Matthew Gentzkow, a több díjjal is kitüntetett amerikai közgazdász Budapesten járt. Előadást tartott arról, hogy vajon a közösségi média hatása okolható-e a politikai megosztottságért.
Magyarországra látogatott az amerikai közgazdász nagyágyú, Matthew Gentzkow, a Stanford Egyetem professzora, a 2014-es John Bates Clark Medal díjazottja, amely a kiemelkedő 40 év alatti közgazdászokat tünteti ki. Utazásának célja az volt, hogy május 26-án átvegye a 2021. évi Neumann János-díjat, melyet a budapesti Rajk Szakkollégium ítél oda minden évben egy, a kollégistákra nagy hatást gyakorló, egzakt társadalomtudománnyal foglalkozó szakembernek. A díjátadó alkalmával Gentzkow izgalmas előadást tartott főbb kutatási témájáról: vajon a közösségi média tehető-e felelőssé az amerikai politikai megosztottságért.
Valóban nagyobb Amerikában a politikai megosztottság, mint valaha?
Gentzkow két fő kérdésre bontotta le több tanulmányból álló kutatását, amely azt vizsgálta, hogy a közösségi média miként befolyásolja a politikai megosztottságot az amerikai állampolgárok között, mely a 2016-os (Trump–Clinton) választások környékén tapasztalható volt az amerikaiak mindennapi életében. Az első fő kérdés arra összpontosít, hogy valóban nagyobb-e a politikai megosztottság az amerikaiak között, mint valaha, a másik pedig a közösségi média szerepét vizsgálja mindebben.
Gentzkow első kérdésfelvetése és válasza azért különösen érdekes, mivel korábban az a konszenzus alakult ki, hogy valójában nincs is nagy politikai megosztottság az amerikaiak között. Gentzkow rámutatott, hogy ez az állítás igaz is lehet, és téves is, attól függően, hogy mely területeken akarjuk mérni a megosztottságot. Ugyanis az egyének nem kezdték el extrémebb politikai hovatartozással felcímkézni magukat 2016-ban 1975-höz képest, a pártok identitása sem vált szélsőségesebbé, és az egyes kérdéskörökben is inkább mérsékelt álláspont jellemző az amerikaiakra, például az abortusz témakörében.
Azonban ezeknél sokkal baljósabb területen mérhető a politikai kettészakadás: az emberek érzelmi hozzáállásában. Gentzkow kutatása szerint az elmúlt 50 évben rohamosan nőttek az ellenkező politikai nézetekkel rendelkező emberek iránt táplált negatív érzések az amerikaiakban. Talán az a felmérés érteti meg a legmélyebben, értelmi és érzelmi szinten egyaránt ezt az egymás ellen fordultságot, hogy míg 1960-ban elenyésző mennyiségű ember vallotta azt, hogy elégedetlen lenne gyermeke házastársával, ha az az ellenkező politikai pártot támogatná, mint saját maga, addig 2008-ra például radikálisan megnőtt az ilyen gondolkodású emberek száma: a válaszadók ötöde érzett így. Gentzkow azt mondta, hogy még a faji és nemzetiségi különbségek sem értek el ekkora elégedetlenségi mértéket, ha gyermekük lehetséges párválasztásáról kérdezték az amerikaiakat.
De nem csak az átlagemberek hozzáállása változott radikálisan. A politikusok beszédének pártspecifikus töltete is sokat változott. Megfigyelhető, hogy a demokraták és a republikánusok, még ha ugyanarról a témáról is beszélnek, más érzelmi sugallatú jelzőkkel látják el őket, amely egybevág a saját pártjuk üzenetével, hozzáállásával. Gentzkow és csapata ráeresztett egy saját fejlesztésű gépi tanulásos algoritmust az 1873 és 2016 között a kongresszusban elhangzott beszédekre, hogy kiderítsék, mikortól vált a politikusok nyelvhasználata élesen kettéválaszthatóvá az alapján, hogy demokrata vagy republikánus-e a felszólaló. Egészen az 1980-as évekig az algoritmus nem volt igazán képes arra, hogy egypercnyi beszéd alapján helyesen besorolja a politikust a megfelelő pártba. Azonban az 1990-es évek elejétől kezdve ez élesen megváltozott, a politikai megosztottság a beszédekben is tetten érhetővé vált.
A közösségi média a hibás az egyre nagyobb politikai megosztottságért?
Gentzkowban és társaiban az az ötlet merült fel, hogy esetleg a közösségi média felbukkanása lehet az oka a politikai megosztottság egyre növekvő kráterének. Azonban megdöbbentő módon az eredmények megcáfolták ezt a felvetést. Kiderült, hogy az összes hírszerzési médium közül még mindig a kábeltévé számít a legfontosabb hírszerzési forrásnak, nem a közösségi média. Továbbá, inkább a 75 évesek és az idősebbek korosztályára volt jellemző a politikai megosztottság, mintsem a 18–39 évesekre, a közösségi média felhasználó táborának nagy részére. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy nem a közösségi média hibája a kiélesedett politikai helyzet Amerikában.
Ugyanakkor egy közösségi médium mégiscsak ront a politikai megosztottságon egy kísérlet szerint, amelyet Gentzkow végzett. A kísérletben részt vevők átlagosan napi egy órát töltöttek a Facebookon. A csapat egyik felének fizettek, a másik felének nem, de mindenkit arra kértek, hogy egy hónapra ne menjenek fel a Facebook-oldalukra. Ebben az egy hónapban a többség, ahelyett, hogy más közösségimédia-felülettel pótolta volna ki a felszabadult napi egy óráját, inkább barátaival és családtagjaival töltött több időt.
A hónap leteltével a felmérések alapján az derült ki, hogy bár a Facebook-szünet hatására kevésbé voltak tájékozottak a politikai hírekkel kapcsolatban, a politikai megosztottságuk szintje csökkent. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy az emberek általában hasonló politikai nézeteket vallanak, mint családtagjaik és ismerőseik, így „echo chamber”-be, azaz visszhangkamrába kerülnek, tehát kicsi az esélye annak, hogy a saját politikai meggyőződésükkel ellentétes információba botoljanak a Facebookon.
Összességében tehát a politikai megosztottság valóban nagy Amerikában, azonban ezért nem a közösségi média tehet (kivéve a Facebookot), hanem inkább a kábeltévéadások hangvétele és a pártok elválasztó szóhasználata.
