Enyedi Ildikó szerelmesfilmje szemről és lélekről

Az az Arany Medve nagyon-nagyon jogos: a Testről és lélekről gyönyörű, a sztori mély, szereplői pedig köztünk élnek.

Nem tudni, hogy azért-e, mert tizenhét éve nem forgatott nagyjátékfilmet, de Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, frissen Arany Medve-díjas alkotása annyi érzelmet, bájt és pozitív energiát rejt, amennyit száztizenhat percbe sűríteni szinte lehetetlen. De a bravúr nem is annyira ez, hanem hogy ezeket az érzelmeket nem láttatja, csak érzékelteti a rendezőnő, pusztán szereplői és a történet segítségével. A Testről és lélekről vágóhídon játszódik, főszereplői mégis jámborabbak, mint a szarvasok, akikről mindketten álmodnak.

Mert valójában erről van szó: egy váratlan mentálhigiénés vizsgálat során kiderül, hogy a vágóhíd kvázi igazgatója (Morcsányi Géza, élete első szerepében) és a frissen jött, szótlan minőségellenőr (Borbély Alexandra) éjjelente ugyanazt álmodják: hogy szarvasként róják a téli vidéket együtt, békés szeretetben. Ezt a nem mindennapi helyzetet kell menedzselnie két nagyon furcsa embernek – és a kulcs itt a két nagyon furcsa emberen van, mert ha nem Enyedi írja és rendezi a filmet, hanem valaki másnak jut eszébe, akkor ebből az alapötletből simán lehetett volna egy bugyuta 97 perces, Valentin napi limonádé. 

Szerencsére azonban nem így történt, hanem úgy, hogy Enyedi egy nagyon felkészült könyvből indult ki, és tökéletesen válogatott hozzá színészeket. A forgatókönyv eleve megágyazott minden egyes szereplőnek, legyen szó komplexusait harsányságba öntő, új vágólegényről (Nagy Ervin), házasságában fuldokló HR-esről (Schneider Zoltán), vagy a túlterhelt pszichológusnőről (Tenki Réka). Miközben a film állatok szemén keresztül mutatja be nemcsak a tökéletes nyugalmat, hanem a vágóhíd brutális valóságát is, mi ugyanezt a valóságot láthatjuk a szereplők szemeiben váltakozni, ahogy halad a történet.

Fotó: mozinet

A főszereplő Morcsányi Géza nyersesége – ami feltehetően abból adódik, hogy nem színész, hanem dramaturg, műfordító és egyetemi tanár – szintén jót tesz a lassan folydogáló, mégis folyamatos feszültségben izzó sztorinak, amit Borbély Alexandra játéka azzal tetőz, hogy nagyjából egy android természetességével mozog a történetben. A Testről és Lélekről további előnye, hogy a fényképezésnek köszönhetően (operatőr: Herbai Máté) még azelőtt beránt, hogy leesne: a kószáló szarvasok és a leölésre váró, szomorú szemű marhák egyaránt mi vagyunk. De nem baj, mert néha így is megtaláljuk, amit keresünk.