Határőrökként telepítette a szultán Magyarország területéről Afrikába a ma is létező magyaráb törzsek őseit. Létezésük feledésbe merült, mígnem a legendás „angol beteg” Almásy László újra felfedezte őket.
Magyarabnak és magyarábnak is nevezik azt az afrikai, magyar őseire a mai napig büszke népcsoportot, akik elődeit még II. Szelim szultán telepítette a núbiai határvidékre, hogy ott védjék a világméreteket öltött Oszmán Birodalom déli határait. Az egyiptomi és szudáni határ közelében négy falut alapítottak, Anéba, Tuska, Gatta és Ibrim településeket. Számukat több tízezerre teszik, eleik szokásait a mai napig őrzik.
Magukat pedig egyértelműen magyarnak vallják 500 év után is.
Nevük arab-magyar szóösszetétel, azonban nem pusztán annyit jelent, hogy magyar arabok volnának. Az -ab végződés núbiai eredetű, a törzs, illetve a családhoz tartozás jelölésére szolgál, a mai napig használatban van a nemzetségnevek jelölésére a térségben. Saját eredetmondáik szerint 1517-ben érkeztek Afrikába.
A törököknek köszönhetően kerültek Afrikába
Eszerint II. Szelim szultán hódító hadseregének tagjai voltak őseik, azonban rendelkeznek más eredettörténettel is, ami pár emberöltővel későbbre, Mária Terézia uralkodásának idejére teszi Afrikába érkezésüket. Hogy valójában mikor is kerültek az emberiség bölcsőjébe, már csak azért is nyitott kérdés, mert egy részük még őrzi nemcsak magyar, de keresztény hagyományait is, miközben a későbbi költözésükre utaló monda kifejezetten arról regél, hogy iszlám vallásuk miatt keltek útra, amiért hitük miatt kiutasították őket az ország területéről.
A mai legújabb kutatások szerint nem pusztán magyarok a magyarábok ősei, hanem délszlávok is, ugyanis
Szelim Egyiptomba vonulásakor nem pusztán az elrabolt magyar gyerekekből nevelt janicsárok, hanem szlávok is voltak a seregben.
Az oszmánok néhány hadtestét Núbiába vezényelték, hogy biztosítsák az ottani területet, és megvédjék a marhacsordákat, valamint a karavánutakat az arab útonállóktól. Ezen hadtestek magyar és bosnyák janicsárokból épültek fel, ők a feladatuk elvégzése után nem is tértek már vissza az Oszmán Birodalomba, hanem letelepedtek és keveredni kezdtek a helyiekkel Asszuán környékén. Ezt erősíti meg Pécsváradi Gábor ferences szerzetes Bánffy János királyi főpohárnok mesternek írt levele, amelyben beszámol arról, hogy 1516-ban személyesen is beszélt a Jeruzsálemen átvonuló török hadseregben szolgáló magyarokkal.
Almásy László fedezte fel újra a magyarábokat
Évszázadokig senki nem törődött az egykor Afrikába szakadt magyarok leszármazottaival, mígnem a Magyar Földrajzi Társaság alapítójának fia, a legendás kutató, Almásy László meg nem érkezett a kontinensre. A nemesi család köznemesi ágának sarja már gyermekként is vonzódott a térképészet, az eddig ismeretlen tájak és a madarak iránt. Apja neves tudós volt, így természetes volt számára, hogy fiát is támogatja kiterjedt tudományos érdeklődésében. Almásy Chernel István ornitológusnak köszönhetően egyre inkább a madarak költési útvonalait, illetve magát a repülés tudományát kutatta, még egy repülőgépet is épített saját kezűleg. Felnőtt életének kalandos eseményeit Az angol beteg című filmből is megismerhetjük, s ez volt az az időszak, amikor különös emberekre bukkant Asszuán környékén.
Almásy 1926-ban Esterházy Antallal együtt, autóval indult útnak Afrikába, a Nílus mentén haladtak Alexandriától Kartúnig, majd átkeltek a Núbiai-sivatagon is. Almásy ekkor autóversenyzőként kalapolt támogatók után. De nem csak vezetett, sikerült felfedeznie egy addig ismeretlen oázist is, illetve Ain Dua barlangrendszerét tele feltáratlan, régi barlangrajzzal, és úgy közlekedett a homokdűnék tarkította, végtelen sivatagban, hogy a helyiek elismerésként a Homok Atyja (Abu Ramla) néven illették.
Több tízezernyi magyar Afrikában
A Nílus egyik szigetén, Válid-Halfában magyar szavak ütötték meg a fülét. Összebarátkozott a magukat magyaráboknak nevező törzzsel, és hazatérve új expedíciót szervezett volna, hogy felderítse a további településeken élő rokonaikat. Erre azonban a második világháború kitörése miatt már nem volt lehetősége. Ekkora egyes településeket az Asszuáni-gát építése miatti áradás következtében is kellett hagyniuk, azonban jelenleg is több tízezren élnek a környéken.
A magyarábokat csak jóval később, az 1980-90-es években sikerült a magyar tudósoknak ismét meglátogatniuk. A '80-as években Kákosy László egyiptológus a Nílus völgyében folytatott ásatásai során találkozott képviselőikkel. Két antropológus, Hankó Ildikó és Kiszely István mint a Kákosy-féle kutatócsapat tagjai, szintén kapcsolatba kerülhettek velük. Átfogó, kifejezetten a magyarábokat érintő expedícióra azonban csak a rendszerváltoztatást követően, először 1993-ban kerülhetett sor. Fodor István orientalista magyar eredetű szokásaikat, illetve közmondásaikat, mondáikat, magyar eredetű szavaikat is összegyűjtötte.
A kapcsolat az anyaország és a magyaráb törzs között az elmúlt évtizedek során egyre szorosabbá vált, a Magyarok Világszövetsége felvette tagjai közé a törzset, a Magyar Iszlám Közösség pedig 2006 óta támogatja megmaradásukat.
Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük, hogy világszerte hol hagytunk magunk után nyomot mi, magyarok.
