A grönlandi óészaki mondák egyik legrejtélyesebb alakja kétségtelenül Tyrker. A férfi a vikingekkel kalandozott, Leif Eriksson híres felfedező nevelőapja volt – származása vitatott, ám egyes kutatók szerint magyar is lehetett.
Amikor a viking kalandozók 1000 körül eljutottak az amerikai kontinensre, Leif Erikssonnal és csapatával tartott egy nem északi származású férfi is. Ő volt Tyrker, a sokak szerint magyar származású szolga, aki egyben a viking kalandozó nevelőapja is lehetett. Sok a megválaszolatlan kérdés vele kapcsolatban, ám annyi bizonyosnak tűnik, hogy fontos tagja volt a társaságnak.
Egy véletlen miatt tudtak Amerikáról
A Grænlendinga saga és a Vörös Erikről szóló monda dokumentálja a vikingek útját Amerikába. A történet szerint Bjarni Herjólfsson lehetett az első európai, aki megpillantotta a kontinens partjait – egy véletlennek köszönhetően. Grönlandot akarta elérni, amikor Izlandról elindult, ám az utat nem ismerte: eredetileg apjával akart a tengeren találkozni, akit azonban gyilkosság miatt száműztek Izlandról. Utána indult a nagyobb szigetre, ám viharba keveredett, és az erős szél korábban ismeretlen tájakra sodorta. Ekkor pillantotta meg legénységével Észak-Amerikát, ám partraszállás helyett folytatta útját Grönlandra.
Megérkezve beszámolt élményeiről, és a történet fölkeltette Leif Eriksson érdeklődését, aki elhatározta, hogy megkeresi a rejtélyes földrészt. Megvásárolta Bjarni hajóját, és 35 fős legénységével elindult. Eredetileg apja, Vörös Erik is vele tartott volna, ám leesett lováról, és belehalt sérüléseibe.
Helyette Leif nevelőapja, Tyrker (más források szerint Tyrkir) tartott az expedícióval – őrá bízta ugyanis Vörös Erik a gyermekei, három fiú és egy lány nevelését.
Át is teleltek Amerikában a vikingek
Az utazás sikerrel járt – erről több történelmi forrás is tanúskodik. Például a Sigurd Stefánsson által készített híres Skálholt-térkép, amelyet a tanár a 16. században rajzolt az akkor fellelhető, vikingekről szóló történelmi beszámolók és óészaki mondák alapján. Leif Eriksson expedíciója először Kőországba (Helluland – valószínűleg a mai Baffin-sziget), majd Erdőföldre (Markland – a mai Labrador) érkezett, ám ezekről a helyekről hamar továbbálltak. A mai Új-Fundland területe már jobban tetszett a vikingeknek: „a fű harmatos volt, melynél édesebbet még nem ízleltek és lazac is bőséggel volt a vizekben” – olvasható a sagában Bernáth István irodalomtörténész, műfordító tolmácsolásában.
Nem csoda hát, hogy a kalandozók úgy döntöttek, hogy alaposabban is körülnéznek. Felderítőútra indultak, amelyről azonban Tyrker nem tért vissza a többiekkel egy időben. „Leifet nagyon fájdalmasan érintette a hír, mert Tyrker már hosszú ideje apja házanépével élt, és Leifet kicsi gyermekkora óta nagyon kedvelte.” A vezér parancsot adott egy 13 fős keresőalakulat elindítására, amelyet személyesen ő vezetett. A nevelőapa azonban hamarosan előkerült, láthatóan roppant izgatottan.
„Előbb elkezdett hosszan anyanyelvén beszélni, közben forgatta a szemét, és nagyokat fintorgott. A többiek nem értették, mit beszél.”
Végül észbe kapott, és normannra váltott: kiderült, hogy szőlőre bukkant, amely elmondása szerint hazájában népszerű étel és ital. Javasolta, hogy szedjenek és tegyenek el belőle minél többet. Az eset után Leif Vinlandnak, vagyis Szőlőföldnek nevezte el a helyet – itt is teleltek. Az őslakosokkal eleinte jó volt a kapcsolat, ám aztán a saga szerint a vikingek szerencsétlen hibát vétettek. Lakomára hívták a bennszülöttek előkelőit, akiknek a többi között tejet is felszolgáltak.
Az indiánok azonban tejcukorérzékenyek voltak, ezért az ünnepség után rosszul lettek, és azt hitték, hogy a vikingek megmérgezték őket.
Ezután megromlott a viszony, amiről az is tanúskodik, hogy a felfedezők a Skræling nevet adták az őslakosoknak – ennek jelentése nyápicok, üvöltözők, bőrrel takartak, esetleg fenevadak.
A vikingek látogatását Új-Fundlandra régészeti leletek is igazolják, a L’Anse aux Meadows-ban végzett ásatások során Helge Ingstad kutató és Anne Stine Ingstad archeológus 1960-ban egy viking falu maradványaira bukkant. Legalább nyolc épület állhatott itt, köztük egy kovácsműhely és egy kohó, valamint egy fűrészüzem.
A magyar származás nem bizonyított
A vikingekkel tartó rejtélyes idegennel kapcsolatban több megválaszolatlan kérdés is akad. Kinézetét a mondában így írták le: „Tyrkir előreugró homlokú, nyugtalan pillantású, ragyás arcbőrű férfi volt, a termete alacsony és vézna, de máskülönben mindenféle mesterségekben igen járatos volt.” Származásáról azonban megdönthetetlen bizonyítékokkal nem rendelkezünk. Egyesek amellett érvelnek, hogy német lehetett – a vikingek a „déli ember” kifejezést, ahogy többször nevezték Tyrkert, gyakran a germánokra használták. John Fiske Amerika felfedezése című munkájában a név eredetével kapcsolatban felvetette: elképzelhető, hogy Tyrker a bizánci oldalon harcolt a törökök ellen, így a türk jelentésű név ragadványnév.
Gerhard Schöning norvég történész – más kutatók mellett – azonban egészen más következtetést vont le a névből: 1777-ben arról írt, hogy a magyarokat Bizáncban – ahol a skandinávok is gyakran megfordultak – türknek hívták. Valamelyest ezt az elméletet támasztja alá I. Gézának a Szent Koronán látható zománcképe is, amelyen a következő felirat szerepel: „Géza Türkia hithű királya”.
Tyrker a magyar történelemben nem szerepel, ám a kalandozó magyarok más alkalmakkor találkozhattak a vikingekkel.
