Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A lepra az egyik legkorábban feljegyzett betegség a világon, melynek terjedéséről egészen pontos ismereteink a mai napig nincsenek. Pedig Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában napjainkban is jelen van, és egyes források szerint évente mintegy 200 000 új esetet regisztrálnak. Most talán a kutatók valamennyivel közelebb jutottak a megoldáshoz, és lehet, hogy az egyik kedvencünknek is köze van ennek a veszélyes betegségnek a terjedéséhez.
Kevés olyan cuki állat van, mint a mókus, amely közönséges rágcsáló létére belopja magát szinte mindenki szívébe. A bozontos farkú, szorgos mókus már évszázadokkal ezelőtt is tetszett az embereknek. A nők előbb élve, kis házi kedvencként dédelgették keblükön a helyes kis szőrmókokat, majd immár a férfiakkal együtt az egykori házi libling halálából is hasznot húztak, az állat szőrét ugyanis ruhák bélelésére használták. Ki gondolná, hogy ennek az állaznak köze lehet a leprához?
A veszélyes betegség
A lepra az egyik legrégebb óta feljegyzett betegség: az Ószövetségben poklosság gyűjtőnéven különböző bőrbetegségekre utal, de az Újszövetségben már a poklos vagy leprás megnevezés már biztosan a mai jelentésben is használt leprával fertőzött betegekre vonatkozik. A hosszú, akár 2-20 éven, más források szerint még ennél is tovább, akár 40 éven át lappangó kór cseppfertőzéssel terjed. Emberről emberre lassan és tartós, közeli kontaktus mellett, vélik a szakértők, bár valójában egészen pontosan még mindig nem ismert a tudomány számára sem a lepra terjedésének minden részlete. Annyit azonban tudni, hogy nagyságrendileg 100 évvel ezelőtt eltűnt a kór Európából, bár az erre vonatkozó adatok is eltérőek, mert nagyjából 70 évvel ezelőtt bizonyos források még beszámoltak Angliából leprás esetekről.
Mégsem tűnt el a lepra
Általánosan elfogadott tézis, hogy ha egy kórokozó eltűnik az emberből, és nem látszik azt tovább veszélyeztetni, a természetben még jó ideig fennmaradhat. Vajon ez történik a leprával is? Az elmúlt években ugyanis a leprával fertőzött, más néven Hansen-kórban szenvedők száma az Amerikai Egyesült Államokban megugrott: 2020-ban 159 esetet rögzítettek. Ráadásul, a betegséghez "ragadt" rossz asszociációk miatt a fertőzöttek a mai napig megbélyegzettnek érezhetik magukat, így az sem biztos, hogy minden érintett orvosi ellátásért folyamodik. Pedig a korai fázisban elkapott betegség napjainkban hosszú antibiotikumos kezeléssel jó esetben gyógyítható, sőt, a kutatók úgy vélik, az emberek mintegy 95%-a rendelkezik egyfajta természetes védettséggel is a leprával szemben.
A világban ma élő leprával fertőzöttek számával kapcsolatban is mindenképp jelentős különbségeket tapasztalhatunk, mert míg egyesek 200 000 körülire becsülik az évente jelentett esetek számát, addig mások arról az örömteli változásról számolnak be, hogy míg a 20. század végén a világon mintegy 10-12 millió leprás beteg volt, addig mára számuk összesen 100 000 alá csökkent.
Ezek az álltok jöttek gyanúba
A 2020-as amerikai fertőzések terjesztésében az armadillóra, azaz a hangyászokkal és a lajhárokkal rokon tatura terelődött a gyanú, bár a vizsgálatok során az is kiderült, olyan vidékeken is felütötte a fejét a betegség, ahol ezek az állatok nem találhatók meg.
Az Index már 2016-ban beszámolt arról, hogy a Lausanne-i és az Edinburgh-i Egyetem mikrobiológusai angliai, írországi és skóciai vörös mókusokban megtalálták ugyanazt a kórokozót, amely emberi szervezetben a lepráért felelős. A jelenség további vizsgálatára létrejött kutatócsoport 110 helyi mókuson végzett DNS-vizsgálatot, és bár a veszélyes betegség tüneteit csak néhány állaton vélték felfedezni, a Mycobacterium leprae és a Mycobacterium lepromatosis kórokozók egyikét valamennyi rágcsálóban fellelték.
A mókusok nem jelentik a legvégső magyarázatot
A legutóbbi, viszonylag nagy sajtóvisszhangot okozó tudományos felfedezés először a BBC oldalán látott napvilágot, s arról adott hírt, hogy a mókusok már a középkorban is lehettek a lepra terjesztői. 25 emberi és 12 mókustól származó mintán végeztek beható vizsgálatokat, és megállapították, hogy a mókusról emberre terjedés elmélete megállhatja a helyét, különös tekintettel arra, hogy kis házi kedvencként vagy akár a bőrre szorosan simuló ruhabélésként a betegség szempontjából elegendő érintkezés lehetett az ember és a rágcsáló között.
Számos megválaszolatlan kérdés maradt azonban még a témában, és leginkább arra mutattak csak rá a legújabb eredmények is, mi mindent kellene még tudnunk ahhoz, hogy igazán tisztán lássunk a veszélyes betegség ügyében.
Ha érdekelnek a meglepő történelmi felfedezések, ezt a korábbi cikkünket is izgalmasnak találhatod.
