Afrikában minden idők legnagyobb tudatosan tervezett tájátalakítási projektje zajlik 2007 óta: a munkában tizenegy ország vesz részt, célja a Száhil övezet további elsivatagosodásának megállítása.
A gigantikus projektnek, mely Niger, Nigéria, Dzsibuti, Eritrea, Etiópia, Szudán, Mali, Csád, Szenegál, Burkina Faso és Mauritánia összefogásával született, 14 milliárd dolláros világbanki támogatást szavaztak meg a januárban Franciaországban tartott One Planet Summit klíma-csúcstalálkozón részt vevő államok – adja hírül a Medium Big Picture.
Kontinenst átszelő esőerdő-övezetet terveztek
A Szahara a világ legnagyobb forró sivataga, mely egyre nagyobb területeket hódít el és teszi nehézzé a környező országok számára a víz- és élelmiszer-ellátást. A sivatag déli részén található Száhil öv, melynek elnevezése arab nyelven a sivatag szegélyére utal, különösen ki van téve a globális felmelegedésben rejlő veszélyeknek: a rendkívül száraz területet a felmelegedés, a szárazságok, az erdőirtások szinte lakhatatlanná tették, az 1960-as évek óta milliók kényszerültek elhagyni a vidéket. Jelenleg 500 millió ember él a Száhil öv mentén, és ha nem sikerül megállítani a folyamatot, nemcsak ökológiai, de rendkívüli politikai vészhelyzetet is jelent majd az éhínség miatt menekülő tömegek vándorlása.
A radikális krízisre hasonlóan nagyszabású megoldást dolgoztak ki, melynek ötlete Burkina Faso első elnökétől, a forradalmár Thomas Sankarától származik. Ő az 1980-as években tízmillió fa elültetésével kívánta volna visszaszorítani a sivatag terjedését, de egy merényletben életét vesztette, mielőtt álma valósággá vált volna. Sankara tervét mégsem feledték el, 2007-ben az említett tizenegy ország összefogott, hogy az Afrikai Unió égisze alatt egy parttól partig, 8 ezer kilométer hosszan elnyúló, 18 millió hektáros erdősávot hozzanak létre.
A kudarcok ellenére is jelentős változást hozott
A projekt mégsem haladt a várt iramban: az elmúlt 13 évben a tervezett erdősítésnek mindössze 4 százaléka valósult meg, rendkívül egyenetlen eloszlásban. Míg Etiópia 5,5 milliárd facsemetét ültetett, Burkina Faso mindössze 16,6 millió, Csád pedig alig több mint egymillió fát telepített, és ami még rosszabb, az eddig telepített faállomány nyolcvan százaléka szinte azonnal elpusztult. Dennis Garrity, a kenyai székhelyű Agrárerdészeti Világközpont vezető munkatársa szerint a Nagy Zöld Fal projekt a kezdetektől fogva inkább politikai magamutogatásra szolgált, mintsem átgondolt élőhely-mentési terv lett volna.
Mégsem bizonyult hiábavalónak a grandiózus kezdeményezés: a projekt ösztönzésére a Száhil övben élők rengeteg változást vittek végbe, kutakat ástak, gátakkal és teraszokkal blokkolták a víz elfolyását, új élőhelyek jöttek létre, melyek segítik a zöld növényzet életben maradását, még úgy is, hogy nem valósult meg a tervezett összefüggő esőerdő-övezet – állítja Chris Reij, a Világ Erőforrásai Intézet (WRI) fenntartható földgazdálkodásért felelős szakértője. A létrejött mozaikos tájszerkezet a terület mikroklímáján is módosított az évek alatt, így nagyobb hozammal szolgálnak a szántóföldi kultúrák.
Az említett klímacsúcs a projekt egy áttervezett változatának támogatásáról döntött – a cél már nem dzsungelövezet, hanem a kontinenst átszelő, szárazságtűrő fákkal és cserjékkel, sőt gyümölcsfákkal és zöldségfélékkel borított füves térség kialakítása. A remények szerint a fák árnyéka nyomán csökkenő párolgás miatt a csapadék elfolyása is redukálódik, így egyre közelebb kerül a felszínhez a talajvíz és nő a kutak hozama. A WRI közleménye szerint a program hatása máris érződik: hatezer éve most először fordul elő, hogy a Szahara déli kiterjedése csökkenni látszik.
