Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A biológiai nemek alapján tulajdonított személyiségvonásokra, viselkedésformákra és nemi szerepekre vonatkozó sztereotípiák több szempontból is károsak, és a gyerekek már egészen fiatal korban találkoznak velük. De most tényleg baj, ha a lányokat főleg babázni tanítjuk és Csipkerózsikát olvasunk fel nekik, Pistikének pedig megengedjük az erőszakos játékot, csak mert fiú?
A napokban jött ki a BBC videója, amiben azt láthatjuk, hogy Marnie-t kisfiú, Olivért pedig lány ruhába öltöztetik, majd a cseréről mit sem tudó önkénteseknek adják őket, akiket arra kérnek, hogy a játszószőnyegen foglalják le a gyerekeket. Azt, hogy mennyire mélyen gyökereznek bennünk az előítéletek, remekül igazolja, hogy a magukat nyitott, liberális gondolkodásúaknak valló önkéntesek Marnienak a sztereotípiáknak megfelelően játékbabát és plüssállatot, míg Olivérnek építőkockát, legót és robotot adnak. Aztán jól meglepődnek saját magukon, és azon, hogy a gyerekek nem is olyan neműek, mint amilyennek gondolták őket a ruhájuk alapján.
Az, hogy a gyereket a korai időszakban milyen ingerek érik, befolyással van arra, hogyan fejlődik. Épp ezért lehet meghatározó, hogy milyen játékokat adunk a kezükbe, pláne, hogy a különféle játékok különféle kompetenciákat erősítenek, vagyis míg a babák, valamint a cuki plüssállatok leginkább az érzelmi intelligenciát, a gondoskodó képességet, az empátiát és a szociális érzékenységet fejlesztik, addig nem tanítanak matematikai gondolkodásra, vagy nem segítik a térbeli tájékozódást. Nem úgy, mint a fiúsnak kikiáltott játékok, mint például a legó vagy a konstrukciós játékok, amelyek hatására a gyereknek jobb lesz a térlátása, a kombinációs készsége, a kreativitása, az analizáló és szintetizáló készsége.
Ez pedig azt jelenti, hogy a korai játékválasztással befolyásolhatjuk a felnőttkori esélyeiket, hiszen a matematikai gondolkodás szükséges a legtöbb olyan "férfias" szakmához, pozícióhoz, amelyeket jelenleg főleg férfiak töltenek be. A kislányok babázása pedig - ami ugye az empátiát és a gondoskodás képességét fejleszti - részben magyarázatot adhat arra, miért vannak túlsúlyban a nők a szociális szférában. Természetesen a játékok nemi alapú kategorizálása a fiúkra is hatással van, és nem feltétlen pozitív értelemben, hiszen míg a lányoknak gyakrabban engedik meg, hogy azzal játszanak, amivel szeretnének, a fiúkat nem ritkán egyenesen tiltják az olyan lányos dolgoktól, mint a babázás, vagy a főzőcskézés. De az is gyakori, hogy esetükben az erőszakosabb játékokat a szülők és a pedagógusok hajlamosak bagatellizálni és egy "Á, ő mégiscsak egy fiú!" mondattal elintézni. Pedig a kisfiúknak éppúgy szükségük van rá, hogy megtanulják játékon keresztül - amire igen, a legjobb módszer a babázás és a különféle szerepjátékok - a gyengédség, az empátia és az egymásról való gondoskodás fontosságát.
De a gondoskodás képessége mellett legalább annyira lényeges, hogy egyéb készségek is fejlesztve legyenek, ezért nem árt, ha olyan - a gyerek fejlődési szakaszának megfelelő - játékokat vásárolunk, amelyek a különböző kompetenciáikat erősítik. Ilyenek például az építőjátékok, a kockák, amelyek már csecsemőkortól kezdve serkentik a látás, a szín- és térérzékelés fejlődését, jó hatással vannak a kreativitásra és a képzelőerőre, ráadásul teljesen gendersemlegesek, így biztos, hogy nem zavarnak be a gyerek nemi identitásának fejlődésébe, és továbbá káros sztereotípiákat sem erősítenek. Utóbbiakkal egyébként egyre több játékbolthálózat is próbál szakítani oly módon, hogy a játékokat az üzlet polcain nem nemek alapján különítik el, hanem egyéb kategóriák szerint szeparálják őket. Sőt, egyre gyakoribb az is, hogy a falfestéshez sem használnak olyan sztereotíp színeket, mint a rózsaszín és világoskék, azt remélve ettől, hogy így a beidegződött nemi előítéletek nem, vagy legalábbis kevésbé befolyásolják vásárláskor a szülőket.
Biztos, hogy a férfiak vezetőnek, a nők pedig gondoskodásra termettek?
Egy kísérlettel azt a felvetést szerették volna igazolni, hogy a szociális pályákon azért van több nő, mert ők jobban értenek az érzelmekhez, míg vezető pozícióban azért vannak többségben a férfiak, mert érdeklődésük racionálisabb, logikusabb. És mindez persze geneteikusan kódolt.
A kutatásban párnapos csecsemőket teszteltek, mert úgy gondolták ilyen fiatal korban szinte teljes mértékben ki lehet zárni a szocializáció hatását. A teszt alatt pedig az vizsgálták, hogy a csecsemők az emberi arcra vagy a mobiltelefonra fókuszálnak jobban. A genetikus meghatározottság hipotézise beigazolódni látszott, hiszen az eredmények azt mutatták, hogy a lány csecsemők tovább fókuszáltak az emberi arcra, a fiúk pedig a telefonra. Mindez óriási visszhangot váltott ki, és az eredményt, mint győztes zászlót lobogtatták azok, akik úgy vélték, bizony okkal vezetik férfiak a világot, hiszen a kísérletből is kiderült: szellemi kompetenciáik biológiailag erősebbek, mint a nőknek.
A kísérlet viszont egy ponton sántított: ugyanis olyan csecsemőkkel végezték el, akik vagy kékbe, vagy rózsaszínbe voltak öltöztetve, vagyis a kísérletet végző alanyok tudták, hogy kislány vagy kisfiú fekszik előttük, így másként is viselkedtek, grimaszoltak, beszéltek hozzájuk.
Mielőtt újrakezdték volna a tesztet, előtte a babákat egyöntetűen fehérbe öltöztették, és ezúttal a reakciók között nem volt eltérés. Tehát a korábbi különbség oka nem a babák genetikájában, sokkal inkább a kísérletet végzők beidegződéseiben, a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiáikban gyökereztek.
Főleg, hogy a nemi sztereotípiák már nagyon korán, öt és hét éves korban alakulnak ki a gyerekekben. Ezzel kapcsolatban született korábban egy másik remek BBC videó, amelyben a tanárnő elmondja a diákoknak, hogy ma különböző foglalkozású emberekről készítenek majd rajzokat. Tűzoltókról, sebészekről, pilótákról. A videóban szinte mindegyik gyerek férfiként ábrázolja őket, azzal indokolva, hogy ezekhez a szakmákhoz bátorság kell, a különböző minták alapján pedig úgy látták, hallották, hogy a bátorság férfiakhoz köthető tulajdonság. A gyerekeket akkor éri a meglepetés, amikor megtudják, hogy akikkel találkozni fognak, azok egytől egyig női szakemberek.
Érdemes megnézni a témában Pálóczi Bence, a Budapesti Corvinus Egyetem szociológia szakos hallgatójának a Nemek mesebeli egyenjogúsága című TEDx Youth előadását is, amelyben saját tapasztalatait, illetve tudományos eredményeit összesítve hívja fel a figyelmet arra, hányféle módon mutatkozik meg a nemi diszkrimináció, akár már egészen fiatal korban, és hogyan javíthatunk ezen a helyzeten. Mesél egyik kutatásáról is, amelyben mesekönyveket analizált, és amelnyek eredményeként megállapította, hogy a világ más országaiban végzett kutatásokhoz hasonlóan hazánkban is a férfiak dominálják a gyerekkönyveket. Az előadásból az is kiderül, hogy a hazai mesekönyvpiac is olyan könyvekkel van tele, amelyeknek aktív főszereplői fiúk, akiket főleg cselekedeteikkel jellemeznek, míg a felbukkanó lány karaktereket inkább érzelmeik és külsejük alapján vannak lefestve. A számok is magukért beszélnek, ugyanis a vizsgált köteteknek a címszereplői 42,1 százalékában férfiak voltak, míg a nőknek csak 15,8 százalék jutott
Ennél is érdekesebb az, főleg a BBC videójával összevetve, hogy a foglalkozások típusait tekintve a férfiak nagyons sokféle, pontosabban 42 különböző munkakörben - mint múzeumigazgató, miniszter, szobafestő és még sorolhatnánk - jelentek meg a könyvekben, ehhez képest a nők csupán kilencben. Ezek pedig főleg a kereskedelmi, szolgáltatási, szociális szférából valók, vagyis a szerzők a férfiak számára jóval nagyobbat merítettek, már ami a szakmák sokszínűségét illeti.
A játékokon és a könyveken túl az iskolákban gyakran egyéb módon is ráerőltetik a gyerekre a nemi szerepeket, de az is megfigyelhető, hogy a fiúkat többször szerepeltetik, mint a lányokat, és hosszabb beszédidőt is kapnak az órákon. Ez egyértelműen hátrányos a lányokra nézve, hiszen azok, akik többet szerepelnek, magabiztosabbak lesznek és bátrabban fognak később a nyilvánosság elé kiállni, így nagyobb eséllyel fognak majd vezető pozíciót betölteni, szemben azokkal, akiket nem presszionáltak rutinszerzésre.
A gendersemleges nevelés lenne a jövő?
Hogy a nemi identitást miként határozza meg a szocializáció és a klasszikus nemi szerepmintákon alapuló nevelés, arról hosszasan lehetne vitatkozni, de most a cikk feladata nem ennek a kibogozása. Az viszont bizonyos, hogy a berögzült, a biológiai nemhez társított tulajdonságok, viselkedések, és úgy egyáltalán a nemi előítéletek főleg károsak, mint hasznosak, ezért egyre több helyen próbálják kigyomlálni őket a közgondolkodásból és a nevelésből. Az egyik alkalmazott módszer erre a gendersemleges oktatás, amelyet először Svédországban, 1988-ban vezettek be egy iskolai reform keretein belül. Ez egyrészt megtiltotta a nemi szerepek gyerekekre való erőltetését az iskolákban, másrészt tartalmazta az államilag támogatott „nemsemleges” óvodák létrehozását. Az általános vélekedéssel ellentétben a gendersemleges nevelés nem egyenlő azzal, hogy nemtelennek kell érezni magát a gyereknek, csupán a társadalom által elvárt nemi szerepeket kívánja kiiktatni a gyerek szocializációjából.
A gendersemleges nevelésnek pont az a célja, hogy minden gyermeknek nemétől függetlenül ugyanolyan hozzáféréseket kell biztosítani a tudás megszerzéséhez, ami már egész fiatal korban a játékokkal és a mesekönyvekkel elkezdődik.
Hogy ezt biztosítsák, a nemsemleges óvodákban használt gyerekkönyvekből hiányoznak a hagyományos nemi szerepekre vonatkozó utalások, karakterábrázolások. A Hófehérke helyett állatokról olvasnak, és nyitott gondolkodásra nevelő történeteket hallgatnak. Bár játékok terén nem térnek el más óvodától, mindenféle gyerekcucc megtalálható náluk, a hajas babától kezdve a dömperig, azzal a különbséggel, hogy ezeket a gyerekek ömlesztve találják, bármiféle utalás, utasítás nélkül arra nézve, hogy melyik való a lányoknak, és melyik a fiúknak. Biztos te is emlékszel, arra, hogy gyerekkorunk óvodájában teljesen normális volt a lányoknak kialakított főzősarok és babaszoba, míg a fiúk vonatpályák és legók között játszottak a külön nekik szánt részükön. Egymás játékhasználata ritka volt, és ha meg is történt, azért mi, "fiús" lányok - vagy a "lányos" fiúk - gyakran kaptunk ilyen-olyan megjegyzéseket, nem is feltétlen a pajtásoktól, hanem inkább az óvónőktől. Engem például a szüleim sosem korlátoztak ilyen téren, így főleg fiúkkal másztam fára, karácsonyra távirányítós autót, Technic Legót, és játékmozdonyt kértem. Míg az anyámat és az apámat nem érdekelte, hogy hidegen hagy a húgom Barbie háza, és a pörgős szoknya, addig az iskolában a pedagógusok annál határozottabban jelezték számomra, hogy lányként nem így kéne viselkednem. Volt rá példa, hogy a rövid hajam és a ruháim miatt a tesitanár Pistikének hívott, míg egy másik oktatóm arra hívta fel a figyelmemet, hogy ilyen fiús külsővel nem fogok tetszeni a srácoknak.
A gendersemleges nevelés Achilles-ina.
Szerencsére ma már egyre több helyen soha nem mondanának ilyet a pedagógusok, és sok szülő alkalmazza a nemsemleges nevelést, amivel viszont nem minden szakember ért egyet. Linda Blaier például korábban azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy három és hét éves kora között minden gyerek keresi a saját identitását, és a nemi identitás ennek fontos része. Szerinte ezt nem lehet megtagadni tőlük, ráadásul egy másik világ várja őket odakint, amitől nem lehet izolálni őket.
A férfiak agya máshogy van bekötve.
Vagy a nőké. Rendszeresen hallhatjuk a slágermondatot, általában akkor, amikor nem értjük a másik nemű viselkedését, reakcióját. A mondásnak ugyan van valóságalapja, a férfi és női agy tényleg nem teljesen egyforma, de a egyes elméletek szerint a különbségek nagy része éppen a szocializáció hatására alakulnak ki. Tehát nem beszélhetünk eleve nőies vagy férfias agyról.
Ezt igazolják azoknak a szülőknek a tapasztalatai is, akik nemi identitástól mentes nevelést alkalmaztak, szerintük ugyanis a gendersemleges nevelés ellenére a gyerekeik meglepő gyorsasággal találtak rá a sztereotíp lányos vagy fiús dolgokra. A szakemberek szerint ebben szintén erősen közrejátszik, amit a gyerek a külvilágból, illetve a szülők nem tudatos sztereotíp viselkedéséből tanulnak. Utóbbiak nagyon mélyen rögzült, velünk hozott viselkedési módokat, reakciókat jelentenek, melyek akár már a terhesség alatt is megfigyelhetők. Tapasztalatok bizonyítják például, hogy a szülők más hangsúlyban beszélnek egy lány magzathoz, és megint másként egy fiúhoz, ez a különbségtétel pedig egyre inkább erősödik, miután megszületik a gyerek: a kislány babákat többet tartják kézben, míg a cseperedő kisfiúknak gyakrabban mondják egy orraesés után, hogy "ez katonadolog", a lányok pedig egyre sűrűbben kapják meg a hercegnő becézést, és még hosszan folytathatnánk a sort.
Linda Blairnek, a brit pszichológusnak tehát nagyon is igaza van abban, hogy a nemi sztereotípiákkal átitatott környezetben rendkívül nehéz gendersemlegesen nevelni a gyereket, hiszen még ha a családi otthont és annak házirendjét, értékrenjét a nevelési módszer szerint alakítjuk, kilépve az utcára, vagy bekapcsolva a tévét máris nemi előítéletek cunamijával találkozunk, aminek hatása alól egyszerűen nem lehet kivonni sem magunkat, sem a gyerekeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy sztereotípiák felszámolására felesleges törekednünk, már csak azért sem, mert a pszichológusok szerint a gyerekek szüleiktől tanulják meg az elsődleges viselkedési és kötődési mintákat, vagyis "leutánozzák" mindazt, amit tőlük látnak.
Az egyik hazai híroldal Facebook kommentelője a BBC videója alá ezt írta, amivel mi is mélyen egyetértünk:
"A fiam főzőcskézett kiskorától, hétévesen bevetette magát a könyvek birodalmába, sem autók, sem fegyverek vagy hasonlók nem érdekelték. Még egy év és művészettörténész lesz, a barátnője örvend, amikor finomakat főz neki, mos, vasal, takarít saját lakásában - szerintem nagyon is férfias, nem mindezek ellenére, hanem pont emiatt.
A lányomat a babák soha nem érdekelték, kisautója volt kilószámra, dinókkal játszadozott, sárkányokat rajzol évek óta, nem is rosszul. És lány.
Ja, öcsémnek volt egy Jancsi babája, s szinte 30 éve autószerelő.
Hagyjátok a gyereket gyereknek lenni, döntse el önmaga, hogy mit szeret és ne azt kelljen szeretnie, amit elvárnak tőle.
Nyilvánvaló, hogy van egy társadalmi elvárás, egy képzelt viselkedésminta, amit sokan mindenáron követni akarnak, de muszáj ezt a mintát követni?"
