Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A tudomány nem ismer határokat, akkor sem, ha kegyetlenségről és furcsaságról van szó: az elmúlt századokban többek között kutyákat hoztak vissza a halálból, pókokat drogoztak be, majmokon végeztek teljes fejátültetést és ember-orángután hibrideket akartak létrehozni az ambiciózus, de kissé megtévedt kutatók.
Az állatokon végzett tudományos kísérletek etikussága régóta viták tárgyát képezi, különösen a tesztek során elpusztult állatok jelentős száma miatt. A kutatók gyakran fontos tudományos felfedezések igazolása miatt kísérleteznek állatokon, olykor azonban bizarr, egészen értelmetlennek ható kísérleteknek teszik ki alanyaikat. Ezekből a történetekből gyűjtöttünk össze néhányat.
LSD-t adtak az elefántnak
A valaha volt egyik legkegyetlenebb és legtragikusabb állatkísérletben az Oklahomai Egyetem kutatói a pszichoaktív szerek élőlényekre gyakorolt hatását kívánták megfigyelni – úgy gondolták, erre a legjobb módszer, ha LSD-t injekcióznak egy felnőtt indiai elefánt farába. Az 1962 augusztusában végrehajtott kísérlet – melynek hátterében egyes feltételezések szerint a CIA állt, akiket a hidegháború idején rendkívül foglalkoztatott a kérdés, vajon használható-e agymosásra és elmekontrollra az LSD – szenvedő alanya, az Oklahoma City állatkertjében élő, Tusko névre hallgató tizennégy éves hím elefánt 297 milligrammnyi LSD-t, vagyis háromezer embernek elegendő adagot kapott intravénásan.
Nem csoda, hogy az állat azonnal megzavarodott, a földre zuhant és hevesen remegni kezdett, pupillája kitágult, végtagjai megbénultak, saját nyelvét harapdálta, légzése nehézkessé vált. Megpróbálva menteni a menthetőt, a tudósok pszichés nyugtalanság és elmebaj kezelésére használt klórpromazint injekcióztak Tuskóba, de ez sem segített, végül kábítólövedékkel tették ártalmatlanná a szerencsétlen elefántot, aki röviddel ezután elpusztult. Ugyan az állat halálát valószínűleg nem az LSD, hanem a klórpromazin, esetleg a két szer nem túl szerencsés kombinációja okozta, a kísérletet sokáig a pszichedelikus drogok halálos mivoltát bizonyító elrettentő példaként emlegették.
Frankenstein macskája
Mary Shelley 1818-ban megjelent világhírű horrorregényét valódi tudományos kísérletek ihlették, köztük egy német tudós, Karl August Weinhold munkássága, aki azt állította, elektromosság segítségével képes állatokat visszahozni a halálból. Leghírhedtebb kísérletében Weinhold egy háromhetes kismacskát fejezett le, majd az állat gerincvelejét kicserélte cinkkel és ezüsttel, melyek elektromos töltetet hoztak létre – az elektromosság hatására a halott macska feléledt és körbetáncolta a szobát, mígnem percek múlva összerogyott és végleg eltávozott az élők sorából. Ez természetesen csak a tudós saját – nagy valószínűséggel igencsak túlzó – beszámolója szerint történt így.
Hintáztatva hozta vissza a halálból a kutyákat
Mások is próbálkoztak halott állatok felélesztésével: az 1930-as években az amerikai Robert Cornish bizarr kísérletében négy kutyát (akiket a bibliai párhuzam okán Lázár 1-2-3-4 névre keresztelt) próbált visszahozni a halálból. Cornish megfojtotta a kutyákat, majd tíz perccel később egy libikókaszerű szerkezet segítségével fel-alá hintáztatni kezdte őket, hogy keringjen bennük a vér, miközben adrenalint és véralvadásgátlót fecskendezett beléjük.
Az első két kísérlet nem sikerült, a harmadik és a negyedik állat azonban nyüszítve és halkan ugatva visszatért az életbe – sok haszna mégsem volt a felélesztésnek, a kutyák megvakultak és súlyosan agykárosultak lettek, ezért el kellett altatni őket. Cornish embereken is ki akarta próbálni módszerét, sikerült is beszerveznie egy halálraítéltet, a rendőrség azonban megtiltotta a fegyenc „közreműködését”. A tudós végül saját hírnevét ásta alá különös kísérleteivel: munkahelye, a Kaliforniai Egyetem kirúgta őt oktatói közül.
Majomkölykökön vizsgálták a magány hatását
A társadalomtudósok sem ódzkodtak a furcsa állatkísérletektől: az 1970-es években Harry Harlow amerikai pszichológus – aki felesége halála után vetette bele magát a magány és a depresszió kutatásába – majmokon igyekezett megvizsgálni, milyen hatással van a társas kapcsolatok megvonása a gyerekek, fiatalok lelki és szociális fejlődésére. Újszülött rézuszmakákókat szakított el az anyjuktól és zárt egyszemélyes, teljesen elszeparált ketrecekbe, melyekből még kilátás sem nyílt a külvilágra – négy kismajom harminc napig, négy fél évig, míg négy egy teljes évig volt kénytelen magányban, „dobozba” zárva létezni.
A magánzárkából kiengedett állatok a későbbiekben zavartnak és kifejezetten antiszociális természetűnek mutatkoztak, képtelenek voltak beilleszkedni a közösségbe és normálisan párosodni. Harlow azonban még ennél is súlyosabb kegyetlenkedéseket követett el: a bezárt nőstény majmokra időnként rászabadított egy csapat hím makákót, majd megfigyelte, hogyan bánnak utódaikkal az így vemhessé tett állatok. Szociális minták híján az anyamajmokban nem éledt fel a gondoskodási ösztön, ridegnek mutatkoztak kölykeikkel szemben – az egyik esetben a nőstény szemrebbenés nélkül kezdte harapdálni saját utóda végtagjait, tápláléknak nézve az újszülöttet.
Majom-ember hibrideket akartak létrehozni
Sztálin uralma alatt a Szovjetunió számos megkérdőjelezhető áltudományos projektnek adott otthont, ezek közé tartoztak Ilja Ivanovics Ivanov biológus bizarr kísérletei, melyek célja ember-majom hibridek létrehozása volt. Az eltévelyedett, de annál lelkesebb tudós 1926-ban a politikai vezetés engedélyével Afrikába utazott, ahol nőstény csimpánzokat próbált emberi spermiummal teherbe ejteni, igyekezete azonban kudarcot vallott. Ivanov mégsem adta fel, úgy döntött, inkább a „másik vége” felől közelít a problémához: emberszabású majmokat hozatott haza Abháziában létesített laboratóriumába, hogy önként vállalkozó asszonyokat termékenyítsen meg az állatok ondójával.
Ivanovnak sikerült öt helyi nőt rábeszélnie, hogy vállalják a beavatkozást és hordják ki a „hibrid gyerekeket”, a Kaukázusba szállított majmok azonban sorra elpusztultak, mire sor kerülhetett volna a sperma kinyerésére, már csak egyetlen állat, egy Tarzan névre hallgató orangután maradt életben. Végül Tarzan is beadta a kulcsot – agyvérzésben pusztult el –, Ivanov pedig kiesett Sztálin elvtárs kegyeiből: az utókor által „Vörös Frankensteinnek” becézett tudóst Kazahsztánba száműzték, örökre lezárva a „majomemberprojektet”. Senki sem tudja, egyébként milyen gyakorlati célt szolgált volna a különös hibridek kitenyésztése: vajon a szovjetek titkos haderőként akarták bevetni a majomembereket a bolsevizmus világhódításának érdekében?
Tintahalakat lőttek ki a világűrbe
A Kelet-virginiai Orvosi Egyetem kutatója, Dorothy Spangenberg 1991-ben különös ötlettel fordult a NASA-hoz: szerette volna megvizsgálni, hogyan hat a súlytalanság állapota a tintahalakra, és vajon életben tudnak-e maradni az űrben született lábasfejű állatok. A Columbia űrrepülőgép személyzete 2478 újszülött tintahalat vitt magával a világűrbe, melyek mindenki nagy meglepetésére nem csupán túlélték az odakint töltött időt, de jelentősen el is szaporodtak: a küldetés végére már 60 ezerre rúgott a populáció létszáma. Miután visszahozták őket a Földre, az űrben született tintahalak szédüléstől szenvedtek – a szakemberek szerint a földi gravitáció hatására az űrben született emberek is hasonló tüneteket észlelnének magukon.
Fejátültetést végeztek majmokon
Régóta foglalkoztatja a tudósokat a teljes fejátültetés gondolata, amit egy amerikai idegsebész, Robert Joseph White próbált a gyakorlatba átültetni 1970-ben: a kutató egy majom fejét varrta rá egy másik majom testére. A kísérlet felemás eredményt hozott: a „fejcserélt” állat képes volt mozgatni a fejét, szemét, orrát és a száját – sőt, meg is harapta White egyik munkatársát –, nyaktól lefelé azonban teljesen béna maradt, a hiányos sebészi technika miatt ugyanis az agy nem csatlakozott megfelelően a gerincvelőhöz. A szerencsétlen állat kilenc nappal a fejátültetés után elpusztult.
Emberi fület növesztettek egy egér hátán
1997-ben Charles Vacanti őssejtkutató és munkatársai tehénből vett porcsejteket és az emberi fül DNS-ét ültették be egy egér génállományába – ahogy a rágcsáló növekedett, egyre felismerhetőbben jelent meg a testén a fül jellegzetes formája. A cél egy olyan eljárás megalapozása volt, melynek segítségével a jövőben a tudósok képesek lehetnek új fület létrehozni fül nélkül született vagy fülsérülést szenvedett emberek számára. A különös egeret megörökítő fotók bejárták a világsajtót és heves vitákat szültek a génmódosítás témájában.
Pókokat drogoztak be a NASA-nál
Az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei elefántok helyett pókokon igyekeztek megvizsgálni a tudatmódosító szerek hatását az 1990-es években: az ízeltlábúaknak kis mennyiségű LSD-t, speedet, marihuánát és koffeint adtak, majd megfigyelték, hogyan változik meg a különböző drogok hatására a pókok által szőtt háló formája. Az LSD-t kapott pókok gyönyörű, de kevésbé hatásos hálót, a „befüvezett” nyolclábúak ellenben működőképes, de befejezetlen hálót készítettek. Speed hatására felgyorsult a munka, de lyukak, hiányosságok voltak láthatók a hálón. A legkárosabb hatása egyértelműen a koffeinnek volt: az utolsó csoportba tartozó pókok hálói egyszerre voltak csúnyák és gyengék.
