Sokba került Pink a Sziget szervezőinek, de 32 millió követőt meg kell fizetni, nem?

Olvasási idő kb. 4 perc

A Sziget első napján, azaz ma este lép fel Pink, a többszörös Grammy díjas, világhírű popénekesnő, akinek olyan magas volt a gázsija, amilyet utoljára csak Prince-nek fizettek ki a fesztiválszervezők. A koncert előtt portréjából szemezgettünk néhány érdekességet.

17 éve a csúcson

2000 óta a legsikeresebb énekesnők között tartják számon, az elmúlt 17 évben összesen hét stúdióalbumot adott ki, és olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a Just Like A Pill, vagy a Get The Party Started.

A könnyed számai mellett egyes dalaival - mint a Family Portrait, és a Fuckin' Perfect - pedig fiatalok millióit érzékenyítette fontos témákban, mint a családon belüli erőszak, vagy önmagunk elfogadásának fontossága. 

Ő a legdrágább fellépő idén 

Hiába, meg kell fizetni a népszerűséget, amiben Pink finoman szólva sem szűkölködik, a legnépszerűbb dalát a Youtube-on már több mint 600 millióan hallgatták meg 4 év alatt, a Facebookon pedig több mint 32 millióan követik. A szervezők szerint ilyen nagyságrendű gázsit utoljára 2011-ben Prince-nek fizettek, de a hírek szerint a horribilis pénzért nagy showt várhatunk tőle, valami olyasmit, mint amilyet a Milwaukee-ban tartott fellépésén is produkált. A 38 éves énekesnő két gyermekével érkezett Budapestre, erről az Instagram és a Facebook oldalán is írt bejegyzést:

Sound check ✔️ #budapest

P!NK (@pink) által megosztott bejegyzés,

Kezdeti próbálkozások:

Alecia Beth Moore Doylestownban nőtt fel, egy ápolónő és egy katona lányaként. Már gyerekkorában érdekelte a zene, sőt állítólag feltett szándéka volt, hogy felnőttkorában híres énekesnő lesz. Középiskolás évei alatt csatlakozott első együtteséhez, a Middlegroundhoz, és ekkoriban kezdett el dalszövegeket is írni. A bandával nem lettek ismertek, és a következő, Choice nevű együttesével is – amit a LaFace szerződtetett le – csak mérsékelt sikereket produkáltak. A banda feloszlása után Pink maradt a LaFace-nél és belevágott a szólókarrierjébe.

Első, sikeres albumok

2000 áprilisában jelent meg első albuma Can't Take Me Home címmel, melynek producerei Babyface és Steve Rhythm voltak. Az album az USA-ban kétszeres platinalemez lett és világszerte 5 millió példányt adtak el belőle. De ennél is nagyobb sikert hozott számára 2001-ben a Christina Aguilera, Mya és Lil' Kim társaságában előadott Lady Marmalade című dal, amiért megkapta élete első Grammy-díját is. Alig egy évvel később, 2001-ben jelent meg második, már pop/rock stílusú sikeralbuma, a Missundaztood, mely a mai napig az eddig legtöbb példányszámban elkelt lemeze. 

Első nagy slágere

A Get The Party Started volt, mely a Hot 100-ben 4. helyig jutott, és amiért 2002-ben elnyerte az MTV Video Music Awardson a Legjobb női videó és a Legjobb táncos videó díjat. Nem sokkal később jött a mai napig hallható Just Like A Pill című száma, mellyel angol UK Singles Chart slágerlistáját is vezette. 2003-ban énekelte Charlie angyalai: Teljes gázzal című film egyik betétdalát a Feel Good Time-ot, sőt, szerepelt is a filmben, de ettől függetlenül ez lett Pink első olyan száma, amely nem került be a Top 40-be a Billboard Hot 100-as listán.

Énekelt a családon belüli erőszakról

Egy másik örökzöld tőle a Family Portrait, ez egyben őszinte vallomása is a traumatizált gyerekkoráról. A videóban arról énekel, hogy a családon belüli erőszak – legyen az verbális vagy fizikai – milyen negatív hatással van egy gyerek személyiségfejlődésére. A dalban egy gyerek szemszögéből láttatja a jelenséget, mesél a gyermeki bűntudatról, az önhibáztatásról, és azokról az érzésekről, melyeket a szülei veszekedései váltottak ki belőle.

Mindenki tökéletes

Pink nemcsak a családon belüli erőszakra hívta fel a figyelmet, hanem Fuckin' Perfect című számában arról is énekel, mennyire fontos, hogy az alakuló önképet milyen behatások érik gyerek- és tinikorban, vagyis hogy mennyi pozitív és negatív reakciót kapunk önmagunkkal és külsőnkkel kapcsolatban a szűk környezetünktől. Ahogy a Family Portrait című számát is személyes tapasztalatok indukálták, úgy nagy valószínűséggel a Fuckin' Perfect szövegéhez is elég volt a fiatalkori emlékeiből meríteni.

Érkezik az új album

2012-ben kiadott utolsó albuma, és pár év kihagyás után végre új korongot dob a piacra, sőt, egy Instagram bejegyzése szerint augusztus 10-én már mindenki hallhatja a What About Us kislemezt. Ez a mini előzetes már az új albumának az ízelítője:

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót

A jegyekre kirótt adó drasztikus emelése jelentősen megdrágíthatja a légi közlekedést.

február 12., 17:30

  • világom
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé

Eggyel előrébb lépett a világ legdrágább utcáinak rangsorában a budapesti helyszín, ahol a legtöbbet nőttek az ületek bérleti díjai egész Európában.

február 13., 05:46

  • világom
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó

Veszélyes anyagot szállító kamionok ütközése következtében csaptak fel a lángok, és a sofőr csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy túlélte.

február 13., 16:00

  • világom
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga

A Lençóis Maranhenses nem egy átlagos sivatag: az év egy részében rengeteg eső árasztja el a homokdűnék közötti medencéket, és strandolni is lehet.

február 12., 16:00

  • világom
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala

A metróvonal nemcsak a hossza miatt rendkívüli.

február 13., 18:30

  • világom
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum

Megvan a dátum, már nem kell sokáig várniuk az űrben rekedt asztronautáknak.

február 13., 12:40

  • világom
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük

Nevét a vájt fülű kávéfanatikusok ismerik, de a leginkább kotyogós néven elterjedt eszpresszógépet biztosan mindenki látta már.

február 13., 12:10

  • világom
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA

Az aszteroida a NASA szerint veszélyt jelenthet a Föld vagy a Hold biztonságára.

február 11., 17:30

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

tegnap, 19:30

  • világom
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók

Megmutatjuk, mit gondol az AI a sportokról: készülj fel egy felejthetetlen utazásra a kaotikus abszurditás világába!

február 12., 11:40

  • világom
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét

A világ egyik leghalálosabb élőlényének nagyobb változatát találták meg, még a mérge is erősebb.

február 14., 07:26

  • világom
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg

Hihetetlennek tűnik, de e lebegő tóról készült fotók nem manipuláltak.

február 9., 11:10

  • világom
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása

Elképesztő mélyen van a metróállomás, 10 perces út visz lefelé.

február 11., 14:35

  • világom
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi

December vége óta hánykolódik az óceánon a magyar férfi.

február 11., 15:10

  • világom
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból

Nagy kérdés így utólag, hogy érdemes volt-e megfogadni az olykor hajmeresztő tanácsokat.

február 13., 19:00

  • világom
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét

Több étel neve változott meg politikai okokból az elmúlt évszázad során.

február 9., 12:10

  • világom
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán

Megsérült a csernobili atomerőmű szarkofágja.

február 14., 10:10

  • világom
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele

Nem lesz könnyű dolga annak, aki a jutalom reményében megpróbálja megoldani a rejtvényt.

február 14., 06:00

  • világom
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott

Képes volt kijavítani a hibásan beszélő embereket, és nagyon dühös lett, ha megpróbálták becsapni.

február 11., 16:00

  • világom
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai

A festészet helyett az akadémia másik osztályát javasolták neki, de a feltételeknek nem felelt meg.

február 8., 19:30

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • világom
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával

Tízmilliók élete ért véget a 20. század legrettegettebb diktátora miatt.

február 9., 19:30

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • világom
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost

Egykor kopár sivatag volt, ma a világ legnagyobb ember alkotta erdője, és félmilliárd fa otthona.

február 9., 15:10

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

Ezt olvastad már?
Érdekességek