Az, hogy milyen mértékű fájdalomra számítasz, befolyásolni fogja, hogy ténylegesen mekkora fájdalmat élsz át. Hogyan lehetséges ez? Amerikai agykutatók ennek néztek utána.
Ha arra számítasz, hogy egy oltás vagy a vérvétel fájni fog, akkor nagy valószínűséggel így is lesz. Még akkor is, ha a tűszúrás valójában nem annyira fájdalmas. És mi lesz legközelebb? Pont ugyanez. Pedig ekkor már tapasztalatod is van, szóval igazán tudhatnád jobban is.
Így foglalta össze a Health Minute annak a vizsgálatnak a legfontosabb gyakorlati tanulságát, melyet a Colorado-i Egyetem agykutatói végeztek. A Nature Human Behaviour-ben megjelent kutatás eredményei szerint a fájdalomra vonatkozó elvárásaink önbeteljesítő jóslatként működnek, melyek annak ellenére is nagyon szívósak, hogy a valóság nem támasztja alá ezeket. De nézzük, mit jelent ez konkrétabban.
„Felfedeztük, hogy létezik egy pozitív visszacsatolási hurok az elvárások és a fájdalom között” – állítja Tor Wager pszichológus, neurológus professzor, a tanulmány egyik szerzője. „Minél intenzívebb fájdalmat vársz el, annál inkább reagál az agyad a fájdalomra. Minél jobban reagál az agyad a fájdalomra, annál erősebb az elvárás.”
A fájdalom mint önbeteljesítő jóslat
Az, hogy milyen elvárásaid vannak egy adott eseménnyel kapcsolatban, befolyásolni fogja, hogy hogyan reagálsz, teljesítesz ezekben a helyzetekben, legyen szó akár egy vizsgáról vagy egy gyógyszerhatásról. Ezt a jelenséget nevezi a tudomány önbeteljesítő jóslatnak, melynek évtizedek óta számos különböző szituációban bizonyították már a szerepét. Ez az első olyan tanulmány, amely az elvárások és a megnövekedett fájdalom ördögi körét, pontosabban az emögött rejlő agyi mechanizmusokat tárja fel.
A vizsgálat első szakaszában a részt vevő 34 fő két eltérő szimbólumot társított alacsony, illetve magas hőmérséklethez, majd a kutatók egy funkcionális MRI-ben mérték a fájdalom jelzéseire adott agyi aktivitásukat. A résztvevőknek 60 percen át, random mutattak alacsony, illetve magas fájdalmat előrejelző szimbólumokat, majd különböző hőmérsékletű tárgyakat érintettek a kezükhöz vagy a lábukhoz. (Persze a legmelegebb inger sem okozott károkat, körülbelül úgy kell elképzelni, mintha egy forró kávéval teli csészéhez érnénk.) A kísérleti alanyoknak ezek után értékelniük kellett, hogy milyen mértékű fájdalmat éltek át. A trükk az volt az egészben, hogy az elvárásokat keltő szimbólum és a fájdalom mértéke valójában nem függött össze, tehát intenzív fájdalomelvárás esetén is érkezhetett minimálisan érezhető inger.
Az eredmények szerint, amikor a résztvevők melegebb ingerre számítottak, a félelemért és fenyegetettségérzéséért felelős agyterületek a vártnál aktívabbnak mutatkoztak, ahogy az inger megérkezésekor aktívabb volt a fájdalomért felelős terület is, és az alanyok is intenzívebb fájdalomérzésről számoltak be. Mindez függetlenül attól, hogy valójában milyen inger érte őket.
A kutatásból tehát kiderül, hogy milyen erőteljes hatása van az elvárásainknak arra, ahogyan az agyunk feldolgozza a fájdalom ingereit. A vizsgálat további érdekessége az is, hogy ezek az elvárások mennyire befolyásolják a tanulási képességeinket. Úgy tűnik ugyanis, hogy ebben a helyzetben is fellép a megerősítési torzításnak nevezett jelenség, vagyis az a tendencia, hogy azokat az információkat részesítjük előnyben, amelyek igazolják a hiedelmeinket, elvárásainkat. Tehát: ha intenzív fájdalmat várunk el, és megkapjuk, akkor még intenzívebb fájdalmat fogunk várni a következő alkalommal. Ezzel szemben, ha nem igazolódik be az intenzív fájdalomra vonatkozó elvárásunk, akkor semmi sem történik. Az elvárásunk nem módosul.
Hogy mi ebből a tanulság? Az, hogy az elvárásaink befolyásolni fogják, hogyan és milyen gyorsan épülünk fel egy-egy sérülésből, szóval nem árt alaposan odafigyelnünk, és rendszeresen felülvizsgálni azokat.
A fájdalom érzése tehát nem mindig olyan komoly, amilyennek tűnik. De van, amikor az:
