Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gyerekek, akik csak sétáltak az utcán, egyszeriben eltűntek egy idegen autójában. Elrabolták őket az iskolából vagy a templomból is, sőt kitépték őket szülőanyjuk karjából a kórházban. Mindezért pedig egyvalaki, a kedves szociális munkásnak álcázott Georgia Tann volt a felelős.
Történetünk az 1920-as évek Amerikájában játszódik, Memphisben. A Tennessee Children’s Home Society jótékonysági szervezet kívülről jóságosnak és feddhetetlennek látszott. Az azt vezető kedves, szemüveges Georgia Tann még inkább, hiszen jó családból származott, tanult nő volt. Az 1891-es születésű asszony apja kerületi bíróként dolgozott, legfőképp az állami gondozott gyerekek ügyeiben hozott döntéseket. Georgia bátyja, Rob Roy Tann is egyike lehetett a nehéz sorsú gyerekeknek, amíg a Tann család örökbe nem fogadta. Georgia az ügyvédi karriert fontolgatta, de apja úgy vélte, ez a szakma túlzottan férfias lenne egyetlen lánya számára. A fiatal lány így 1916-ban a szociális szférában helyezkedett el, egy gyerekotthon dolgozójaként. 1922-ben még örökbe is fogadott egy kislányt, June-t.
Hatalom rossz kézben
Georgia hamar ráérzett, mekkora hatalma van a családok felett. A gyermekjóléti törvények nem voltak kellően szigorúak, így gond nélkül vehetett el szegény családoktól gyerekeket, majd adhatta őket örökbefogadó otthonokba anélkül, hogy mindkét szülő jóváhagyását kérte volna. Néhány szülő nem hagyta ezt szó nélkül, és visszakövetelte a gyerekét, így hamar forró lett a talaj Miss Tann lába alatt. Apja közreműködésével a Tennessee Children’s Home Societybe került szociális munkásként, később igazgatóként. Itt már senki és semmi sem állíthatta meg. Miközben a közösségben egyre népszerűbbé vált, szép csendben adni-venni kezdte a gyerekeket. Ő juttatta babához többek között az Oscar-díjas amerikai színésznőt, Joan Crawfordot, June Allyson színésznőt, Ric Flair hivatásos birkózót, vagy Herbert Lehmant, a New York-i kormányzót.
Az egész világot becsapta
Tann tevékenysége azért ölelhetett fel majdnem három évtizedet, mert senki sem gondolta volna róla, mit művel. Ő volt az ideális szociális munkás, árvák megsegítője, a jótét lélek, aki segíteni próbál szerencsétlen elárvult, nehéz sorsú gyerekeken. Konferenciákon mondott beszédeket, sőt ázsiója olyan magasra emelkedett, hogy egy időben maga Eleanor Roosevelt is leült vele a gyereksegélyezéssel kapcsolatban beszélgetni. Ha tudta volna, hogy Georgia újságokban tesz közzé hirdetéseket, amelyekben gazdag örökbe fogadó szülőknek keres csecsemőket, talán nem rázott volna vele kezet mosolyogva.
Pedig Tann 1924 és 1950 között több mint ötezer gyerek életét tette visszavonhatatlanul tönkre. Elrabolta a szőke, szép arcú kisbabákat kórházakból, óvodákból, egyházi intézményekből, börtönökből – tulajdonképpen bárhonnan –, és adataikat megváltoztatva örökbe adta őket gazdag családoknak, akik hajlandók voltak fizetni a szolgálataiért. Szemrebbenés nélkül hazudta azt a frissen szült anyáknak, hogy gyermekük halva született, majd ott maradt vigasztalni őket – közben pedig a csecsemőt eladta. Odament az utcán kódorgó gyerekhez, és közölte vele, hogy mostantól árva, a szülei meghaltak, vele kell mennie – és őt is eladta. Azok a gyerekek pedig, akik az általa vezetett árvaházon belül voltak kénytelenek élni, még rosszabbul jártak.
Mi történt az árvaház falain belül?
Több mint ötszáz gyerek halt meg az évek során Georgia irányítása alatt az árvaházban, pusztán azért, mert a legalapvetőbb szükségleteiket sem elégítették ki. Nem kaptak inni, ha szomjasak voltak – többen a napra kitéve száradtak ki –, sem enni, ha éhesek. Aki ellenszegült, sírt, azt megverték vagy szedálták, aki beteg volt, nem kapott gyógyszert, nem hívtak hozzá orvost. Amelyik gyerek meghalt, azt gyorsan elföldelték a kertben, jelöletlen sírban.
Georgia büntetlenségéről és a nyomozások elsikálásáról korrupt politikus jóbarátja, E. H. Crump gondoskodott. Rendőreit néha még arra is megkérte, hogy segítsenek Tann-nek gyereket szerezni. Camille Kelley, a Memphis Családbíróság bírája szintén falazott Georgiának: egyetlen tollvonással elvette a vér szerinti szülőktől a jogokat, hogy társa megszerezhesse a kívánt gyerekeket. Elég volt hozzá egy válás vagy az apa munkanélkülisége.
Soha nem került börtönbe
Ki tudja, Tann meddig folytatta volna az üzelmeit, ha egészsége és Crump politikai befolyása nagyjából egy időben meg nem rendül. Az 1940-es évek közepén az asszonynál méhrákot diagnosztizáltak. 1948-ban Crump legnagyobb ellenfele, Gordon Browning arra használta az évek óta tartó pletykákat, hogy ráhúzza a vizes lepedőt az addig érinthetetlen árvaházi igazgatónőre és vele együtt Crumpra.
Browning elkezdett nyomoztatni az árvaház körül, és ez ellen kivételesen Georgia sem tehetett semmit. Mégis volt annyi hatalma, hogy az ügy kipattanását elodázza 1950 szeptemberéig, addig, amíg már szinte fel sem bírt kelni az ágyból. Még ekkor sem azzal vádolták meg, amit valóban elkövetett, csupán azzal, hogy gyanúsan meggazdagodott a szociális szféra dolgozójaként. Az árvaházban történt kegyetlenkedések és minden egyéb piszkos ügy csak akkor került napvilágra, amikor a felelőst már sírba vitte a rák. Még ekkor is sok ügyet eltussoltak azok a tehetős szülők, akik Tannen keresztül jutottak a gyerekükhöz. Georgiát, aki 59 évesen halt meg, soha nem vonták felelősségre, csupán annyi történt, hogy az árvaházat bezárták.
Ki adja vissza a gyerekeknek a családjukat?
A főbűnös halott volt. Kelley, a korrupt bíró Crump befolyásának hála, botrány és felelősségre vonás nélkül vissza tudott vonulni, majd ő is meghalt. Már egyikük sem tudta megmondani, melyik gyereket honnan rabolta el, nem lehetett számon kérni rajtuk az eredeti papírokat. Rengeteg gyereket és szülőt választottak el egymástól, akik kétségbeesetten igyekeztek egymásra találni, de a meghamisított papírok miatt ez nagyon nehézkesen működött. Az adatokat nagyon sokáig zárolták, az árvaház nyilvántartása is csak 1995-ben került a nyilvánosság elé. A gyerekeket és a megrabolt családokat soha nem kártalanították. Néhány kivételtől eltekintve a legtöbben egymástól elszakítva élték le az életüket.
Az anya, aki rátalált a lányára
1990-ben a Los Angeles Times tette közzé Alma Sipple történetét. Alma egyike volt azoknak az anyáknak, akiket Tann megfosztott a gyereküktől. Alma kislányát Georgia azzal az ürüggyel vitte el, hogy orvosi vizsgálatra viszi, ám közben eladta, papírjait meghamisította. Az anyával közölte, hogy a kislánya tüdőgyulladásban elhunyt, és már el is temették. Alma azonban soha nem nyugodott ebbe bele, ám akárhogy is próbált a lánya nyomára jutni, Tann rendszerében ez lehetetlen volt. Csak amikor 1989-ben egy tévéműsorban feldolgozták Georgia rémtetteit, akkor ismert rá a fényképről az asszonyra, aki elvitte tőle a kislányát. Gyorsan felvette a kapcsolatot a Tennessee Right to Know önkéntes szervezettel, amely segített a szétszakított családoknak megtalálni egymást. Alma lánya, Sandra Kimbell így ismerhette meg vér szerinti édesanyját és találkozhatott vele 44 év után. Belegondolni is rossz, hány gyereknek, anyának és testvérnek nem sikerült soha egymásra találnia Tann gyomorforgató tettei miatt.
