A középkori Európán az 1500-as években söpört végig a rejtélyes kór, amely bár csak enyhe tüneteket okozott, rendkívül magas halálozási aránnyal rendelkezett.
Történelme során az emberiség számos pusztító járvánnyal szembesült, az izzadásos betegség néven ismertté vált középkori kór azonban több tekintetben is különbözött tőlük. A tudósok a mai napig nem tudtak rájönni, miért szabadult el, és mi lehetett az oka annak, hogy amilyen hirtelen felbukkant, olyan gyorsan el is tűnt.
Komoly pusztítást végzett a rejtélyes középkori kór
Az izzadásos betegséggel kapcsolatos ismereteink nagy része John Cauius brit orvos jegyzeteiből származik, aki 1551-ben az angliai Shrewsburyben testközelből kísérte végig az utolsó nagy járvány kirobbanását. Jelenlegi ismereteink szerint Anglián és Európa egyes részein legalább ötször söpört végig a kór. A feljegyzések azt mutatják, hogy tömeges megbetegedést először 1485-ben okozhatott.
A középkori kór elnevezését nyilvánvalóan az érintettek által tapasztalt heves izzadási epizódok ihlették. Az izzadást általában hidegrázás, fejfájás, súlyos kimerültség, valamint végfájdalom előzte meg.
A tünetek megjelenése teljesen váratlan volt, a halál gyakran órákon belül bekövetkezett.
Bár azok az emberek, akik túlélték az első napot, rendszerint életben maradtak, ez sem jelentett garanciát semmire: egyesek többször is elkapták a betegséget. Súlyosságát jól szemlélteti, hogy egyetlen kivételtől eltekintve valamennyi dokumentált járvány rendkívül magas halálozási aránnyal bírt: a betegek 50 százalékával végzett. A betegség terjedésének ugyanakkor lehettek bizonyos korlátai, mivel azután, hogy egy-egy régióban nagy pusztítást végzett, nyomtalanul eltűnt.
A rejtélyt tovább fokozza, hogy a 18-19. században Franciaországban többször is felbukkant egy hasonló, Picardy-izzadás néven ismert kór, ám az izzadásos betegség kitörései sosem érték el Európa ezen részét, és tüneteik némiképp különböztek egymástól. Az előbbi, jellemzően enyhébb panaszokkal járó állapotot egy héten át kiütések megjelenése kísérte. Arra azóta sem sikerült rájönni, hogy a két betegség között volt-e összefüggés.
Máig nem tisztázott az eredete
Habár a kutatók számos múltbéli járvány jelentkezését – köztük a pestist, a tífuszt és az influenzát – össze tudtak kötni bizonyos kórokozókkal, az izzadásos betegség és a Picardy-izzadás pontos forrását továbbra is homály fedi. Lehetséges okai között felmerültek a kullancsok és tetvek terjesztette, visszatérő lázat okozó Borrelia baktériumok, a rágcsálók által hordozott hantavírusok és a bakteriális eredetű lépfene belélegzett formái is.
Az izzadásos betegség lefolyása, gyorsan romló progressziója, majd hirtelen eltűnése mindazonáltal nem mutatott egyezést egyetlen ismert baktérium jellemzőivel sem – legalábbis nem olyan mértékben, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni belőle.
Antoinette C. van der Kuyl virológus 2022-es tanulmányában egy másik lehetséges okot is megjelölt. Ő egy ismeretlen rhabdovírusra gyanakodott forrásként, amely a vírusok azon családjába tartozik, ahová a veszettséget is sorolják.
C. van der Kuyl megjegyezte, Caius az 1551-es járvány során a verejtékezési betegséget tette felelőssé Suffolk 15 éves hercege, Henry Brandon és öccse, Károly haláláért. Mivel sírjaik helye ismert, felmerült, hogy maradványaik DNS-elemzése segíthet megérteni a középkori kór kialakulásának okait. A jelenleg elérhető elemzési technológiák fejlettsége azonban nem feltétlenül éri el azt a szintet, hogy a csontokból és a fogakból származó RNS-vírusok ősi mintáit megbízhatóan azonosítani lehessen.
Az izzadásos betegség eredetét tehát továbbra is homály fedi. A kutatók csak remélni merik, hogy nem bukkan fel újra a világban. Ahogy azt a Covid-világjárvány is mutatja, a fertőző betegségek a modern orvoslás ellenére is komoly veszélyt jelentenek az emberiségre nézve, így semmi sem garantálja, hogy megfelelően védekezni tudnánk ellene.
Kíváncsi vagy, hogy a középkorban milyen rejtélyes járványokkal kellett megküzdenie az emberiségnek? Akkor olvasd el ezt a cikkünket is.
