Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A nagy történelmi fordulópontok idején születnek az igazán elsöprő erejű szónoklatok. Ezekből az évtizedek múltán is visszhangzott beszédekből most a háborúellenes gondolatokat idézzük fel.
Alapvetően pacifista szempontból tudunk csak reagálni napjaink eseményeire. Politikamentes szándékkal emeltünk ki a 20. század történetéből olyan híres háborúellenes beszédeket, amelyek emlékeztethetnek minket az emberiség sötét óráira. Segítségül A XX. század nagy beszédei című könyvet hívtuk.
Tony Benn – A háború nem egy videójáték
„Könnyű úgy beszélni háborúról, hogy ez a generáció már nem emlékszik rá. (…) Ez a generáció azt hiszi, a háború egy videójáték vagy egy hír a híradóban!”
Azon a napon, amikor a képviselők megszavazták Irak bombázását (1998. február 17.), a nagy hírű munkáspárti képviselő, Tony Benn egy mára ikonikussá vált, szenvedélyes beszédet mondott, amelyben rávilágított a háborúval kapcsolatos alapvető problémára, és arra, hogy végső soron nagyobb hatással van az ártatlan emberekre, mint azokra, akiket felelősségre kellene vonni. A saját pártja, a saját miniszterelnöke ellen beszélt – ahogyan arra egy nem csak névleges demokráciában kell is, hogy legyen példa és lehetőség.
George Bell – „A népirtás nem igazolható háborús cselekedet.”
Az anglikán egyházfi George Bell – aki Canterbury főesperese, majd Chichester püspöke volt 1929–1958 között – bátorságát bizonyítva már a kezdet kezdetén rávilágított a hitlerizmus keresztényellenes természetére, amiért keményen támadták. Erkölcsi rátermettségét ismételten akkor igazolta, amikor a második világháború során élesen kikelt a szövetségesek azon szándéka ellen, hogy civil településeket és otthonokat bombázzanak Németországban. Beszéde ebben a témában a Lordok Házában hangzott el. Szigorú kritikája nagyon népszerűtlenné tette, ám erkölcsi pozíciója megingathatatlan maradt. Részlet a szónoklatból:
„Miért vagyunk vakok a háború pszichológiai oldalával kapcsolatban? Miért képtelenek a szövetségesek figyelembe venni az erkölcsi és lelki tényeket? Hogyan feledkezhettünk meg azokról az ideálokról, amelyek ügyünket elindították? Miként lehetséges, hogy a háborús kormányzat jóváhagyja a városok folyamatos pusztítását, és nem veszi észre, hogy mindez a civilizáció gyökereit fenyegeti? Vakságuk odáig terjed, hogy nem tudatosul bennük, milyen pusztítást fog végezni az a még kegyetlenebb háborúskodás és sivárság, amihez a jelenlegi tombolás elkerülhetetlenül vezetni fog a mi hazánkban is, jóval azután, hogy a háborús kormányzat tagjai jobblétre szenderültek. Miért nem veszik észre, hogy nem így kell visszaszorítani a katonai agressziót, és nem így kell befejezni a háborút?”
Bernard Mannes Baruch – Az atomfenyegetettség kezdeti időszakában a józan ész is képviseltette magát
1946–47-ben az ENSZ Atomenergia Bizottságának amerikai képviselője, Bernard Mannes Baruch az atomfegyverek korlátozására és ellenőrzésére tett javaslatot. Az úgynevezett Baruch-terv az amerikai atommonopólium bebetonozását jelentette volna; amerikai szakértők ekkor úgy vélték, a szovjeteknek mintegy húsz évre lesz szükségük ahhoz, hogy saját nukleáris arzenált kezdhessenek építeni. Ennél nagyobbat aligha tévedhettek volna. A bizottság alakuló ülésén elmondott beszéde apokaliptikus hangulatot árasztott.
„A háború megszüntetése jelenti a megoldást, mert a nemzetek csak így hagynak fel az egymás elleni versennyel, amelynek tárgya: ki tud előállítani és bevetni rettegett »titkos« fegyvereket, amelyeknek egyetlen ismérve, hogy melyik gyilkol és öl hatásosabban. Ez az ördögi program nem pusztán a középkorba visz vissza minket, hanem a kozmoszból a káoszba juttat. Ha sikerül megtalálnunk az atomfegyverek ellenőrzésének megfelelő módját, akkor okkal reménykedhetünk abban is, hogy megelőzhetjük más tömegpusztító fegyverek használatát is. Ha egy ember ismeri az a betűt, akkor, ha akarja, az ábécé többi betűjét is meg tudja tanulni.
Véssük az agyunkba:
a békét soha nem lehet megőrizni a fém súlyával vagy fegyverkezési versennyel.
A béke csak akkor lehet nyugodt és biztonságos, ha a megértést és az egyetértést szankciókkal védjük. Vagy a nemzetközi együttműködést választjuk, vagy a nemzetközi széthúzást.”
Mahátma Gandhi – „Hitem alfája és ómegája az erőszakmentesség.”
Gandhi 1920-ban lett az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnöke, a párt pedig elfogadta Gandhi erőszakmentes passzív ellenállást hirdető programját, a szatjagráhát, amelyet korábban már Dél-Afrikában is gyakorolt.
„Ráébredtem: az igazság keresése nem engedi meg, hogy az ember erőszakot alkalmazzon az ellenfelén,
ehelyett türelemmel és együttérzéssel kell leszoktatnia őt hibájáról. Hiszen ami egyvalaki számára igazságnak tűnik, másvalaki számára hibának tűnhet. A türelem pedig elszenvedést jelent. Vagyis a doktrínám azt jelentette, hogy nem az ellenfélen, hanem magunkon teszünk erőszakot, így szerzünk érvényt az igazságnak.”
A szatjagráhá mozgalmat segítve Gandhi beutazta Indiát, és nemritkán több mint százezer honfitársa előtt szónokolt a gyűléseken. A rendőrség állandóan követte, de csak 1922-ben tartóztatták le, és vádolták meg lázadással a tulajdonában álló Young India magazinban megjelent három cikke miatt. Ezt követően Ahmedábádban bíróság elé állították, ahol Gandhi bűnösnek vallotta magát. Ekkor hangzott el híres vallomása.
Az talán kevésbé köztudott, hogy a békés ellenállás globális szimbóluma személyesen Hitlernél próbálta megmenteni a világot a második világháborútól.
Martin Luther King – „Negatív indulatok ellen nem lehet negatív fegyverekkel győzni.”
Martin Luther King (1929–1968) amerikai baptista lelkipásztor volt a megfelelő ember a megfelelő helyen egy olyan történelmi pillanatban, amikor népének nagy formátumú vezetőre volt szüksége. Ez a pillanat 1954-ben érkezett el, amikor King élére állt a Montgomery város buszain utazók faji alapon történő megkülönböztetése ellen kezdeményezett mozgalomnak. Az amerikai történelemben előtte senkinek sem sikerült ilyen hosszú és sikeres támadást indítania a feketéket érő elnyomás ellen. King később a polgárjogi mozgalom élére állt, és Gandhihoz hasonlóan ragaszkodott az erőszakmentességhez.
King ezeket a megmozdulásokat erőszakmentes közvetlen akcióknak nevezte. Meggyőződése volt, hogy negatív indulatok ellen nem lehet negatív fegyverekkel győzni.
„Az erőszaknélküliség hatékony és igazságos fegyver. Úgy üt, hogy nem sebez, s megnemesíti azt, aki használja.”
Sőt: egyedül ez a harcmodor biztosítja azt a lehetőséget, hogy „az ember a gyűlöletet teremtő energiává alakítsa, és ne csak önmagát, hanem elnyomóját is megszabadítsa bűneitől”, mert úgy harcol ellene, hogy érte is harcol. Az erőszakmentes közvetlen akció célja az volt, hogy leleplezze az igazságtalanságot, és olyan „építő feszültséget” teremtsen, amely tárgyalásra kényszeríti a partnert, hiszen azt egyetlen elnyomótól sem lehet várni, hogy önként adjon szabadságot.
1967. április 4-én került sor a legjelentősebb tüntetésre, amikor Martin Luther King a Lincoln-emlékmű lépcsőjén mondta el a híres „Van egy álmom” beszédét, amelyben követelte a faji egyenlőséget, valamint kitért a vietnámi háborúra is, és hangoztatta, hogy teljesen elítéli Amerika részvételét. Ez volt az első jelentős tüntetés, ahol a nép kimondta, hogy nem tartja helyesnek Amerika ilyen szintű beavatkozását Vietnám belügyeibe.
