A Világifjúsági Találkozókon több tízezer fiatal vett részt, akik nappal propagandaelőadásokat hallgattak, esténként viszont boldogan énekeltek együtt. Fesztiválhangulat, szocialista módra.
Fegyverére vagy a szerszámára,
vagy az öklébe szorul a keze,
térképre néz, és a szeme sugára
már útnak indul Budapest fele
– írta Gyertyán Ervin 1949-ben Az ifjuság találkozója előtt című versében. A (kissé pajzánnak ható) verset a Budapesten megrendezendő Világifjúsági Találkozó inspirálta: 1949. augusztus 14-én, egy hónappal azelőtt, hogy kivégezték volna Rajk Lászlót és társait, a magyar fővárosban ünnepélyesen megnyitották a második Világifjúsági Találkozót.
Feje fölött békegalamb
Rákosinak igen fontos volt ez az esemény, hiszen a totalitárius rendszer igazolását várta tőle, nem mellesleg a szervezésben részt vevő fiatalok közül kellett kiválasztania a jövő generáció pártkádereit. Arra törekedett, hogy mindenben felülmúlja az első, 1947-ben Prágában megrendezett VIT-et: a kéthetes rendezvénysorozat során több száz kulturális előadás és filmvetítés zajlott, de nem maradhattak el a kötelező felvonulások sem. Augusztus 20-án este pedig – ahogyan Klenjánszky Sarolta tanulmányából megtudhatjuk – a Dunánál rendezett ünnepségen „a partokon több százezer néző gyönyörködhetett a felülmúlhatatlan szépségű látványban, melyet 13 kivilágított hajó s a Rákosi és Sztálin óriásportréit az égbolton megmintázó, a vízfelületen tükröződő tűzijáték nyújtott.” A VIT zárásaként háromezer békegalambot eresztettek szabadon.
Világbéke és erődemonstráció
Hazánkban nem rendeztek többé Világifjúsági Találkozót: a későbbi VIT-eknek más nagyvárosok adtak otthont. Többnyire szocialista országok fővárosai (például 1957-ben és 1985-ben Moszkva, 1978-ban Havanna), de 1959-ben Bécsben, 1972-ben pedig Helsinkiben rendezték meg a nagyszabású eseményt. Prága után 1959-ig kétévente, később ritkábban gyűltek össze a szocialista blokkban élő fiatalok, hogy tegyenek a világbékéért. A valódi, rejtett ok természetesen nem ez volt, hanem a szocialista világhoz tartozás tudatának erősítése, erődemonstráció az „ellenség” felé, valamint a kommunista vezetők körüli személyi kultusz elősegítése.
„Fiatalok, egyesüljetek!”
A VIT-ek óriási érdeklődést váltottak ki a szocialista országok fiataljai körében, de sokszor csatlakoztak a kapitalista országokban élő, baloldali érzelmű családok gyermekei is, többnyire a helyi kommunista párt támogatásával. Általában 10 000-30 000 fiatal vett részt ezeken az eseményeken. Minden találkozónak volt külön jelmondata (a budapestié például az, hogy „Fiatalok, egyesüljetek! Előre a tartós békéért, a demokráciáért, a népek önrendelkezési jogáért és a szebb jövőért!”), ezekben a korszak unos-untalan ismételgetett szófordulatai tértek vissza: béke, barátság, imperialista agresszió, antiimperialista szolidaritás. Minden találkozóhoz terveztek színes logót is.
Gyárlátogatás és közös éneklés
Az ideológiai programok közt vetélkedők, sportesemények, kiállítások kínálták magukat, no meg az elmaradhatatlan felvonulások, de aki az 1957-es moszkvai VIT-re érkezett, gyárlátogatásra is hivatalos volt. „A résztvevők sokoldalú képet kaptak a szocialista építés eredményeiről. A gyárak, mezőgazdasági nagyüzemek dolgozóival való találkozások bizonyították a világ minden tájáról összesereglett fiatalok számára, hogy a szovjet embereket, a szovjet ifjúságot milyen őszintén és milyen mélyen hatja át a béke és barátság gondolata, az internacionalizmus eszméje.” A szervezők igyekeztek, hogy híres, természetesen baloldali nézeteket valló személyiségek is megtiszteljék jelenlétükkel a találkozót:
1947-ben Prágában például megjelent a „legendás hírű Ifjú Gárda” egy élő tagja és „egy hős vadászpilóta” is.
1951-ben a berlini VIT-en jelen volt Frédéric Joliot-Curie (Marie Curie veje), valamint Nazim Hikmet és Pablo Neruda költők is.
A Világifjúsági Találkozók kedvelt programja volt a közös éneklés. Itt terjedt el széles körben például a Ciao Bella (ami a közelmúltban A nagy pénzrablás című sorozat kapcsán éledt újra): 1947-ben a prágai VIT-en énekelte fiatal emilia-romagnai partizánok küldöttsége a nagyközönség előtt. A kubai Guantanamera ugyan régebbi szerzemény, de nagyobb népszerűségre szintén a VIT-ek által tett szert. De az azóta többé-kevésbé feledésbe merült Egy a jelszónk, a béke kezdetű dal is 1947-ben, Prágából indult világ körüli útjára, majd lett később a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) himnusza.
Magyar résztvevők a Világifjúsági Találkozókon
A VIT-eken természetesen Magyarország is képviseltette magát, néhány száz fős küldöttség által. Nagy megtiszteltetésnek számított a kiválasztottak közé tartozni: szakmunkások és brigádvezetők éppúgy jelentkezhettek, mint zenészek, színészek vagy képzőművészek. A külföldre utazást megelőzte az itthoni ismerkedés a „kis VIT”-eken, és némi felkészülés: a küldöttség tagjai magyar néptáncot tanultak be, tablókat készítettek, felkészültek a fogadó ország történelméből és főbb nevezetességeiből, természetesen mindezt szocialista szemszögből. A magyar delegációt vezető szocialista politikusok hivatalosan is elbúcsúztatták, majd – helyszíntől függően – busszal, vonattal vagy repülőgéppel elindultak a célállomásra. A küldöttség számára egyenruha is készült: 1973-ban például a magyar lányok szürke szoknyát, fehér garbót és piros kabátkát, a fiúk szürke nadrágot, fehér pulóvert és sötétkék zakót viseltek.
1973-ban a Diósgyőri Munkás megszólaltatott egy résztvevőt, aki az 1968-as szófiai VIT-en vett részt. (Szófia azután kapta meg a rendezés jogát, hogy az eredetileg Algériába tervezett találkozó belpolitikai okok miatt elmaradt, majd a rendezésre szintén jelentkező Ghánában is megdöntötték a baloldali kormányt.) Ács Gyula busszal érkezett Diósgyőrből Szófiába, élményeiről kissé sematikusan számolt be: „Hosszabb időre szóló személyes barátságot nem kötöttem a szófiai VIT-en. De sokkal közelebb állnak hozzám a világ minden országának fiai” – vallotta be, majd hozzátette:
„Ha most elmennék, egészen biztos, aktív résztvevője lennék a tömegmegmozdulásoknak, dallal, tánccal emelném a hangulatot.”
Schmied János esztergályos szakmunkás és párttitkár ifjúsági szocialista brigádvezetőként jutott el a helsinki VIT-re. „Szép formaruhában utaztunk, világoskék öltönyben (még ma is megvan) és orkánkabátban” – emlékezett vissza.
Meglepetés Moszkvából
Az éjszakák sem feltétlenül alvással teltek. Kiss István szobrászművész (aki 1953-ban végzős főiskolásként utazhatott Bukarestbe) a Pajtás újság kérdésére elmondta: míg nappal a kiállításokon tartózkodott, „éjjel az utcán voltam, akárcsak a többi küldött. Nagy népzenei csereberékkel teltek éjszakáink, s én mint a népdalok kedvelője sok örömet találtam az utcai éneklésekben.” Szemes Marinak fiatal színésznőként a moszkvai GUM áruházban működő parfümautomata okozott hosszan tartó meglepetést: „Felfigyeltem egy nénikére, amint egy készülék előtt állt, illetve forgolódott és kecsesen hajolgatott. Közben a gép valami előttem ismeretlen sziszegő hangot hallatott. Amikor a nénike ellépett a masina elől, odamentem. Az volt kiírva, hogy húsz kopek bedobására a gép működni kezd. Sosem láttam még automatát, Budapesten akkoriban még nem volt, ezért kíváncsiságból bedobtam a húsz kopeket. Az automata aztán alaposan bekölnizett, tartott illatából még Budapesten is.”
1989 után, a Szovjetunió összeomlását követően igencsak megritkultak a VIT-ek, de nem tűntek el teljesen: 1997-ben Havannában, 2001-ben Algériában, 2005-ben Venezuelában, 2010-ben a dél-afrikai Pretoriában, 2013-ban pedig Ecuadorban rendezték meg a találkozót. Az utolsó VIT-re 2017-ben Szocsiban került sor.
Ha szívesen olvasnál még a korszakról, ezt a cikket ajánljuk.
