Nem lőjük le a poént, ha azt mondjuk: nem a magyar oktatásban sulykolt lexikális tudás az, hanem valami egészen más.
Jól tudjuk, hogy más dolog az iskolában szerzett lexikális tudás, és más a „való életben hasznos” tudás. Előfordulhat, hogy valaki minden dolgozatot ötösre ír, minden vizsgán átmegy, de az életben mégsem boldogul. Ha nem a jegyek mutatják meg, milyen okos egy ember, akkor hogyan veszik észre a világ legsikeresebb emberei a „hasznos intelligenciájú” embereket?
Jeff Bezos szerint a titok abban van, hogy gyakran meg tudod változtatni a véleményedet. Elon Musk szerint a tényleges készségeket és képességeket kell megvizsgálni. Steve Jobs pedig egy harmadik megközelítést tartott sikeresnek.
Az Apple legendás alapítótársa még 1982-ben, az Academy of Achievement szervezetének tartott beszédében arról beszélt, ő hogyan határozza meg a valódi intelligenciát. Nos, Jobs szerint ez nem az egyén szakterületén mutatott mély szakértelmében mutatkozik meg, hanem abban, hogy a különféle területek között váratlan kapcsolatokat képes felfedezni.
„Az intelligencia jó részét az adja, hogy képesek legyünk messzebbről látni a képet, például mintha egy városban lennénk, és az egészet a 80. emeletről látnánk. És amíg mások a térképüket bújva próbálják kitalálni, hogy jussanak el A-ból B-be, mi egyszerűen csak látjuk magunk előtt a terepet és az útvonalat” – mondta Jobs a beszédben.
Érdekes elképzelés ez az intelligenciáról, és adja magát a kérdés: hogyan tehetünk szert arra a készségre, hogy madártávlatból lássuk a problémákat? Jobs szerint úgy, hogy intellektuálisan mindenevők vagyunk, és egyedi, szokatlan módokon fedezzük fel a minket körülvevő világot.
„Nem jó, ha ugyanolyan tapasztalataink vannak, mint mindenki másnak – mondja Jobs –, mert akkor mi is ugyanazokat az összefüggéseket tudjuk csak észrevenni, amit mások, és nem leszünk kellően újítók. Kitalálhatjuk például, hogy Párizsba megyünk néhány évre, hogy költővé váljunk. Vagy ellátogathatunk egy harmadik világbeli országba – ezt őszintén ajánlom. Legyünk szerelmesek egyszerre két emberbe! Walt Disney meg például kipróbálta az LSD-t...”
A szerelmi bonyodalmak és a pszichedelikus drogok persze nem biztos, hogy olyan dolgok, amelyeket mindenkinek ki kellene próbálnia, de a lényeg változatlan: nem értékesebb egyik élmény a másiknál, de ha az amúgy nem kapcsolódó (és viszonylag ritka) élményeket és az azokból szerzett szakértelmet ügyesen kombináljuk, jobban rálátunk a problémákra, és egyedi megoldások juthatnak eszünkbe. Jobs például az Apple tipográfiájához egy kalligráfiai tanfolyamon tanultakból merített ihletet.
A tudomány egyetért Jobsszal
Ha belegondolunk, eléggé logikus ez a meglátás. Nem tudunk friss szemmel nézni egy feladatra, ha ugyanaz az érdeklődési körünk, mint körülöttünk mindenki másnak. Ám sokunk nem tudja megfogadni ezt a tanácsot, mert túlságosan leköt minket, hogy az elsődleges szakterületünkön gyarapítsuk a tudásunkat, és elhitetjük magunkkal, hogy nincs időnk a „haszontalan” felfedezésre vagy a váratlan kitérőkre.
A tudomány egyetért Jobsszal abban, hogy a beszűkült látókör korlátozza az intelligenciát és a kreativitást. Több tanulmány is rámutatott a pszichológusok által nyitottságnak nevezett jellemvonás és az igazán kiváló elmék közötti összefüggésre. Egy 1960-as évekbeli kísérletben a tudósok megfigyelés céljából összezártak néhány zsenit egy házban, hogy kiderítsék, milyen közös vonásaik vannak. Arra jöttek rá, hogy a költőktől a vállalkozókon át a természettudósokig minden zseni különösen nyitott volt az új ötletekre és élményekre. Egy újabb tanulmány pedig rámutatott, hogy az új ötletek és élmények iránti érdeklődés nemcsak a fiatalok körében függ össze az intelligenciával, de ez a nyitottság az öregedéssel járó szellemi hanyatlás elleni küzdelemben is segít.
A fókusz, ahogy azt Steve Jobs is tudta, rendkívül fontos, amikor megpróbáljuk a gyakorlatban is alkalmazni a remek ötletünket. De a kíváncsiságunkat még ne ültessük kispadra! Ahhoz, hogy egyáltalán eszünkbe jusson az a jó ötlet, fontos az intellektuális nyitottság és a szerteágazó érdeklődés.
Tehát első lépésként hagyjuk a kíváncsiságunkat kalandozni, amíg végül találunk valamit, ami már megérdemli a teljes, osztatlan figyelmünket.
