A budapesti „bohémnegyed” híres mulatóiba messze földről érkeztek az arisztokraták és a politikusok. Milyen volt az élet az orfeumokban a századelőtől a második világháború kitöréséig?
„Aki egykor megírja Budapest történetét, Somossy Károly és Carola Cecília alakjáról nagyon sokat írhat. Ők tanították meg lumpolni a várost” – írta Krúdy Gyula A vörös postakocsiban. A pesti Broadway, azaz a Bajcsy-Zsilinszky út, a Podmaniczky utca, a Teréz körút és a Király utca által határolt terület a millenniumi ünnepségek idején, a 19. század legvégén nyerte el mai arculatát. A hajdani Grosse Feld Gasse földszintes vályogházai ebben az időben tűntek el, hogy helyet adjanak az immár magyarosított nevű Nagymező utca többemeletes palotáinak, és egy igazi világvároshoz méltó módon, éjszakai szórakozóhelyeknek.
"Egyetlen kultúrhely Budapesten"
Persze, aki lumpolni vágyott, korábban is megtehette – de az első párizsi ihletésű varieték, kabarék és orfeumok a 20. század elején jelentek meg Budapesten. Közülük is kiemelkedik a Somossy-orfeum: a Carl Singer néven született Somossy Károly 1894-ben építtette fel a Nagymező utca 20. szám alatt a színháznak és orfeumnak szánt épületet, amely ma a Budapesti Operettszínháznak ad otthont. Somossy alakja megkerülhetetlen volt a korszak éjszakai életében; Krúdy így írt róla: „Ő volt az az úriember Pesten, akinek legalábbis annyi frakkja volt, mint Ferenc József ceremóniamesterének. (…) Azt lehetne mondani, hogy a császárszakállas Somossy volt az, aki a frakk szabását irányította Pesten, pedig már akkor is voltak nevezetes szabók a városban.
Ő alapította meg jó darab ideig, hogy milyen virágot kell viselni a gomblyukakban, és ő irányította, hogy az orfeum melyik sztárjának kell kézzel-lábbal tapsolni.”
A Krúdy által az „élet királyának” nevezett Somossy orfeumában gyakori vendég volt Ady Endre is, aki szuperlatívuszokban számolt be barátjának, Bölöni Györgynek a helyről: „Egyetlen kultúrhely Budapesten, szavamra, egyetlen” – írta.
A mulató első csillaga: Carola Cecília
Somossy a szomszédos telket is megvásárolta, ez volt az Orfeum Télikertje – majd később a Moulin Rouge. A századelőn a mulató első igazi „sztárja” Carola Cecília volt, akit az újságok szerényen „a Somossy-orfeum észvesztő tündére”-ként aposztrofáltak. A termetes, festett vörös hajú díva még évtizedekkel később is mint az „utolsó nagy nő” élt a budapestiek emlékezetében, akire például Lazarovics bácskai nábob egy év alatt költötte rá egymilliós örökségét. Slágerét pedig egész Budapest ismerte:
Látta-e már Budapestet éjjel?
Ha nem látta, nézzen kérem széjjel,
Ne töltse az éjszakákat alva,
így lesz önnek Pestről is fogalma.
Természetesen nem ő volt a Nagymező utcai orfeum egyetlen fellépője: a Barrison-lányok (akikről, angol nevük ellenére, azt rebesgették, hogy a Dob utcában születtek…) szoknya nélkül, köldökig húzott harisnyanadrágban táncolták a kánkánt, valamint igen ártatlan arccal énekelték a legpikánsabb dalokat. Mindez hallatlan merészségnek számított akkoriban. De felléptek zenebohócok, kígyóemberek, erőművészek, imitátorok – mindenki, aki a korabeli Európa színpadain sikert aratott, előbb-utóbb Budapestre érkezett. Somossy után a helyet Waldmann Imre üzemeltette, Fővárosi Orfeum néven. Ekkor jött Budapestre például Josephine Baker, aki körül valóságos hisztéria alakult ki.
Táncosnők a csilláron
Ugyancsak a Nagymező utcában nyílt meg az Arizona mulató, amely a revükön kívül a legmodernebb technikai berendezésekkel vonzotta a látogatókat. Minden forgott, mozgott, emelkedett, még a csilláron is táncosnők lógtak.
A mennyezeten világító Hold körül galambok röpködtek, mennydörgött az ég, sőt olykor (mű)hó is esett.
Nem csoda, hogy olyan illusztris vendégeik voltak, mint az indiai maharadzsa, a walesi herceg vagy a korabeli politikai elit, Gömbös Gyulától ifjabb Horthy Miklósig. (A mulató megálmodóinak és tulajdonosainak tragikus sorsáról itt írtunk bővebben.)
A Parisien Grill a Margitszigeten
Mulatókból persze Budapest egyéb pontjain sem volt hiány: a budai úri közönség a két világháború között szívesen járt a margitszigeti Parisien Grill nevű helyre, ahol Eddy és Lola, a táncos testvérpár járta a shimmyt, de hívtak a tengerentúlról fekete bőrű jazzbandát és a bukfenceket boszorkányos ügyességgel vető táncosnőt is. A korabeli elitnek akkor sem kellett aggódnia, amikor téliesre fordult az idő: ekkor a mulató beköltözött a Paulay Ede utcába. Hogy a friss levegőről gondoskodjanak, a zenekar két oldalán hatalmas jégtömböket állítottak fel, amelyekbe virágokat préseltek. „A kék, vörös, sárga neoncsövek ezer egy éjszakai misztikus fénybe s a csillárok káprázatos ragyogásba borítják esténként a legelegánsabb pesti mulatót. Műsorának minden száma az ízlés és ötletesség bélyegét viseli magán” – lelkendezett a Színházi Élet, hozzátéve, hogy a betérő vendégek – például a walesi herceg – olyan műsorszámokban gyönyörködhetnek, mint a „gyönyörű, finom pikantériával öltözött táncosnők” vagy a „görlök hólabdacsatája”.
A képre kattintva galéria nyílik!
A háború után
A világháború aztán elsodorta Budapest hajdan híres éjszakai életét. Előbb a Moulin Rouge-t keresztelték át Vörös Malomra, majd hamarosan a betérő vendégek is elmaradtak. Az Arizona tulajdonosnője soha többé nem került elő, miután 1944-ben beszállt az érte küldött fekete autóba, a szocializmus évtizedeiben pedig az orfeumok polgári csökevénynek tartott világa nem térhetett vissza – egyedül a Moulin Rouge-nak kegyelmeztek meg, amely Budapest Táncpalota néven működhetett tovább. Kávéházak és mulatók helyett inkább eszpresszókba ültek be a budapestiek, ha beszélgetni akartak – ide kattintva olvashatsz erről. (Borítókép: Fortepan / Ed Sijmons)
