Federico Zuccari az olasz manierizmus elismert festője volt, ám a kritikát nem szenvedte: rendszeresen festményein reagált a valós vagy vélt sérelmeire, míg végül XIII. Gergely pápa száműzte Rómából.
Az olasz festő szakmai élete jól indult: tíz évvel idősebb bátyja, Taddeo Zuccari már elismert művész volt, amikor Federico úgy döntött, ő is festészettel akar foglalkozni. Taddeo műhelyében tanulta ki a szakma csínját-bínját, és első alkotásai is itt születtek. Testvére hamar meglátta benne a tehetséget, és egyre több megbízást közösen teljesítettek. Együtt dolgoztak Alessandro Farnese bíboros felkérésére is az egyházi méltóság villájába szánt freskón.
A legjobb festőnek tartotta magát
Az idősebb testvér azonban 1566-ban, még a munka befejezése előtt, tragikusan fiatalon, 37 évesen meghalt – a megbízás teljesítése így teljes egészében Federico Zuccarira hárult. A bíboros és a festő fennmaradt leveleiből kiderül: 1569-ben nézeteltérés támadt köztük a díjazással kapcsolatban, és Zuccari helyett a munkát végül egy bizonyos Jacopo Bertoia fejezte be.
„Federico önmaga mentora és áldozata is volt egyben – nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy a művészeti világ csúcsára helyezze magát”
– írta róla Massimo Moretti olasz művészettörténész. Nem csoda hát, hogy nem vette jó néven a visszautasítást. Válasza – noha minden ízében nélkülözte a professzionalizmust – mindenképp csattanós volt. Apellész híres, Allegoria della Calunnia című, elveszett festményét értelmezte újra, amely csak leírásokból és Botticelli alkotásából volt ismert.
Midász király legendája
A mítosz szerint Midász görög király az évek során megunta gazdagságát és az erdőbe vonult, ahol Pán isten tiszteletének szentelte életét. Történt egyszer, hogy Pán kihívta Apollónt egy dalnokversenyre – minden néző a zene, a tánc istenének javára döntött, kivéve Midászt. Büntetésül Apollón ezért szamárfüleket növesztett a fejére – a történet a felháborítóan igazságtalan ítéletek jelképévé vált.
Zuccari festményén az igaztalanul megítélt művész Merkúr isten védelme alatt távozik a színről, miközben Midász király – természetesen szamárfülekkel – aljas tanácsadóira, a Gyanakvásra és a Rágalmazásra (Calumnia) hallgat. A háttérben a kígyóhajú Irigység bujkál a sötétben, miközben Minerva, a bölcsesség istennője arra inti a királyt, hogy ne engedje szabadjára a megláncolt és bekötött szemű Dühöt. Midász körül az állatok a rossz kormányzás alatt elterjedő bűnöket szimbolizálják: kegyetlenség (róka), rosszindulat (farkas), fösvénység (béka), kapzsiság (hárpia) és csalás (leopárd).
A festmény nem túl titkolt jelentése meglehetősen egyértelmű: a bíboros döntését Zuccari nagyjából annyira érezte igazságosnak, mint a királyét, és valószínűleg hasonló „jutalmat” is tartott volna megfelelőnek.
Közönségének is visszaszólt
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor az olasz festő ilyen módon juttatta kifejezésre, hogy nem ért egyet az őt ért kritikával. 1579-ben nem sokkal azután festette meg az „Il Lamento della Pittura” (A festészet siralma) című képét, hogy a nagyközönség körében nem arattak különösebb tetszést a firenzei katedrálisba készített freskói. A monumentális választ csak Cornelis Cort holland művésznek a festményről készített metszetéből ismerjük: a kép előterében maga a festő ül, akinek elvonja a figyelmét egy nőalak: maga a Festészet. Alatta egy barlangba zárva az Irigység raboskodik, akit a Festészet legyőzött, ám megpróbáltatásai ettől még nem értek véget.
Fölöttük, a felhőkön az olümposzi istenek gyűltek össze, akiket Minerva próbál meggyőzni a festészet fontosságáról.
Szamárfülekkel ábrázolta patrónusát
Zuccari csattanós, vászonra pingált sértései válasz nélkül maradtak, egészen 1581-ig – ekkor ugyanis a festő átlépett egy fontos határt. Akkoriban Paolo Ghiselli, XIII. Gergely pápa egyik közeli tanácsadója megbízásából annak bolognai kápolnájának oltárképén dolgozott. Ám hiába küldte el a Szent Gergelyről szóló alkotást időre, a templomot anélkül szentelték föl – Ghiselli visszautasította a művet. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy Zuccari rengeteg olyan elemet ráfesetett, ami a tridenti zsinat alapelveivel ellenkezett: a többi között meztelen halottakat és felismerhető egyházi méltóságokat. Ráadásul a bolognai művészvilág is tiltakozott, hogy egy kívülállót bízott meg Ghiselli. Zuccari végül nemcsak a megbízástól esett el, de egyetlen fityinget sem kapott – és minden jel szerint ez már sok volt a festőnek.
Ceruzát ragadott, hogy méltó választ adjon.
Egy jól bevált motívumhoz, a szamárfülű Midász királyhoz nyúlt, akit egy kapu előterében ábrázolt: az építményről kapta az alkotás a nevét is: Porta Virtutis, azaz az erény kapuja. Midász és kísérete – a Tudatlanság birodalma – nem léphet be a kapun, mert Pallasz Athéné (Minerva), az Erény birodalmának őrzője, ezt megakadályozza. Teszi ezt azért, mert a király igazságtalanul ítélt: az istennő fölött látható festmény helyett tanácsadói, a Hízelgés és a Rábeszélés javaslatára az egyértelműen silányabb alkotást választotta, amely semmit sem ábrázol, a vásznon csak egyetlen szó olvasható: Önteltség.
Menekülnie kellett Rómából
Az allegória kibontásához nem szükségeltetik különösebb erőfeszítés, de ennek ellenére Zuccari ezt még megúszhatta volna. Ám nem elégedett meg a rajz elkészítésével a kevély művész: alkotását nemcsak bemutatta a római Szent Lukács-templomban tartott ünnepségen, ám részletesen el is magyarázta a jelentését.
Kifejtette, hogy Midász király valójában Ghiselli, a Hízelgés és a Rábeszélés a bolognai festők, a Tudatlanság birodalma Bologna városa, az Erény földje pedig Róma.
Ezt már nem hagyhatta szó nélkül az egyház: XIII. Gergely egy gyors eljárás végén bizonyítottnak találta a túlkapás és a becsületsértés vádját, és Zuccarit börtönre (a szabadságvesztés alól 400 scudi befizetésével mentesült) és száműzetésre ítélte. A festő védekezését, miszerint az allegorikus művet már évekkel korábban, Firenzében kitalálta, senki sem hitte el. Zuccari szerencséje az volt, hogy az egyházfő 2 évvel később meghalt, és a művész visszatérhetett Rómába. Sőt, a botrány hírnevét is növelte: Urbinó hercege, Francesco Maria II della Rovere megbízta: készítse el a rajz végleges, festett változatát. Az alkotás ma az Oxfordi Egyetem képtárában látható.
Nem Zuccari volt az egyetlen festő, akinek menekülnie kellett egy pápa haragja elől: így járt Michelangelo Buonarroti is.
