Az influenzaoltás segíthet egy rettegett agyi megbetegedés megelőzésében is

GettyImages-1078392358
Olvasási idő kb. 4 perc

Csupán néhány másodperc, mégis akár a boldog és egészséges öregkor lehetőségét is megadhatja. És most még szezonja is van.

Ha mostanában jártál orvosnál, bizonyára neked is javasolta – főleg, ha az idősebbek közé tartozol, kismama vagy, esetleg valamilyen krónikus betegséggel küzdesz –, hogy oltasd be magad influenza ellen. Jó hír, hogy ezzel nem csupán a lázas, náthás, köhögős tünetekkel járó influenzát, de az Alzheimer-kórt is megelőzheted. 

Influenzaoltással jelentősen csökkent az Alzheimer-kór esélye

A Texasi Egyetem Egészségtudományi Központjának kutatói nemrégiben adtak hírt legújabb kutatási eredményükről. A neves Journal of Alzheimer Disease című folyóiratban arról számoltak be, hogy milyen pozitív összefüggést találtak az oltások és az Alzheimer-kór megelőzése között. Megvizsgálták több mint 1,6 millió 65 éves és annál idősebb szépkorú oltási nyilvántartását, és megállapították, hogy akik kaptak úgynevezett Tdap-vakcinát – azaz tetanusz, diftéria és szamárköhögés ellen be vannak oltva –, esetleg beoltották őket övsömör vagy a tüdőgyulladást okozó pneumococcus ellen, azok esetében a következő nyolc év vizsgálata szerint jelentősen csökkent az Alzheimer-kór kialakulásának esélye. A számok komoly különbségekről beszélnek: akik Tdap-t kaptak, azok esetében 30 százalékkal csökkent a demencia előfordulása, az övsömör elleni vakcina 25 százalékkal csökkentette az esélyt, míg akiket pneumococcus ellen oltottak be, azok esetében 27 százalékkal volt kisebb a kockázat.

A mostani kutatás egy tavaly júniusi vizsgálatot egészített ki, amelyet ugyanez a csoport végzett, és amely már kapcsolatba hozta az influenza elleni védőoltást és az Alzheimer-kór esélyének csökkenését.

Ebben az esetben azt találták, hogy akár 40 százalékkal csökkenhet az időskori elbutulás esélye, ha valaki kap influenza elleni védőoltást. A Saint Louis-i Egyetem Orvostudományi Karának 2021-es tanulmánya, amely a Vaccine folyóiratban jelent meg, hasonló összefüggést talált az influenza elleni védőoltások és a demencia csökkent kockázata között.

Kapcsolatot találtak az Alzheimer-kór esélyének csökkenése és az influenzaoltás között
Kapcsolatot találtak az Alzheimer-kór esélyének csökkenése és az influenzaoltás közöttHinterhaus Productions / Getty Images Hungary

A géneknek is szerepe lehet

Az Alzheimer-kór gyógymódja jelenleg nem ismert. A demencia és különböző típusai – mint a Lewy-testes vagy a frontotemporális demencia – előfordulása várhatóan 25 év alatt megháromszorozódhat. Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája, a demenciás esetek 60-80 százalékát teszi ki. 

Jelenleg nincs konkrét ismert oka a betegségnek, de a környezet és a genetika jó eséllyel a befolyásoló tényezők között van. 

De vajon mi lehet a kapcsolat az oltások és az Alzheimer-kór között? Ezt egyelőre még kutatják, de az bizonyosnak tűnik, hogy a vakcinák hatásmechanizmusa és az agy egészsége között most már bizonyítható kapcsolat van. 

A megfelelő étkezés is befolyásoló tényező
A megfelelő étkezés is befolyásoló tényező10'000 Hours / Getty Images Hungary

„Az Alzheimer-kórral kapcsolatban több mint 100 génvariációról beszélünk, amely kapcsolódhat a betegség kialakulásának magasabb vagy alacsonyabb kockázatához – nyilatkozta dr. Heather M. Snyder, az amerikai Alzheimer-kór Szövetség orvosi és tudományos kapcsolatokért felelős alelnöke. Ezek a gének befolyásolják a kockázatot, de – szinte minden esetben – önmagukban nem okoznak betegséget. Ám jelentős befolyásoló tényezőt jelenthet az életmód, a szív- és érrendszerünk, az emésztőrendszerünk állapota, illetve az étkezés, a dohányzás vagy a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás.”

Nincs recept, de sokat tehetünk ellene

Jelenleg az Egyesült Államokban becslések szerint hatmillió ember él Alzheimer-kórral vagy a demencia rokon formáival, Magyarországon 200 ezren küzdenek a betegséggel. 

Válassz olyan hobbit, ahol együtt lehetsz másokkal és mozoghatsz
Válassz olyan hobbit, ahol együtt lehetsz másokkal és mozoghatszJohner Images / Getty Images Hungary

„Bár ma még nincs konkrét recept, hogyan előzhető meg a demencia, de vannak olyan szokások, amelyek segítenek, hogy a kockázat alacsonyabb legyen – mondta dr. Snyder. Az említett oltások beadása mellett sokat tehetünk az agyunk egészségéért a mindennapokban. Érdemes olyan hobbit keresnünk, amely egyrészt örömet okoz, másrészt megemeli a pulzusszámot. Idősen is elkezdhetünk sétálni, nordic walkingozni, kirándulni. Fontos az elegendő alvás, valamint a megfelelő táplálkozás, és persze az agyunk rendszeres tornáztatása is.”

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • Testem
Ezek az ételek megelőzhetik egy gyakori ráktípus kialakulását
Ezek az ételek megelőzhetik egy gyakori ráktípus kialakulását

Egyes ételek segíthetnek megelőzni ennek a ráktípusnak a kialakulását.

9 perce

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

Ezt olvastad már?

Érdekességek