A keleti kultúrák és nyelvek kutatásában elért eredményeivel Vámbéry Ármin nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is elismerést szerzett. A felvidéki születésű keletkutató és turkológus a 19. századi magyar tudományos élet egyik legkiemelkedőbb alakja volt, akit a legveszélyesebb helyzetekben is megvédett elhivatottsága, kíváncsisága, csillapíthatatlan tudásvágya, no és rendkívüli tehetsége, amelyet sok színész megirigyelhetne.
Zsidó hagyományokat és a Talmudot kutató apja már meg sem érhette fia, Wamberger Hermann születését, akit a hazai és nemzetközi tudományos élet Vámbéry Árminként ismer. A felvidéki Szentgyörgyön napvilágot látott Vámbéry születési idejét nem tudni pontosan – miután a zsidóknak a 19. század derekán nem írták elő születési anyakönyv kiállítását –, így a keletkutató maga határozta meg az 1832. március 19-i dátumot.
Már fiatalon látták, milyen tehetséges
Vámbéry Ármin nagyon szegény körülmények között nőtt fel, kiskorától kezdve sokat nélkülözött. Ráadásul egész életére rányomta bélyegét, hogy gyermekbénulás miatt sánta lett a bal lábára. Édesanyjával, amikor az újraházasodott, Dunaszerdahelyre költözött, itt járt 12 éven át a helyi népiskolába. Tehetsége már egészen fiatalon megmutatkozott: játszi könnyedséggel tanult, és még be sem fejezte a tanulmányait, amikor rövid ideig szabóinasként dolgozott, majd pedig házitanítóként kereste a kenyerét.
Több mint hét nyelven beszélt
Tudásszomja olthatatlan volt, 1851-ben, amikor a szentgyörgyi piarista gimnázium és a soproni evangélikus líceum után Budapestre került, saját bevallása szerint már hét nyelven beszélt: nyolcévesen németül, magyarul, valamint héberül írt és olvasott, majd megtanult olaszul, franciául, szlovákul is, végül pedig horvátul is.
Később megismerkedett az orosz és a skandináv nyelvekkel is, de az igazi szenvedélye a török nyelv és a keleti kultúrák lettek.
A magyar Vámbéryből török Rasid lett
Évek óta dédelgetett vágya éppen ezért egy keleti utazás volt, amely Eötvös József támogatásával 1857-ben meg is valósulhatott. Első útja a Dunán át, a Fekete-tengeren keresztül hajóval Isztambulba vezetett, ahol az ott élő magyarokkal kialakított kapcsolata, valamint nyelvtanári munkája révén egyre több időt tölthetett magasrangú törökök társaságában. Iszmail pasa segítségével Hüszein Dáim pasánál házitanítóskodott, aki
Vámbéryt Rasidra „keresztelte”, amely nevet a keletkutató aztán remekül tudott hasznosítani a későbbiek során.
„Szükség is volt rá, hiszen „törökként” egyszerűbb volt közelebb férkőzni a közép-ázsiai népekhez, amelyek akkoriban nagyon bizalmatlanul fogadták a betolakodókat” – avat be Bárány Róbert geográfus, útifilmes.
Török dervisnek adta ki magát
Vámbéry viszont meg akarta ismerni Belső-Ázsiát, így 1861-ben ismét Isztambulba utazott, de ezúttal azért, hogy megkezdje hónapokig tartó felkészülését keleti útja előtt. Mindent úgy kellett alakítania, hogy a veszélyes kánságok elöljáróinak ne tűnjön fel, hogy ő nem igazi török. A nyelv tökéletessé tételében éppen ezért az üzbég Khalmurad molla segítette őt, ám a török nyelvtudásának finomhangolása csak egy volt a sok elsajátítandó ismeret között.
„Vámbéry az apró gesztusoktól kezdve a nyelvi finomságokig mindent betanult, hiszen már egyetlen hibája is az életébe kerülhetett volna. A felvidéki kutató végül török dervisnek kiadva magát, Hadzsi Mehemmed Resid efendiként indult el Isztambulból” – meséli az utazó geográfus, aki nemrégiben a selyemút, valamint Vámbéry Ármin közép-ázsiai útvonalának nagyobb állomásait maga is bejárta Üzbegisztánban.
Vámbéry Ármin így ír erről Dervisruhában Közép-Ázsián át című, több nyelven is kiadott munkájában:
„Az inkognitó külső, vagyis anyagi részével csak ment még a dolog, de erkölcsi oldalát tekintve több bajjal kellett megküzdenem, mint egyelőre gondoltam. Az évek során át elég alkalmam volt az európai és ázsiai élet közti ellentéteket tanulmányozni, s válságos helyzetemnél fogva, melyben magamat találtam, résen kellett lennem folyvást, de mégsem kerülhettem el néhány ostromba hibát. A keleti és nyugati társadalom közti különbség nem szorítkozik csupán a nyelvre, arcvonásokra és öltözetre. Mi, európaiak, másképp eszünk, iszunk, alszunk, ülünk és állunk, mondhatnám: másképp nevetünk, sírunk, sóhajtunk, intünk, mint a keletiek.”
Majdnem az életébe került az emírrel való találkozás
Vámbéry 1863. március 28-án csatlakozott egy bukharai hadzsi karavánhoz, velük vándorolt Közép-Ázsia sivatagos vidékein Erzerumon és Tabrizen keresztül Kházendrán tartományba. Innen a Kaszpi-tengeren átkelve jutott el Khivába, majd indult tovább Bukharába.
Rasid Effendi szerepe jól ment Vámbérynak, minden nehézség nélkül hitette el, hogy ő egy török dervis. Egyedül utóbbi állomáson keltett gyanút a helyi emírben, akit végül egy több mint fél órás kihallgatás során sikerült meggyőznie hitelességéről. A próbatétel olyannyira sikeres volt, hogy még ajándékokat is kapott további, Szamarkand felé vezető útjára, ahonnan egy másik karavánnal indult Teheránba.
Három hónapos tartózkodása után innen indult haza, Pestre, ahová 1864 májusában meg is érkezett.
Messze földön elismert szakember lett
Vámbéry Ármin – aki előtt európai még nem járt azon a vidéken – izgalmas utazásáról részletes leírást is készített. A felvidéki keletkutató ezáltal nemcsak Közép-Ázsia föld- és néprajzának, valamint a térség kultúrájának megismerésében alkotott maradandót, hanem a török filológia területén is. Hazáján kívül nemzetközileg elismert szakember vált belőle, akihez, mint az ázsiai helyzet kiváló ismerőjéhez, országok vezetői fordultak kérdéseikkel. Vámbéry Ármin 1865-től a budapesti tudományegyetemen is oktatott egészen 1904-es nyugalomba vonulásáig. Nem egy európai tudományos társaság választotta tagjává, de
Xantus János, Hunfalvy János, valamint Berecz Antal természettudósokkal részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában is.
Hallani szeretnéd, mennyire hasonlít a magyar és a török nyelv? Mutatunk itt egy érdekességet.
