Egy ausztrál tudós szerint 100 éven belül megtörténhet, hogy az ember eltűnik a Földről.
A tudósok szerint a Föld történetének új korszakába léptünk valamikor az 1950-es években, az antropocén korszakba. Történik mindez azért, mert az emberiség a Föld geológiájára, légkörére és élővilágára már olyan szintű hatással van – annak pozitív és negatív értelmében is –, hogy új időszakot kezdtünk el. Ugyanakkor, felmerül a kérdés, hogy ha az ember, aki mindenbe beleavatkozik, egyszer csak kikerülne ebből a képletből, hogyan változna meg az a környezet, amit ma ismerünk.
Már többször fenyegetett a réme
Megdöbbentő adat, de a Földön valaha létezett fajok jóval több mint 90 százaléka kihalt. Vajon mi történne, ha egy nap az emberek is erre a sorsra jutnának? Bár ez a forgatókönyv hihetetlennek tűnik, a történelem során többször is előfordult, hogy egy-egy járvány majdnem kipusztította az emberiséget. Gondoljunk csak a 14. században a pestisjárványra, amely világszerte pusztított, és Európa lakosságának közel 70 százalékát megölte, vagy az 1900-as évek elején kitörő influenzára, amely világszerte 75 millió áldozatot szedett.
2010-ben Frank Fenner ausztrál virológus azt állította, hogy a túlnépesedés, az éghajlatváltozás és a környezet pusztítása miatt valószínűleg az emberiség a következő évszázadban ki fog halni. Ha pedig ez bekövetkezik, a bolygón hagyott nyomaink hamarabb halványulnak el, mint azt gondolnánk; a városok összeomlanak, a szántóföldeket benövi a vad növényzet, a hidak ledőlnek.
A 2007-ben megjelent A világ nélkülünk című könyv szerzője, Alan Weisman szerint, ami nem semmisül meg, azt idővel betemeti a homok és a föld.
Az emberiségből elég hamar csak egy vékony műanyagréteg, radioaktív izotópok és csirkecsontok maradnának.
„Ennek bizonyítékaként megvizsgálhatjuk a bolygó azon területeit, amelyeket kénytelenek voltunk elhagyni. Ilyen például 1986 óta a csernobili atomkatasztrófa több kilométeres környezete. A Natural Environment Research Council által finanszírozott 2015-ös tanulmány »bőséges vadállományt« talált a zónában, ami arra utal, hogy az emberek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a helyi növény- és állatvilágra, mint a 30 éves krónikus sugárterhelés. Még ha holnap mindannyian eltűnnénk is, az általunk a légkörbe pumpált üvegházhatású gázoknak több tízezer évbe telik, hogy visszatérjenek az iparosodás előtti szintre. Egyes tudósok úgy vélik: már túljutottunk olyan döntő fordulópontokon – különösen a sarki régiókban –, hogy már akkor is felgyorsul az éghajlatváltozás, ha soha többé nem bocsátunk ki szén-dioxid-molekulát.”
Az ember eltűnik, az oroszlánok az USA-ban jelennek meg
Az, hogy a természet milyen gyorsan foglalja vissza az ember által alakított környezetet, nagymértékben függ az adott terület éghajlatától. A Közel-Kelet sivatagaiban még mindig láthatók több ezer évvel ezelőtti romok. Ugyanakkor, 1542-ben, amikor az európaiak először léptek a brazil esőerdők területére, városokat, utakat és termőföldeket találtak a nagyobb folyók partján. Ám miután a felfedezők olyan – eddig ismeretlen – betegségekkel fertőzték meg az őslakosokat, amelyek megtizedelték őket, a dzsungel nagyon gyorsan visszafoglalta azokat a területeket, ahol korábban virágzó kultúra létezett.
Az is valószínű, hogy az emberiség kihalása után azok az állat- és növényfajok szenvednének a leginkább, amelyek szoros kapcsolatban vannak az emberrel.
Az állatállomány, például a tehenek, sertések és csirkék magukra maradnának, több mint 1,5 milliárd tehén, egymilliárd sertés és 20 milliárd csirke válna könnyű prédájává a vadon élő húsevőknek.
A macskák viszont sokkal könnyebben alkalmazkodnának az ember nélküli világhoz, mint a kutyák. Ugyanakkor olyan haladó vadászokkal kellene versenyezniük, mint a rókák, farkasok, leopárdok, oroszlánok és tigrisek. Ám néhány száz év elteltével a tevék Ausztráliában, a huskyk Indiában, az oroszlánok pedig az Egyesült Államokban tűnhetnének fel. Azok a növények, amelyek permetezést és műtrágyázást igényelnek, hamar kipusztulnának, ugyanakkor széles körben megjelennének azok az ősi növényfajok, amelyek ellenállóbbak.
Alan Weisman szerint a rovarok igazi nyertesei lehetnének annak, ha az ember eltűnne a bolygóról.
„A rovarok mozgékonyak, gyorsan szaporodnak, és szinte minden környezetben meg tudnak élni. Gyorsabban mutálódnak, mint bármi más a Földön, kivéve talán a mikrobákat. Ám jelenleg az ember aktívan próbálja őket elnyomni.”
Azok az állatok pedig, akik rovarokat esznek, szintén elszaporodnak, hiszen bőven lesz számukra táplálék, ilyenek például a rágcsálók, a madarak, a hüllők vagy éppen a pókfélék.
Az alábbi videó Alan Weisman könyvével összhangban járja végig az ember utáni világ változásait:
Van, ami több millió év múlva is megmaradna
Visszatérve Weisman gondolatmenetéhez, úgy tűnik, hogy amit kemény munkával létrehoztunk, az egy-két kivételtől eltekintve nagyon hamar az enyészeté lenne. Az utak és a romok sok ezer évig láthatóak maradhatnak – a római beton 2000 évvel később is azonosítható –, de végül eltemetik vagy porrá törik őket a természeti erők. A téglából készült épületek a szélsőséges időjárási viszonyok miatt akár egy évtized alatt összeomlanának, a pincéket elárasztaná a víz, és betemetné a hordalék. A metróalagutak 36 órán belül megtelnének vízzel. A fák gyökerei erodálják az útrendszereket, és szinte bármiből előbújhat az aljnövényzet. Az állatkerti állatok kiszabadulnának ketrecükből, a városok pedig hamarosan erdőkké válnának. A víz átszivárogna szinte mindenen, és olyan acélszerkezeteket is tönkretenne, mint az Empire State Building, a London Bridge vagy a budapesti Erzsébet híd.
Az utak folyókká változnának, és az olyan ikonikus műemlékek, mint a Tádzs Mahal, a sydney-i Operaház és a pisai ferde torony végül megadnák magukat a korróziónak.
De például megmaradna a Rushmore-hegyen faragott négy elnök – George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln – képmása akár 7 millió évig is. A rádióhullámok is fennmaradhatnak néhány millió évig, ám egyre messzebb haladva a Földtől végül olyan gyengék lesznek, hogy nem lehet majd megkülönböztetni az űr zajától. A legnagyobb túlélők, amelyeket ember alkotott, az űrben lesznek. Az 1977-ben felbocsátott Voyager űrszondák közel 60 000 km/órás sebességgel süvítenek ki a Naprendszerből. Ha nem ütköznek össze semmivel – amire kicsi az esély –, akár 7,5 milliárd éven át körözhetnek, miután az emberiség kihalt.
A tudósok szerint a legnehezebb azt a kérdést megválaszolni, hogy vajon fejlődhet-e újabb, az emberhez hasonló intelligens faj a bolygón. Alan Weisman szerint a majmok közül kerülhet ki a következő verseny győztese.
Ha kíváncsi vagy, hogyan lesz egy repülőtér az enyészeté, olvasd el ezt a cikkünket is.
