A divatos táska egy kisebb lélekvesztő

2010. március 12., péntek 14:00

white_mainTovábbra is divatosak a nagy méretű táskák, sőt, egyre nagyobbak lesznek. Fehér József bőr formatervezővel beszélgettünk, aki arra is kitért, mi tesz egy táskát ötvenezer forintossá.

„Mielőtt tervezni kezdtem volna az idei táskakollekciómat, a munkát kutatás és gyűjtés előzte meg. Azt tapasztaltam, hogy a táskadivat arrafelé halad, hogy a méretek egyre nagyobbak lesznek. Lehetetlen méretű táskákat is láttam, és elcsodálkoztam rajtuk"- mondta Fehér József bőr formatervező a javarészt nagyméretű táskakollekciójának a bemutatója után a B55 Galériában. A designer eredetileg White márkanév alatt kezdte forgalmazni a kiegészítőket, azóta a márkát Feherre magyarította.

jozsef_feher

Fehér József

A bőr formatervező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett, emellett néhány nemzetközi képzésen is részt vett, többek között Bécsben és Brüsszelben. Saját márkája megalapítása előtt több hazai tervezővel dolgozott együtt, köztük Zoób Katival. A textilek elkészítésénél a legkülönbözőbb anyagokat alkalmazza, a táskáihoz elsősorban bőrt és saját szövésű textilt használ, de tervez még karkötőket, zsebkendőtartókat és más kiegészítőket is. Fehér szövött anyag terveinek jelentős részét festmények formájában tervezi meg. Mint elmondta, táskái tervezésekor kevés varrással dolgozik, inkább szövéssel igyekszik megoldani a táskaformákat.

 

15 kilót cipeltem

Az irányzat nem valószínű, hogy azért alakult ki, mert egyre nagyobb súlyokat szeretnénk cipelni, így fontos, hogy egy táska több terhelést bírjon ki, mint egy kültéri, felfüggesztett kaspó, inkább a designerek ízlése az alakító tényező.

white_03

 

„Én is szeretem minél nagyobb felületen megmutatni az anyagot, minél nagyobb egy táska, annál látványosabban adja ki a formát” - tette hozzá a Fehér József, aki egyébként temetes súlyt cipel az egyetlen – amúgy nem saját tervezésű - táskájában, amelyet évek óta használ.„Már jó ideje hordtam egy Björn Borgot, 15 kilót cipeltem benne körülbelül, amikor a súly miatt tönkrement a karabinere. Ekkor gondoltam először, hogy én is tudnék magamnak táskát készíteni." Fehér József azóta sem szívesen használ fém kelléket, úgy gondolja, egy táskát nem feltétlenül tesz elegánsabbá egy minimalista fém tárgy.

white_02„A finom megoldások híve vagyok. Valamikor dolgoztam egy virágnagykereskedésben. Egy virágkötő kollégám mesélte, hogy a tanára azt kérte tőle: itt van előtted egy adag virág, kössél belőle egy ötvenezer forintos csokrot! A kollégám megkötötte, és akkor azt mondta a tanára: jó, most abból is köss egy ötvenezer forintos csokrot, ami lehullott. Úgy gondolom, ezek a kihívások, ezek viszik előrébb az embert."

Adódott tehát a kérdés, amellyel Fehér Józsefhez fordultam: mi tesz egy táskát ötvenezer forintossá?

„Azok a megoldások teszik drágává, amelyek fölött a tömeggyártás kénytelen átsiklani: ha kézzel szövöd az anyagot, ha kézzel csomózod a cippzár fogantyújút, és más hasonlók."

 

Blogok, amiket olvasunk

comra Londonból Franciaországba bicajjal

"Franciaországban, szeretem ezt, mindenki mosolyog, a csajok leginkább." Úti beszámoló három hét sátorban, két kerékről, képekben (is)...

stthomasdesign Naprendszer gyerekszobába

Régóta szeretnék egy naprendszert készíteni a gyerekszobába, de sajnos idáig nem sok használható ötlettel találkoztam, találtam párat, megosztom veletek...

kerjtanacsot Lopás és börtön

Három, 15 éves diáklány, megpróbált ellopni pár bizsut, darabonként „pár ezer forintos” értékben.A rendőrök őrizetbe vették őket. A lányok sokkot kaptak, zokogtak a döntés hallatán, egyiküket át is szállították a János Kórház pszichiátriájára.

kisérletikonyha Őszibarack-sorbet

Lapos őszibarackból készítettem sorbet-et. Mézzel és citromlével fedő alatt a saját levében puhára főzve pürésítettem, majd lehűtöttem és fagyigépben elkészítettem.

Tékozló homár Kidobják az étteremből, aki túl sokat eszik

Másfél óra után kidobják az embert a Mongolian Barbecue-ból, ha úgy gondolták eleget fogyasztott az 5000 forintért.

Női megújulás Coaching Interaktív - Online beszélgetés női témákról!

Téma: Nem találom a helyem a munka világában – Mit kezdjek magammal? A kezdeményezés célja, hogy a neten keresztül kötetlenül beszélgessünk nőket foglalkoztató kérdésekről, nehézségekről, dilemmákról.

b-oldal Hét dala: Edith Piaf - Non, Je ne regrette rien

Az Eredet című filmben központi motívum a dal. Bátran tessék megnézni és bennmaradni a film végén lévő "credits" rész után is. Van egy elméletem, hogy a film végén (után...?) AZ A BIZONYOS DOLOG mit is jelent...

csecsebecse Bono a Louis Vuitton kampányában

Bono és felesége, Ali Hewson a Louis Vuitton Core Values kampány-sorozatának legújabb főszereplői. Ez az első alkalom, hogy Bono a U2 többi tagja nélkül áll modellt. Ráadásul más divatmárkát is feltüntetnek: a Bono és Ali nevéhez fűződő "etikus" Edun-t.

egigeropaszuly A szultán kedvence: krémes padlizsán - köretként

Nem is tudom, ki utánoz kit: a szultán engem, vagy én őt. Esetleg egymástól függetlenül imádjuk mindketten a padlizsánt? Mindenesetre tanúsíthatom: igencsak jó ízlése van a szultánnak!

szakítós Egyedül egy másik országban

Hívom, nem veszi fel. Ott állok egyedül a Heathrow-n és nincs ott senki. Szidom magam, sírok. Nem hiszem el, hogy kint hagyott.

pecsiborozo Cseke a legjobb sommelier

Cseke Gábor, az angliai surrey-beli Hotel Great Fosters kastélyszálló 28 éves pohárnoka lett a 17. Sommelier Magyar Bajnokság győztese.

vetti Kabátmustra kiegészítőkkel

A kevésbé hideg időjárástól egészen télig bemutatom nektek a legtrendibb kabátokat és hozzájuk passzoló kiegészítőket.
Ajánlok blogbejegyzést

Legfrissebb kommentek

C-Travel ajánlatok