A náci háborús bűnösök perét 1945-ben és ’46-ban tárgyalta a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék. A foglyok előbb egy luxemburgi hotelban raboskodtak, majd a nürnbergi Igazságügyi Palota szomszédságában felhúzott börtönben töltötték utolsó hónapjaikat.
Január 1-je óta látható a mozikban a Nürnberg című dráma, amely az 1946-os nürnbergi per eseményeit dolgozza fel. A film a foglyok vizsgálatát többedmagával együtt végző Douglas Kelley pszichiáter és Hermann Göring alakját állítja a középpontba, de megelevenednek benne a volt náci tisztviselők börtönnapjai és a tárgyalás is. A film alapjául szolgáló dokumentumregény, Jack El-Hai A náci és a pszichiáter című műve már magyarul is olvasható, mi azonban egy másik dokumentum, a filmben is megjelenő ősz hajú, szigorú tekintetű Andrus ezredes A nürnbergi huszonkettő című visszaemlékezésére támaszkodva elevenítjük fel a náci háborús bűnösök utolsó napjait.
12 vörös bőrönd
1945. május 20-án, egy verőfényes, tavaszi napon égszínkék Luftwaffe-egyenruhában testes, középkorú férfi érkezett a luxemburgi Bad Mondorfba. Hermann Göring, a német birodalmi Reichsmarschall a Salzburgtól délre található Fischhorn várában a 7. amerikai hadsereg katonáinak adta meg magát, akik átszállították a Luxemburgban található, titkos amerikai támaszpontra.
A nácik katonai vezetője tizenkét vörös bőrönddel, inasa társaságában érkezett Mondorfba, s a börtönparancsnok, Andrus ezredes szerint körmei kezein és lábujjain vörösre voltak lakkozva.
„Amikor behozták az irodámba, dőlt róla a veríték. Hatalmas alak volt, s a züllött gonosztevő zubbonya alatt csak úgy rengett a háj. Megmérték: a mérleg mutatója 264 fontot (119,5 kilogrammot) jelzett” – emlékezett vissza Andrus.
Ciánkapszula a kávésdobozban
Az egyik bőrönd, mint kiderült, csak gyógyszereket tartalmazott. Göring masszív drogfüggő volt: a morfiumról leszokott ugyan, de napi negyven parakodeintablettát szedett. A hajdani birodalmi parancsnok azt hitte, magával Eisenhowerrel fog találkozni, ám ehelyett csak hűvösen udvarias amerikaiak fogadták, akik azt a parancsot kapták, hogy Göringet és társait tartsák életben a tárgyalásig: félő volt ugyanis, hogy Hitler és Himmler példáját követve, ciánkapszulákkal próbálják majd megmérgezni magukat, így megúszva a felelősségvállalást.
A félelem nem volt alaptalan. Az egyik őr belekotort Göring kávésdobozába (amit, egyéb személyes tárgyaival együtt magával hozott: így például féldrágakő mandzsettagombokat, egy tégelyes kézkrémet, valamint az összes kitüntetését), és egy ciánkapszulát talált.
Egy őr, aki Göring ruházatát vizsgálta át, az egyenruhába varrva egy másik méregfiolára bukkant.
Az amerikaiak minden veszélyes eszközt eltávolítottak a birodalmi marsall közeléből, és fokozatosan leszoktatták a tablettákról. Nem volt egyszerű: Andrus ezredes szerint „úgy siránkozott és nyafogott, mint egy elkényeztetett kölyök.”
Válogatott gonosztevők
A nürnbergi börtön megépüléséig a náci vezetőket Bad Mondorf, a hajdani fürdőhely Palace Hotel nevű szállodájában tartották fogva. Göringen kívül ide került többek között a társai által is megvetett Julius Streicher, a Der Stürmer című szennylap egykori kiadója; Robert Ley, a Német Munkafront vezetője; a szörnyűséges kísérletekre ötleteket adó Leonardo Conti, és még jó néhányan – többek között egy darabig Horthy Miklós is. A börtön építése nem haladt az elvárt ütemben, ráadásul Andrus ezredesnek számtalan tényezőre kellett figyelnie: a foglyok testi épségén kívül arra, nehogy kívülről megpróbálják megszöktetni őket, esetleg a népharag idő előtt felelősségre vonja őket. Állandó emberhiánnyal küszködött: a hadsereg nagyon nehezen biztosította számára a megfelelő létszámú őrséget.
Amikor a nürnbergi börtön elkészült, már a foglyok között várta sorsát a Wehrmacht főnöke, Alfred Jodl, Wilhelm Keitel, a Wehrmacht főparancsnok-helyettese, Albert Kesselring tábornok, és Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter is. Hamarosan megérkezett közéjük az Angliában elfogott, emlékezetkiesést tettető Rudolf Hess is, Hitler helyettese. Repülőgéppel, fegyveres őrök kíséretében szállították át őket Nürnbergbe, ahol egyszemélyes cellákban vártak a tárgyalásokra.
Kezeket a paplan fölé
Andrus ezredesnek gondja volt rá, hogy olyan könnyű asztalokat tegyen a cellákba, amik nem bírják el egy ember súlyát.
Az ablakokról eltávolíttatta a rácsokat, a falakról a kiszögelléseket, és megparancsolta, hogy a foglyok a hátukon fekve, arccal az ajtó felé, kezüket a takarón kívül nyugtatva aludjanak.
A cellákat éjjelre sem sötétítették el teljesen, az őrök pedig folyamatosan figyelték a fogvatartottakat. Egyetlen beugró akadt csak, ahová nem kísérte el őket az őrök figyelő tekintete: a vécé, ahonnan csak a térdüket lehetett látni.
Napirend Nürnbergben
Az ellátásra nem lehetett panaszuk: reggelire kétszersültet és kávét, ebédre levest, húst és főzeléket kaptak.
„Az étel ugyanolyan minőségű volt, mint amit a saját embereink ettek. Jobb azonban nem”
– jegyezte meg a börtönparancsnok. Az ételt német hadifoglyok készítették, az őrök pedig minden egyes étkezés után visszavették és gondosan ellenőrizték az evőeszközöket – nem kockáztathatták, hogy egy kanálból fegyvert kovácsoljanak a fogvatartottak. Reggeli után következett a takarítás: ehhez az őrök seprűt és felmosórongyot nyújtottak be a foglyoknak. Kétnaponta érkezett a borbély, aki megborotválta őket – természetesen ez is felügyelet mellett zajlott, biztonsági borotvával. Zuhanyozni kedden és pénteken lehetett, de kisebb napi tisztálkodásra a cellában is volt lehetőség.
A fogvatartottak délelőttönként olvastak vagy a védekezésükön dolgoztak. A nürnbergi börtönben könyvtár is rendelkezésükre állt:
Hess például naponta két könyvet olvasott el, sokszor még a tárgyalások alatt is azokba temetkezett.
Ebéd előtt naponta egy órát tölthettek a sétaudvarban, ebéd után pedig vagy ismét olvastak, vagy aki igényelte, beszélgethetett a lelkésszel. A lámpaoltás pontban este fél tízkor volt, ezután már csak a szokásos tompított világítás maradt. Aki szemüveget viselt, este köteles volt azt átadni az őrnek.
Göring, a "ravasz és cinikus realista"
A foglyokon az orvosok különböző vizsgálatokat, a pszichiáterek pedig intelligenciateszteket végeztek el. Különféle személyiségzavarok kirajzolódtak ugyan, de senki nem volt köztük, akit beszámíthatatlannak nyilvánítottak volna; intelligenciahányadosuk pedig az átlagos vagy a magas átlagos tartományba esett. Göringről ezt írta például Gilbert, a pszichológus: „Extrovertált, egoista és kalandor, ravasz és cinikus realista, aki a hatalommal űzött politikát az érdekek szerencsejátékának tartja, a történelmet pedig olyan színdarabnak, amelyben az okosok és az erősek (mint például ő is) játsszák a főszerepet. Az intelligenciatesztben 138 pontot ért el.”
Szigorú biztonsági intézkedések a per alatt
A nürnbergi tárgyalássorozat 1945. november 20-án kezdődött. Reggel kilenctől ismertették a vádpontokat, majd ebéd következett. A foglyok együtt, kisebb csoportokban étkezhettek – a pszichológus Gustav Gilbert javaslatára különböző „asztaltársaságokat” hoztak létre, annak érdekében, hogy megakadályozzák egyes náci vezetők túlzott befolyását másokra. Göring, ugyanezen okból, egyedül étkezett.
A tárgyalássorozat alatt még szigorúbb biztonsági intézkedések léptek életbe: „Minden áldott nap, amikor visszatértek a börtönbe, átkutattuk őket.
Amikor fürödtek, alsóneműjüket és ruhájukat elvettük tőlük, átvizsgáltuk, és friss ruhát kaptak. Fürdés után még testüket is átvizsgáltuk.
Amíg zárkájukon kívül tartózkodtak, odabent is minden elképzelhető rejtekhelyet fölkutattunk. És mégis találtunk becsempészett holmikat” – írta a parancsnok. Tablettákat, éles fémdarabokat, drótokat, szögeket kellett elkobozniuk a foglyoktól, s a kívülről kapott csomagok küldését is kénytelenek voltak leállítani a becsempészett tárgyak miatt. A foglyok őrzése a személyzetet is megviselte: két börtönőr idegösszeroppanást kapott, és Andrus megjegyzése szerint 600 százalékos (!) volt a személyzet cserélődése.
Az ítéletek
A nürnbergi perben 1946. október 1-jén hirdettek ítéletet. A fogvatartottak többségét, tizenegy főt, köztük Hermann Göringet, halálra ítélték. Három foglyot felmentettek, hárman életfogytig tartó börtönbüntetést, ketten húsz évet, egy-egy fogvatartott pedig tizenöt, illetve tíz évet kapott. Az ítélet végrehajtásának napját azonban nem közölték velük.
Göring, amikor látta, hogy számára is elérkezik a vég, kijátszva az őr figyelmét, a vécén ülve, ciánkapszulával vetett véget az életének.
Utóbb többen vállalták, hogy ők juttatták el a marsall számára a mérget, ő maga azonban azt állította búcsúlevelében, hogy a kapszula mindvégig nála volt, és különböző helyeken – például tárgyalásra menet a csizmája szárában – rejtegette. Hogy állítását bizonyítsa, hozzátette: van egy másik kapszula is, a bőrápolókrémébe rejtve. Valóban volt.
Ha szívesen olvasnál arról is, hogyan úszta meg Josef Mengele a felelősségre vonást, ezt a cikket ajánljuk.
