Kozma-Vízkeleti Dániel: Ma már legalább 16-féle családmodell létezik

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha azt mondom, család, akkor valószínűleg a klasszikus papa-mama-gyerekek modell jut eszedbe. Pedig ma már legalább 16-féle családmodell létezik, és jó eséllyel a jövőben csak gyarapodni fog a számuk.

A múlt század közepén a család mindenki számára egyenlő volt az apa, anya és gyerekek egységével, amihez gyakran társultak még a nagyszülők is. Ebben a leosztásban rendszerint az apa volt a családfenntartó, az anya vezette a háztartást, a gyerekek pedig tették, amit a gyerekek szoktak. Aztán az elmúlt évtizedekben hatalmas változások mentek végbe a férfiak és a nők szerepeit illetően, így érdemes újragondolni a család fogalmát. 

„A hagyományos együttélési forma a nukleáris család, amit mainstream családnak tekintünk: apuka, anyuka és a kettejüktől származó, jelenleg 1,49 gyermek” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel pszichológus, család- és párterapeuta, akivel nemrég a változó nemi szerepekről készítettem interjút, és ennek kapcsán a különböző családformákról is beszélgettünk. „A nagycsalád, ami szintén a hagyományos polgári család mai verziója, 20-22 évvel ezelőtt még azt jelentette, hogy a házaspárnak 4 vagy több gyereke van. Ma már a 3 gyerek is nagycsaládnak számít” – vázolja a szakember.

A pszichoterapeuta elmondta, hogy manapság a leggyakoribb típus az újrastruktúrálódott család, ide tartozik például az egyszülős család és a mozaikcsalád is. Korábban ezek atipikus családmodellek voltak, de ma már számszerűleg ők vannak a legtöbben. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a vállaltan egyszülős családok, amikor a nő úgy vállal gyereket, hogy nem él és nem is szeretne kapcsolatban élni. „Erre és a többi modernebb családmodellre is jellemző, hogy elsősorban Budapesten és azokban a vidéki megyeszékhelyeken fordul elő, ahol egyetemek vagy nagy cégek is jelen vannak, mert oda hamarabb beszűrődnek a modern kulturális hatások. Ehhez képest pedig vannak olyan régiók, ahol még mindig rácsodálkoznak egy-egy atipikus családmodellre, ilyen például Békés megye, azaz a Viharsarok, a Tiszántúl vagy Nógrád megye” – magyarázza Kozma-Vízkeleti Dániel.

Ma már nem csak az apa, anya, gyerekek együttese számít családnak
Fotó: Ruzsovics Dorina

Az újraszerveződött családokon belül a mozaikcsaládnak (ahol a szülők az előző házasságokból született gyerekeket közösen nevelik és akár még közös gyereket is vállalnak) 4 további fajtája van, attól függően, hogy a gyerekek honnan származnak. „A legéletszagúbb a részidős mozaikcsalád, ahol a »te gyerekeid két hétig velünk vannak, két hétig az apjuknál, az én gyerekeim velünk vannak minden második hétvégén, meg minden szerdán, mert másnap mennek hegedűórára, és az hozzánk közelebb esik«. Ez azonban komoly szervezést igényel” – mondja a pszichoterapeuta.

A szingliség is családforma

Elsőre furcsa lehet, de a szingliket is együttélési formának tekintik, ugyanis a kapcsolatnélküliség is valamiféle kapcsolathoz való viszonyulás. A kényszerszinglik nem akarnak egyedülállók maradni, szeretnének társat, de általában azzal magyarázzák magányukat, hogy a kultúránkban megnehezedett a hosszú távú elkötelezett kapcsolatok létesítése, és hogy nem könnyű társat találni. Ezzel szemben a vállalt szinglik köszönik szépen, de az autonómiájuk fontosabb érték annál, mint hogy kapcsolatban éljenek és vállalhatatlan kompromisszumokba menjenek bele. 

Fiatal felnőttkorban nagyon általános az úgynevezett rész-életútkísérő. „Összejövök valakivel, lelkesedek, aztán három hónap alatt kiderül, hogy ő is büfög, ha sört iszik, csalódok benne, és akkor szakítunk. Aztán kis időt egyedül vagyok, majd megint megismerek valakit, lelkesedek, és így tovább. Vannak, akik ezt egész életükön keresztül csinálják, és így 40-50-60 párjuk is lehet”. 

Sokan a lelkesedés-csalódás-egyedüllét körforgásában élnek
Fotó: Ruzsovics Dorina

A szingliségnek van egy kevésbé ismert változata is, ez a mingli, vagyis a házas szingli. Ezt távkapcsolatnak vagy látogatókapcsolatnak is hívják, és lehet kényszer szülte vagy vállalt is. Gazdasági kényszer például, ha a párom Londonban kapott munkát, és félévente jön haza. „Ez általában az érettebb korban szövődő kapcsolatokra jellemző – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. – Mindenki megőrzi a saját életmódját, de megegyeznek, hogy mondjuk, kedd-csütörtök-pénteken együtt vannak, minden második hétvégén elutaznak, a többiben pedig megmarad a saját életterük, a hobbijuk, a barátaik.”

Nem mindenkinek kell gyerek a boldogsághoz

Vannak aztán azok a párok, akik bevallottan nem szeretnének gyereket, ők a dinkyk, ami a double income no kids yet, vagyis „dupla fizetés egyelőre gyerek nélkül” rövidítése. Ez az együttélési forma a diplomás, magas státuszú fiatalok körében erősen terjed, és bár Magyarországon még kevésbé jellemző, Németországban és Hollandiában a diplomás fiatalok egyharmada közéjük tartozik. Döntésüket azzal indokolják, hogy a gyerek a karriert, a gyarapodást és az önmegvalósítást is akadályozza.

Nagyon sokfélék lehetnek az alternatív orientációjú kapcsolati modellek is, attól függően, hogy gyerekkel vagy gyerek nélkül, összebútorozva vagy külön élnek. Ugyanolyan nehézségeik vannak, mint bármely azonos korú és helyzetű párnak, ám csak rájuk jellemzőek a felvállaltságból eredő problémák. Például amikor az egyikőjük a családja előtt már vállalta a nemi identitását, és odamehetnek párként, míg a másik még nem – ez némileg kibillenti a pár két tagja közötti egyensúlyt. Persze ez sem ismeretlen a heteroszexuálisok között, de az LMBTQ pároknál ennek nagyobb a veszélye.

Ma már legalább 16-féle családmodell létezik
Fotó: Ruzsovics Dorina

A családmodellek egy valóban ritka formája a szivárványcsalád. „Ők azok, ahol egy meleg pár együtt él egy leszbikus párral, és a női tagok a férfi tagoktól mesterséges megtermékenyítéssel gyereket fogannak és szülnek, majd együtt nevelik a gyerekeket” – magyarázza a pszichoterapeuta.

Léteznek aztán azok a kapcsolati minták, amelyekben a párkapcsolatban kettőnél többen vannak: ide tartoznak a különböző háromszögek, négyszögek, illetve a poliamor közösség. Ők abból indulnak ki, hogy a szerelmi érzés kizárólagossága nem igazolható, és kommunában élnek.

„Mindegyik együttélési forma olyan kapcsolati szerepeket foglal magában, amelyek szoros összefüggésben vannak a nemi szerepekkel, és azok újragondolásával. Amikor éppen erőfeszítéseket teszünk a kultúránkban azért, hogy párbeszédet indítsunk férfi és női szerepekről, akkor jó, ha tudjuk, hogy ezeknek a változásával a kapcsolataink és a családi életünk is meg fog változni” – összegzi Kozma-Vízkeleti Dániel. 

Családnak tekinthető tehát az is, ha valaki egyedül él, és az is, ha gyerek helyett kutyát nevel. Miután a nemi szerepek újragondolása még aktívan zajlik, a jövőben várhatóan még több családforma jön majd létre, még színesebbé téve a spektrumot. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.