A La Manche csatorna alatt vezető Csalagút több mint 50 kilométer hosszú. Manapság ekkora vízi távolság áthidalása szárazföldi közlekedési eszközök számára nem probléma. Új-Zéland mégsem épít hidat két legjelentősebb szigete közt egy bő 20 kilométeres távon. Vajon miért?
Mielőtt James Cook brit felfedező, tengerész és térképész, elsőként áthajózott volna a déli sarkkörön 1773-ban, európaiként először haladt át a később róla elnevezett szoroson is, Új-Zélandot Déli-szigetétől az Északi-szigetet elválasztó vizeken. A Tasman-tengert a Csendes-óceán déli részével összekötő Cook-szoros partján helyezkedik el Új-Zéland fővárosa, Wellington is. A legkeskenyebb pontján mindössze 22 kilométer széles szorost a világ legveszélyesebb hajózási útvonalai között tartják számon.
Se híd, se csatorna
Ugyan kedvező időjárási viszonyok között át is lehet látni egyik partról a másikra, a két szigetet mégsem köti össze híd. Pedig ma már egy ekkora távolság híddal vagy akár víz alatti csatornával történő egyesítése a gépjármű- vagy a vasúti közlekedés megteremtésére nem akadály. Wellingtonból Pictonba mégis kompjárat közlekedik.
A szoros vize az űrből félelmetesen sötétkéken tündöklik, mely extrém mélységének köszönhető. De nem ez az egyetlen oka, hogy a 22-23 km-es távolságot nem hidalja át átkelő. A legkiszámíthatatlanabbként, legzordabbként számontartott hajóútvonalon ugyanis emellett folyamatosan erős szelek süvítenek. Ezt ellentétes irányú áramlatok állandó jelenléte súlyosbítja még, s az árapályok is rendkívül változékonyak. Ha pedig még ez sem lenne elég, mindkét part meredek sziklákkal szegélyezett, melyekhez az örökösen örvénylő tenger nagy hullámveréssel csapódik.
Ha kíváncsi vagy rá, mennyire ismered a világ tengeri szorosait, ezzel a kvízünkkel próbára teheted tudásod.
