#VILÁGOM

Az Iszlám Állam rabszolgája voltam

2016. március 25., péntek 15:29

Mióta az Iszlám Állam elfoglalta az iraki területeket egyre több jazidi és más etnikai-vallási kisebbség túlélői állnak nyilvánosság elé, hogy elmeséljék mi történt velük fogva tartásuk alatt. Sötét középkort idéző kínzásokról, emberkereskedelemről, tizenéves szexrabszolgákról, még fiatalabb gyerekkatonákról és "hitetlenekkel" telelőtt tömegsírokról szólnak ezek a beszámolók.

36e9cba6-9f7d-43e6-9b42-7a060178cbbe

A 18 éves jazidi Farida Khalaf is úgy döntött, nem hajlandó szégyenkezni, inkább dokumentarista regényében meséli el, hogyan lett az ISIS rabszolgája, miként tudott elmenekülni a fogva tartóitól, és arra is választ kapunk, miért döntött úgy, hogy Németországban kezdi újra az életét.

Farida Khalaf története sajnos nem egyedülálló eset, az ENSZ jelentése szerint jelenleg is 3500 embert, főleg nőket és gyermekeket tartanak rabszolgasorban Irakban. A foglyok túlnyomó része nő és gyermek, akik főleg a jazidi közösségből kerülnek ki, de számos más etnikai és vallási kisebbséghez tartozó civil is van köztük.„Az áldozatok számáról szóló borzalmas jelentések nem adják vissza azt, hogy a civilek micsoda szenvedéseken mennek keresztül Irakban” – írta nyilatkozatában Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

„Nem szabad elfelejteni, hogy a hitetlenek családjának leigázása és a nők ágyasként való használata a saría, az iszlám jog szilárd alapjain nyugvó gyakorlat” (Dabiq, az  Iszlám Állam angol nyelvű magazinja )

Az Iszlám Állam 2014 nyarán foglalta el iraki területeit, amely következtében körülbelül hétszázezer fős jazidi vált földönfutóvá. Közülük több tízezren a Szindzsár-hegységbe próbáltak menedéket keresni, azok akik nem tudtak időben elindulni, és az ISIS felszólítására nem tértek át az iszlám hitre, kegyetlen megtorlás áldozatai lettek. A jogvédők szerint szisztematikus etnikai tisztogatás vette a kezdetét: a 14 évnél idősebb fiúkat és férfiakat tömegesen kivégezték, a fiatal lányokat (a 10-12 éveseket is) szexrabszolgának adták el, az egészen fiatal kisfiúkat pedig vallási átnevelésnek, katonai kiképzésnek vetették alá, és a legtöbbször öngyilkos merénylőket képeztek ki belőlük, vagy a fronton vetették be őket. Az Iszlám Állam egy, a fegyvereseiknek szóló röpiratban rögzítették mi történjen a fogságba ejtett "hitetlenekkel”. Ezek szerint a dzsihadistáknak alanyi jogon járnak a rabszolganők, akikkel kereskedhetnek is, és akik a családjuk tulajdonába kerülnek, ha az eredeti tulajdonos életét veszti a harcokban.

Isis harcosok Irakban
Isis harcosok Irakban
Fotó: Twitter

Kik a jazidik és miért gyilkolják őket?

Az iraki Szindzsár hegység körül élő, kurd nemzetiségű vallási kisebbség. A jazidizmus az ősi közel-, illetve közép-keleti vallások számos elemét ötvöző, monoteista vallás, aminek alapelemei mintegy négyezer éve alakulhattak ki. Legközelebbi rokon vallásainak a síita iszlám alapelveit elfogadó alevizmust és jarszanizmust tekintik, de éppen e rokonság miatt a radikális muszlim felekezetek üldözik őket, a jazidi történelem az Iszlám Állam 2015-ös etnikai tisztogatását is beszámítva 73 nagy pogromhullámot tart számon.

Hitük szerint a Jaszdannak nevezett Isten először Melek Tauszt, a Pávaangyalt teremtette meg saját fényéből, saját képére, méghozzá úgy, hogy senki előtt ne hajtson fejet Az ISIS sátánimádóknak tartja a jazidi etnikai-vallási kisebbség tagjait, akiknek a hite – a kereszténységgel és a judaizmussal ellentétben – nem is említődik a Koránban.

A rabszolgasorsot megjárt nők felvállalása több szempontból is fontos, hiszen olyan társadalmakból jönnek, ahol közösségnek, a családnak, a tradícióknak, rituális szokásoknak és a vallásnak gyakran az életet is felülíró, meghatározó szerepük van. Jellemzően elnyomott és kiszolgáltatott státusban élnek, nem illetik meg őket azok a jogok, mint a férfiakat, a megbecstelenített nők pedig nem számíthatnak védelemre: megbélyegzésre, kirekesztésre, sőt akár halálbüntetésre is annál inkább. Hogy ezek a tradíciók egyszer megtörjenek, szükség van az olyanokra, mint Farida Khalaf, akik nem hallgatnak szemlesütve az átélt kínzásokról és a folyamatos szexuális abúzusokról, hanem a világ elé tárják saját és fogvatartott társaik történetét. Még ha ezzel szembe is mennek közösségük erkölcsi értékrendjével, hagyományaival.

De beszámolóikra nemcsak a hallgatásra ítélt, szégyenkező nőknek van szükségük, hanem nekünk, európaiaknak is. Ezek a vallomások ugyanis pontosan azokba az országokba kalauzolják el az olvasót, ahonnan emberek tízezrei menekülnek, és amelyekről elképzelések, hallomások alapján sokan hajlamosak fals sztereotípiákat kialakítani. Ezek a történetek árnyaltabbá teszik a Közel - Keletről elképzelt homályos, de leginkább sötét képet, és arra is rámutatnak, hogy a tradíciókhoz való ragaszkodás, a mély vallásosság sem zárja ki a haladó gondolkodást, a modernizáció utáni vágyat.

Farida Khalaf története természetesen nem tisztáz mindent, és nem húzható rá minden Európába érkező menekültre, de segítségével nagyobb rálátást kapunk számunkra ismeretlen kultúrákban élők gondolkodásmódjáról, közelebb kerülünk menekülésük motivációjához. A könyv rámutat arra is, ami a tudósításokból a legtöbbször nem jön át: hogy ez az arctalan tömeg, akiket nem állít meg sem az életveszélyes tengeri út, sem a felhúzott drótkerítések, a háború előtt olyan életet éltek, mint mi. Dolgoztak, iskolába jártak, és az utolsó pillanatig azt hitték, hogy velük ez nem történhet meg. Ahogy Farida családja is, gészen 2014. augusztusáig.

,,Akkoriban Kocsóban laktunk, ez az 1700 lakosú kis falu az észak-iraki Szindzsár-hegységtől délre, a síkságon fekszik. Tavasszal a táj a szivárvány minden színében pompázik: a falu körül körben rengeteg fa és virág nyílik, a mezőkön pásztorok legeltetik a kecskenyájakat.”

Írja a 18 éves jazidi lány, aki testvéreivel együtt a helyi iskolába járt, és egyetlen vágya volt (amiben mélyen vallásos szülei is támogatták): hogy egyszer ő is a katedráról adja át a tudását. Farida részletesen mesél korábbi életéről, vágyairól, bensőséges családi viszonyaikról, de ez talán nem is véletlen, hiszen olvasója csak így tudja elképzelni, miként éltek a hozzá is hasonló emberek milliói, mielőtt az Iszlám Állam elkezdte kegyetlen térhódítását. 

Khalaf a személyes élményeken túl a történelmi és vallási háttérre is kitér, ír a jazidik számkivetettségéről és üldöztetéséről, amely kizárólag a kulturális és vallási különbözőségükben gyökerezik.

"A környező falvakban többségében muszlim arabok éltek. Minden tekintetben különböztek tőlünk, nem csak a vallás terén. Más szokásaik voltak, más hagyományaik, ünnepeik. Mi kurd nyelven, ők arabul beszéltek. És mivel, mi jazidik csak a saját vallási közösségeinken belül házasodtunk, nem is volt semmiféle rokoni kapcsolatunk a szomszéd községbeliekkel. Baráti és félig üzleti kapcsolatokat azonban nagyon is ápoltunk a muszlimokkal. (..) Az efféle szövetségek ellenére a muszlimok mégis rendkívül rossz szemmel néztek ránk, jazidikre” - írja könyvében Farida Khalaf, utalva arra, hogy bár a muszlimok és a jazidik közt évszázadok óta fennálló ellentét nem tűnt el az idők során, az Iszlám Állam megjelenése előtt mégis békésen éltek egymás mellett, még ha az ellenségeskedés érzete itt-ott be is szivárgott kapcsolataikba.

A személyes és történelmi vonatkozáson túl az egymásból következő események érzékeltetik azt a pszichés mechanizmust is, ami menekülés helyett sokáig még maradásra késztet és egyszerűen nem engedi láttatni a egyértelmű tényeket. A sorokat olvasva, ha nem is tudjuk megérteni mindezt, de legalább közelebb kerülünk olyan pszichés állapotokhoz,  amik lehetővé teszik, hogy ellenállás nélkül tömegeket mészároljanak le (gondoljunk például a ruandai népirtásra, melynek során a tuszik többségét a saját otthonaikban ölték meg). Jean Hatzfeld A bozótvágó kések éjszakája című könyvében, amelyben a tuszi túlélőkkel is készített interjúkat, a legtöbben a "miért nem menekült el, amikor már a szomszédos falvakban is folyt az öldöklés?" kérdésre azt válaszolták, mert képtelenek voltak elhinni, hogy ez velük is megtörténhet. A Khalaf család is sokáig úgy nézte a tévében Moszul lerohanását (az Iszlám Állam legnagyobb városa, épp a napokban próbálják visszafoglalni az ISIS-től - a szerk.), mintha az nem 100 kilométerre történne tőlük, hanem a világ másik felén. Csak akkor szánták rá magukat a menekülésre és otthonuk hátrahagyására, amikor már késő volt, addigra az ISIS csapatai körbezárták a falut és a környező térséget, a pesmergák pedig, akiktől a falusiak a katonai védelmüket remélhették, meghátráltak.

"Öljétek meg a hitetleneket és vegyétek magatokhoz asszonyaikat!"

Az Iszlám Állam kalifátusában nincsen helyük a hitetleneknek, ezt számos propaganda videó is bizonyítja, amelyeket saját maguk készítettek/készítenek. Céljuk, hogy a neten terjesztve minél több emberhez eljusson fenyegető üzenetük: akik nem térnek át az iszlám vallásra, a hitetlenek sorsára jutna. Mivel az ISIS az iszlám vallásnak rendkívül szélsőséges értelmezéséről, és a saría (az iszlám teológiai rendszerében az Isten által meghatározott, helyes viselkedés, szubsztanciális jog) törvényeinek radikális és önkényes alkalmazásáról ismert, ezekre hivatkozva brutális erőszakot alkalmaz, különösen az iszlám vallás síita irányzatának és a keresztény hit követői ellen. Az elfoglalt területeken elvileg felajánlják az ott élő vallási kisebbségnek, hogy aki áttér az iszlám vallásra, annak nem esik bántódása, de a gyakorlatban legtöbbször foglyul ejtik vagy kivégzik őket. 

Ez történik a Khalaf család falujában is, de a fiatal lány igazi kálváriája ott kezdődött el, amikor a rakkai rabszolgapiacra vitték őket fiatal rabtársaival. Bár fogvatartóik mindent megtettek, hogy megtörjék őket, a lányok a végletekig ellenálltak és  súlyos büntetések ellenére szűnni nem akaró büszkeséggel próbálták megtagadni a parancsokat. Mivel Farida keményebbnek tűnt az összes rabtársánál, büntetésül az egyik legrosszabb hírű dzsihádistának adták el, akit a legkegyetlenebb fogva tartók között tartottak számon.  

,,Hogyan tagadhatnánk meg az Istenünket? Az ő népe vagyunk, Ádám fiai. Annak születtünk. Inkább választjuk a a halált és a száműzetést."

Farida Khalaf apjának utolsó szavai jellemzik a jazidi közösség megtörhetetlenségét és vallásukhoz való ragaszkodásukat. A lány többször is leírja, inkább választotta volna a halált, minthogy hagyja magát megbecsteleníteni vagy áttéríteni az iszlám hitre, ám többszöri öngyilkossági kísérletei meghiúsultak. Minden egyes kudarca után brutális büntetésekkel fizetett, a legutolsóba csak az egyik fogva tartójának emberibb magatartása miatt nem halt bele.

A lányokkal történt eseményeken keresztül rálátást kapunk az ISIS katonáira is, akik sokan még maguk is nagyon fiatal, sok szempontból labilis és manipulálható fiatalok. A fegyveresek nagyrészt a helyi arabok közül kerülnek ki, de egyre több külföldi önkéntesük van, komoly energiát is fektetnek a toborzásra, amely leginkább az internetes közösségi platformokon folyik. Az ISIS szolgálatában egyes csoportoknak kizárólag az a feladatuk, hogy a fiatalokra fókuszáljanak és meggyőzzék őket, hogy harcoljanak az Iszlám Államért.

Az elmúlt években számos nyugat-európai és amerikai muzulmán csatlakozott hozzájuk, ahogy a környező közel-keleti és távolabbi muszlim országokból is harcolnak a soraikban. Legtöbbjük nagyon fiatal, akik otthon beilleszkedési és személyes problémákkal küzdöttek, identitásuk labilis, így könnyen fanatizálhatóak. A manipulált, kemény vallási átnevelésen átesett fiúk (és lányok) nem ritkán a harcokban, meg az ISIS kegyetlenkedéseit látva jönnek rá, hogy ez a dzsihád valójában nem az Istenüket szolgálja, vezetőik hazugságot tanítottak nekik. Visszakozásra viszont már nincs lehetőségük, a kiugró katonákat halálbüntetéssel sújtják vagy brutális példát statuálnak azokkal, akik szembefordulnak az ISIS szabályaival.

Nagyobb spoilereket mellőzve annyit elárulhatunk, hogy Farida Khalaf többszöri szökési próbálkozás, valamint számtalan brutális verés és erőszak után végül sikerrel jár és el tud menekülni a "gazdáitól" néhány társával együtt, akik szintén inkább vállalták a kivégzés kockázatát, minthogy rabszolgaként szolgálják az ISIS katonáit. Egy távoli családtag, egy muszlim család és egy emberkereskedő segítségével végül eljutnak a legközelebbi menekülttáborba, ahol végre hírt kapnak életben maradt családtagjaikról is. Egy filmben itt lenne a happy end, és a megpróbáltatások után a család mindent megtenne, hogy elfeledjék a velük történteket. Ehhez képest a lányok itt szembesülnek kultúrájuk íratlan, de annál élőbb erkölcsi szabályaival: bár a családtagok örülnek a visszatérésüknek, azt sem titkolják, hogy ilyen múlttal soha nem találnak maguknak férjet, a közösség pedig mindig úgy fog rájuk tekinteni, mint akik szégyent hoztak a családjukra.

Az átélt brutalitások után a lányok pont a sajátjaik között vesztik el a reményt, ami gyakorlatilag eddig életben tartotta őket. A beléjük oltott szégyenérzet és a szex tabusítása miatt még egymás között sem tudnak beszélni a traumákról, egyedül a menekülttábor szociális munkásai próbálnak segíteni a feldolgozásban. Egy németországi segélyszervezet munkatársa világosítja fel őket, hogy sürgősen ki kell vizsgáltatni magukat, hiszen a számos nemi erőszak során elkaphattak különböző betegségeket és ő az első, aki felnyitja a szemüket, hogy a közösségük gondolkodása más normák szerint elfogadhatatlan. Tőle hallják először a biztatást: "(...) bátrak voltatok, és minden okotok megvan, hogy felemelt fejjel éljétek az életeteket!"

Faridának és a hozzá hasonló lányoknak a menekülttáborokban ezúttal nem az erőszakoskodó katonákkal kell megküzdeniük, hanem saját közösségük tagjaival, akik még a szenvedéseik ellenére sem tudnak hátat fordítani az (európai szemmel) érthetetlen és kegyetlen hagyományaiknak. Megtartani a jövőbe vetett hitet, úgy hogy a szűk környezet determinálja annak esélytelenségét, hosszútávon szinte lehetetlenség, egy olyan közegben pedig, ahol folyamatos megjegyzéseket, megvető pillantásokat kell nap mint nap elviselniük a megerőszakolt nőknek, a gondolkozásmód gyökeres megváltoztatása óriási kitartást követel. Emiatt sűrűn előfordul, hogy a túlélő lányok mély depresszióba esnek és saját maguk vetnek véget az életüknek.

A feldolgozás hiányát, a jövőtlenséget csak tovább súlyosbítja, hogy sok menekülttáborban (ahogy Faridáék táborában is) nincs lehetőség a tanulásra, nincsenek közösségi és egyéb programok, néhány önkéntesen kívül nincs segítsége az áldozatoknak az átélt traumák feldolgozásában, így a mindennapok végeláthatatlan monotonitásban telnek, amit egyedül az otthonukról és a háborúról érkező hírek törnek meg. Ezek pedig rendszerint nem arról szólnak, hogy hamarosan visszatérhetnek otthonaikba, így minél több idő telik el, annál inkább egyértelműé válik az ott élők számára, hogy a régi életük maradéktalanul eltűnt, a visszatérés lehetősége egyre reménytelenebbnek látszik, a táborban való élet pedig hosszú távon nem jelenthet perspektívát.

Farida Khalaf könyvéből arra is választ kapunk, hogy sok menekült számára miért pont Németország jelenti az ígéret földjét. A lány számára az újrakezdés egyedüli lehetőségét egy német program kínálja, ami korlátozott számban lehetőséget ad a hozzá hasonló sorsú lányoknak és családjuknak, hogy Németországban újrakezdhessék az életüket. A 18 éves lány dilemmába kerül: bár nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja az anyaországát, de a lehetőség kapcsán kénytelen szembenézni a tényekkel. Megbecstelenített fiatal nőként Irakban nincs számára jövő, ebben végül édesanyja szavai erősítik meg: "Mama a megbélyegzettségünkről beszélt. Itt Irakban - ezt teljes bizonyossággal tudom - örökre rajtunk maradna a bélyeg. Németországban talán be tudnám fejezni az iskolát - gondolkodtam hangosan. És aztán az egyetemen matematikát tanulhatnék... Később, ha Kocso felszabadul, még mindig visszatérhetnék és dolgozhatnék matematikatanárként." Döntése – ahogy története is –, szintén nem egyedülálló: több ezer sorstársa teszi le a voksát hasonló okok miatt a menekülés mellett.

Farida Khalaf könyve nemcsak az elborzasztásról, hanem az elképzelhetetlen változásról is szól, és mindemellett kikényszeríti a sokadszorra is feltett kérdéseket: hogyan történhet meg újra és újra, hogy a fél világ karba tett kézzel végignézi, ahogy a világ valamely pontján egy erőszakszervezet (ezúttal az Iszlám Állam) etnikai tisztogatást végez? És hogyan történhet meg 2016-ban, hogy középkori sötétség borul országokra és a rabszolgatartás újra létező jelenséggé válik?

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta