Elképesztő tartós lehet a koronavírus szövődménye, ezeket tapasztalják a legtöbben

GettyImages-1459356649
Olvasási idő kb. 4 perc

Sokan szinte már nem is törődnek a COVID-dal, a legtöbben teljesen felépülnek belőle, azonban még mindig okozhat kellemetlen, elhúzódó tüneteket. A koronavírus szövődményei hónapokig megmaradhatnak.

Egy új skóciai kutatás szerint a legtöbb ember felépülhet a COVID-19-ből, és visszatérhet normális életéhez, másoknak azonban még hónapokig vannak tünetei a kezdeti fertőzés után. A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány 33 281 nemrégiben COVID-19 fertőzésben szenvedő embert, valamint egy 62 957 emberből álló kontrollcsoportot követett nyomon, akik soha nem voltak fertőzöttek, hogy meghatározzák, mely tünetek kapcsolódnak leginkább a hosszú COVID-19-hez. Így kiderült, hogy a gyakran figyelmen kívül hagyott, nem túl „kézzel fogható” tünetek – mint például az „agyköd” vagy a zavartság – határozottan köthetők a hosszú COVID-hoz.

Több koronavírus-szövődmény is hosszan megmaradhat

A kutatók kimutatták, hogy a COVID-19-cel fertőzöttek közül azoknál, akik hosszú COVID-ban szenvedtek, a 26 nyomon követett tünet közül 24 megjelent. Leggyakrabban légszomjat, szívdobogásérzést, agyködöt és mellkasi fájdalmat tapasztaltak. Összehasonlítva azokkal, akik soha nem fertőződtek meg COVID-19-cel, a hosszan tartó COVID-tünetekkel küzdő résztvevők 3,5-szer nagyobb valószínűséggel jelentettek légszomjat. Az új eredmények alátámasztják azt is, hogy azoknál, akiknek súlyos COVID-19-fertőzése volt, nagyobb valószínűséggel alakultak ki a hosszú COVID-tünetei. Ezenkívül a tünetmentes fertőzésen átesettek kisebb valószínűséggel szenvedtek hosszú COVID-ban.

A koronavírus szövődményei hónapokig is fennmaradhatnak
A koronavírus szövődményei hónapokig is fennmaradhatnakSimpleImages / Getty Images Hungary

Nem mindenki gyógyul fel a koronavírus szövődményeiből

A tanulmány szerint a védőoltás segíthet a hosszú COVID elkerülésében. Azok, akiket beoltottak, kisebb valószínűséggel tapasztalták a tüneteket. A 26 nyomon követett tünet közül hét megjelenésének kifejezett csökkenésével járt. Kevésbé valószínű, hogy megküzd valaki a hosszú COVID-dal, ha beoltották, és tünetmentes volt, de az állapot kialakulása továbbra is lehetséges.

A tanulmány készítői egy nagyon kellemetlen felfedezést is tettek, kiderült, hogy a fertőzött résztvevők 6%-a egyáltalán nem gyógyult fel a COVID-19-ből, míg 42%-uk számolt be részleges gyógyulásról 6-18 hónappal a fertőzés után. Ezenkívül az idősebb felnőttek, a nők és a pénzügyi gondokkal küzdő emberek nagyobb valószínűséggel szenvedtek a hosszú COVID szövődményeitől.

Mikortól számít hosszú COVID-nak a koronavírus-fertőzés?

Két definíciója van a hosszú COVID-nak. Az egyik, ha a tünetek egy hónapig vagy tovább tartanak, bár sok betegség esetén van szükség egy hónapra legalább a teljes gyógyuláshoz. Éppen ezért az Egészségügyi Világszervezet három hónapot jelöl ki a hosszú COVID-nak. A skót vizsgálatban volt olyan fertőzött, akinek másfél évig is fennálltak a tünetei.

A hosszú COVID-ban szenvedők légszomjat, szívdobogásérzést, agyködöt és mellkasi fájdalmat tapasztalnak legtöbbször
A hosszú COVID-ban szenvedők légszomjat, szívdobogásérzést, agyködöt és mellkasi fájdalmat tapasztalnak legtöbbszörbymuratdeniz / Getty Images Hungary

Ha szeretnéd megúszni a hosszú COVID-ot, akkor az első és legfontosabb lépés a védőoltás, illetve továbbra is használj maszkot a zsúfolt terekben, tömegben a szakértők szerint. Bár a COVID már kevesebb halálos áldozatot szed, még sokáig velünk marad, a hosszú COVID pedig el tudja lehetetleníteni a mindennapi teendőket is.

Van egy betegség, ami már az őskori ember életét is megnehezítette, úgy tűnik, hogy sosem fogunk tőle megszabadulni. Tudd meg, melyik ez az alábbi cikkünkből.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

4 órája

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Ezt olvastad már?
Érdekességek