harmadik ismert járvány a kínai Jünnan tartományból kezdődölt 1855-ben, és mindegyik kontinensre eljutott.
A járványt okozó baktériumot 1894-ben Hongkongban azonosította Alexandre Yersin svájci orvos-kutató. A kórokozó azóta is az ő nevét viseli. A kutatóknak az ezredforduló környékén sikerült meghatározniuk a modern Yersinia pestis baktérium DNS-szekvenciáját, a múltban pusztító baktérium örökítőanyagának kinyerése és szekvenálása azonban kihívás elé állította a tudományt. Ekkoriban a baktériumot alkotó 4,6 millió bázispárból mindössze 50-75 párt sikerült azonosítani a középkori embermaradványok révén.
Végül 2011-ben a Max Planck Intézet munkatársai bejelentették, hogy sikerült a fekete halál 14. századi londoni áldozatainak maradványaiból kinyerniük, szekvenálniuk és újraalkotniuk a középkori járványért felelős baktérium genomját. A kutatók felfedezése azt bizonyította, hogy minden napjainkban létező Yersinia pestis baktériumtörzs eredete visszavezethető az 1347–1351 között tomboló nagy európai pestisjárványig. A szakemberek a középkori járvány és a 6–8. századi, egyiptomi eredetű pestis között is találtak kapcsolatot.
2018 júniusában szintén az említett kutatóintézet tudósainak sikerült azonosítaniuk a legkorábbi ismert, mintegy 3800 éves pestisbaktérium-törzset. Egy Oroszországban feltárt bronzkori sírban fekvő két csontvázban bukkantak rá a kutatók a Yersinia pestisre – ezt összevetve a korábbi kutatásokkal a középkori, illetve mai baktériumtörzseket sikerült visszavezetni egy közös családfára.
Ázsia a pestis hazája
A pestisbaktérium különböző fajtái valószínűleg egyetlen közös őstől származnak, melyből különböző változatok fejlődtek ki és terjedtek el az évezredek során. Ezek némelyike mára kihalt, mások mutálódtak – rendkívüli alkalmazkodóképessége tehet arról, hogy a pestis az egész világot meghódította. A kortárs tudományos fejlemények a történészek gondolkodását is átalakították az utóbbi években – míg korábban elsősorban az európai pestisjárványokra koncentrált a történelemtudomány, ma már inkább globális jelenségként vizsgálják a betegséget.
A pestis története szorosan összefügg az emberi társadalmak, a kereskedelmi utak, a földrajzi felfedezések történetével. A kutatók úgy gondolják, a Yersinia pestis a Kína középső részétől Észak-Tádzsikisztánig terjedő, északon a mongol sztyeppék által határolt Tibeti-Csinghaj-fennsíkról ered. A 6. századi egyiptomi járványról szóló legkorábbi írásos beszámolók Pelusium (a mai Tell el-Farama) város kikötőjében, a Nílus deltájának keleti vidékén figyelték meg a betegséget. Korábban a történészek úgy gondolták, Afrikából érkezhetett a baktérium Egyiptomba, ma azonban már úgy vélik, Közép-Kínából került oda az Indiai-óceán déli kereskedelmi hajóútjain keresztül, és a Nílusba a Vörös-tengerből jutott át.
Európába is Ázsiából, a selyemút, illetve a Délkelet-Ázsiát Kelet-Afrikával összekötő tengeri kereskedelmi útvonalak mentén jutott el a betegség a 13. században. Nem véletlen, hogy manapság is a Tibeti-fennsíkhoz közel fordul elő a legtöbb pestises megbetegedés. Ez a terület egyfajta baktériumraktárként üzemel, ahol a Yersinia pestis fennmaradhat és szaporodhat. Az itt honos rágcsálók, különösen a mormoták, immunisak a betegségre, és képesek hordozóként továbbhurcolni.
A bolhák és a fertőzött állatok húsa is terjeszti
A fertőzött rágcsálók (mormoták, egerek, patkányok) és nyúlfélék a vérüket szívó bolhákon keresztül, harapásukkal, illetve húsuk elfogyasztása által képesek átragasztani a kórt a nagyobb testű, ragadozó állatokra és az emberre. Tavaly májusban egy mongol házaspár azután kapta el a pestist, hogy nyers mormotavesét evett. A novemberi kínai járvány egyik áldozatát vadnyúlhús fertőzte meg. A második nagy pestisjárvány során a betegség legfőbb hordozója az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten honos ugróegér volt, mely még ma is gyakran terjeszti a kórt.
A pestis azért maradhatott fenn évszázadokon át Európában, mert az Alpokban is nagyszámú mormotapopuláció található, mely a Tibeti-fennsíkhoz hasonló raktárként szolgálhatott a baktérium számára az öreg kontinensen.
Az egykor fekete halálként emlegetett betegség ma is aktív, és időről időre felbukkan valahol a világban. A pestis történetén keresztül végigkövethetjük az emberi kultúrák találkozásának és terjeszkedésének útját, a modern orvostudomány és a történelemkutatás pedig kéz a kézben segíthetnek egymásnak megismerni a továbbra is halálos kórság természetét.
