Úgy tűnik, beléptünk abba a korba, amelynek eljövetelére sokan számítottak, bár tartottak is tőle: mostantól sorra érhetnek minket a globális krízisek, miközben eddig soha nem látott mértékű egyenlőtlenségek, környezeti pusztítás és klímadestabilizáció figyelhető meg a világban. Az eddigi egyensúlyok mára teljesen tarthatatlanná váltak, így az elmúlt évtizedek gazdasági modelljei rendre megkérdőjeleződnek. Milyen lépéseket kellene megtennünk ahhoz, hogy egészségesebb, ellenállóbb és igazságosabb társadalmakat hozhassunk létre?
A koronavírus-járvány és a klímakatasztrófa között meglehetősen sok a párhuzam: 1) olyan válaszokat igényelnek, amelyeknek globális, azaz összehangolt nemzetközi együttműködést igénylő, és lokális, azaz a helyi közösségre ható elemei is vannak; 2) a megküzdéshez hosszú távú gondolkodásra, a pillanatnyi érdekeink késleltetésére van szükség; 3) az alapvető cselekvési irányokat a tudománynak kellene meghatároznia; 4) a védekezés során fokozott figyelmet kellene fordítani a társadalom leginkább sérülékeny tagjaira; 5) mindkettő mérséklése politikai akarat kérdése is; 6) ha kezdeni akarunk velük valamit, akkor radikális változtatásokat kell bevezetnünk.
A hasonlóságok azt is jelentik, hogy a mostani pandémia megértése segíthet minket abban, hogy a jövőben hatékonyabban enyhítsük az éghajlatváltozás okozta negatív hatásokat. Az alábbiakban Arthur Wyns, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) klímakutatójának a World Economic Forumon megjelent cikke alapján foglaljuk össze, mi az a 3 dolog, amit a világnak biztosan meg kéne tanulnia a koronavírus-járvány tapasztalataiból.
#1 Sokkal több pénzt kell költeni az egészségügyre
A WHO munkatársai úgy látják, hogy világszerte kevés ország egészségügyi rendszere van felkészülve azokra a közegészségügyi fenyegetésekre, mint amit a mostani járvány is jelent. Pedig a szakértők arra számítanak, hogy jelentős mértékben növekszik majd az extrém időjárási események gyakorisága és erőssége, valamint az olyan kórokozó-átvivők (ún. vektorok, mint például a szúnyogok) által terjesztett betegségek előfordulása, mint a malária vagy a Dengue-láz. Tehát az első és legfontosabb lecke, amit el kell sajátítanunk, az az, hogy az egészségügyi rendszereket az elmúlt évtizedben sújtó megszorító intézkedéseknek véget kell vetni: egyszerűen muszáj sokkal több pénzt költeni az egészségügyre. Csak úgy lehet megvédeni az embereket, ha az egészségügy el van látva erőforrásokkal, a dolgozók pedig kellő társadalmi és anyagi megbecsültségben részesülnek, illetve minden gyakorlati, szakmai, lelki támogatást megkapnak ahhoz, hogy a frontvonalban tudjanak küzdeni.
#2 Harcolni kell a szegénység ellen
Az egészségügyi fenyegetések különböző típusaiban kivétel nélkül megfigyelhető, hogy a legsúlyosabban a szegény, marginalizált helyzetben lévő embereket érintik: azokat, akiknek nincsen megtakarításuk, nincs védőfelszerelésük, illetve eleve legyengült immunrendszerrel, borzasztó életkörülmények között élnek. A krízis hatására csak még inkább felerősödnek a társadalmi egyenlőtlenségek, a leszakadás veszélye fokozódik. A WHO munkatársa szerint ráadásul a világ népességének mintegy fele még az alap egészségügyi szolgáltatásokhoz sem fér hozzá, nincs olyan biztosítása, amely fedezné a költségeket. Ezért lenne fontos létrehozni az ún. univerzális egészségügyi lefedettséget (universal health coverage, UHC), amelyben az alap egészségügyi szolgáltatások az anyagi helyzettől függetlenül, mindenki számára elérhetők lennének a világ bármely pontján.
A koronavírus által okozott fenyegetés közvetett módokon is összefügghet a szegénységgel: kimutatták például, hogy a Covid-19-megbetegedés egyik rizikófaktora, ha valaki olyan nagyvárosi kerületben él, ahol a légszennyezettség mértéke magas. Ezek pedig jellemzően az alacsonyabb jövedelmű emberek által lakott területek. A világszervezet becslése szerint a betegségek miatti költségek, illetve az összes halálesetek körülbelül negyedében játszanak szerepet környezeti faktorok. Ezért is lenne különösen fontos visszaszorítani a környezetszennyezést, és bevezetni az univerzális egészségügyi lefedettséget. Wyns szerint ez a 2 fő módja annak, hogy globálisan növelni tudjuk az adaptív kapacitásainkat.
#3 Tudatosabban kell élnünk
A pandémia emberek tömegeit késztette arra, hogy változtassanak az életmódjukon: olyan, mintha most legalább 2-3 sebességet visszavettünk volna a sebváltón. Lényeges látni, hogy egyszerűen nem fenntartható az a pazarló, állandóan pörgő, mértéktelen életmód, amely az emberiséget az utóbbi évtizedekben jellemezte. Le kell állnunk a természet kizsigerelésével, és át kell kalibrálnunk a régi viselkedéseinket, előfeltevéseinket. A klímaváltozás egyébként egy még lassabban zajló, bizonyos szempontból könnyebben távolítható probléma, így még nagyobb tudatosságra van szükség, illetve arra, hogy kollektíven elköteleződjünk a változás mellett, hogy minél inkább mérsékelni tudjuk a visszafordíthatatlan károkat.
Egészség, igazságosság, karbonsemlegesség
A krízisek nemcsak veszélyt jelentenek, hanem esélyt is a változásra. Amikor a rendszerünk meginog, mindig fontos tudatosítani azokat az alapértékeket, amelyekből kiindulva elkezdjük az újraépítkezést. Talán most bízni lehet abban, hogy sokan ráeszméltek, hogy a szeretteik, a közösségük, az országuk, és kiterjesztve, az egész emberiség egészsége és biztonsága a legfontosabb. Éppen ezek azok a dolgok, amelyeket a koronavírus és a klímakatasztrófa is fenyeget. A mostani helyzetben megélhetjük azt, hogy mind egy hajóban evezünk, és ebből a közös emberi sorsból erőt merítve elkezdhetünk ellenállóbb, méltányosabb és szolidárisabb rendszereket építeni. Mindez persze politikai választás kérdése is. Egy olyan döntésé, amit újra és újra meg kellene hozni a jövőben.
