Kormányzati leállás fenyegeti Amerikát, megbénulhatnak fontos szolgáltatások

Olvasási idő kb. 2 perc

Szerdától számos állami szolgáltatás leállhat az Egyesült Államokban, ha nem tudnak megegyezni a költségvetésről.

Kormányzati leállás fenyegeti az Egyesült Államokat, ha a kongresszus nem tud kedd éjfélig megegyezni a költségvetésről, de egyre kisebb az esély a megállapodásra, miután Donald Trump és a demokrata vezetők tárgyalása alig hozott eredményt – írja a Reuters.

Szerdától számos állami szolgáltatás megbénulhat

„Úgy gondolom, hogy leállás felé tartunk, mert a demokraták nem teszik meg a helyes lépéseket” – jelentette ki JD Vance alelnök, miközben mindkét fél a másikat hibáztatja a kialakult helyzetért. 

Kormányzati leállás jöhet az Egyesült Államokban szerdától
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Ha nem születik megegyezés, és a kongresszus nem fogadja el a költségvetési törvényt 

Idézőjel ikon

szerdától számos állami szolgáltatás szünetelhet, és több ezer szövetségi kormányzati alkalmazottat küldhetnek szabadságra a NASA-tól a nemzeti parkokig.

Szövetségi bíróságok zárhatnak be, késhetnek a vállalkozásoknak és rászorulóknak nyújtott támogatások. A leállás idején a létfontosságú szolgáltatások továbbra is működnek, köztük a rendfenntartás, a kórházi ellátás és a légiforgalmi irányítás.

A mostani vita középpontjában az egészségügyi támogatások állnak. A demokraták azt szeretnék, hogy hosszabbítsák meg az egészségbiztosítást olcsóbbá tevő adókedvezményeket, amelyek hamarosan lejárnak, valamint vonják vissza a korábbi kiadáscsökkentéseket. Trump és a republikánusok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy az egészségügyi és a kormányzati finanszírozást külön kérdésként kell kezelni. 

A kormányzati leállás nem ismeretlen az Egyesült Államokban, Donald Trump első ciklusa alatt háromszor fordult elő. Ezek közül az egyik 36 napos volt, ami a leghosszabb az amerikai történelemben, és 2019 januárjában ért véget. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.