Ez a legijesztőbb jelenség, ami lefekvés után történhet

GettyImages-157481724
Olvasási idő kb. 4 perc

Akadnak olyan népek, amelyek a mai napig a gonosz démonok játékának tartják az alvási bénulást. Az ijesztő jelenség gyakrabban előfordul, mint gondolnánk.

Az emberek nagy részét élete folyamán legalább egyszer érint valamilyen alvásprobléma. Egy stresszesebb időszak a magánéletedben vagy akár több műszakos munkarend, és már nem jön álom a szemedre. Az alvási bénulás annak a jele, hogy nem haladsz zökkenőmentesen az alvás szakaszain. Ilyenkor néhány másodpercre, vagy akár percekre a tudatod már tiszta, ám nem tudsz sem megmozdulni, sem beszélni. 

Beszédet és zenét hallanak az üres szobában

Jó hír, hogy az alvási bénulás ritkán kapcsolódik súlyosabb pszichiátriai problémához. Azt, hogy életük során hányan esnek át alvási paralízisen, nehéz meghatározni, hiszen csak akkor mennek orvoshoz a tüneteikkel, ha nagyon gyakoriak, vagy problémát okoznak a mindennapokban. A becsült adatok szerint 10 emberből 4 élete során átéli az alvási bénulást.

Amíg álmodunk, az agy ellazítja az izmokat
Amíg álmodunk, az agy ellazítja az izmokatThomas Barwick / Getty Images Hungary

„Ha az alvás REM-szakaszába kerülünk – ez a gyors szemmozgásos fázis, amikor álmodni is szoktunk –, az izmok ellazulnak – magyarázza dr. Belső Nóra pszichiáter. Ekkor fordulhat elő, hogy az agy hamarabb felébred, tehát a tudatunk tiszta, ám az izmok még egy ideig nem működnek.”

Szakértőnk szerint ez az állapot akár többször is felléphet az éjszaka során, de ha nem tudatosul, nem emlékszünk rá. Viszont, aki érzékeli, annak rendkívül ijesztő lehet; azonkívül, hogy nem tudunk mozdulni vagy megszólalni, gyakran kísérik hallucinációk is, amelyek még rémisztőbbé teszik.

„Ez az oka annak, hogy sokáig úgy tartották, hogy ilyenkor démonok vagy szellemek kínozzák a beteget ”– mondja dr. Belső Nóra.

Vannak, akik arról is beszámolnak, hogy ebben az állapotban nehézséget jelent a légzés, olyan, mintha valaki ülne a mellkasukon, sőt, beszédet és zenét is hallanak az üres szobában.

Alvásprobléma genetikai háttérrel?

Az alvási paralízis gyakran tinédzserkorban jelentkezik először, de igen gyakori például az egyetemisták körében is. 

„Összekapcsolódhat más alvásproblémákkal, például a narkolepsziával, amikor a betegnél elsöprő alvásigény jelentkezik, melyet az agy alvásszabályozási képességének problémája okoz. De ugyanúgy társulhat alvási apnoéval is. Alvásparalízist okozhat a megzavart alvási ütemterv – például, ha éjszaka szórakozni megyünk, vagy egy hosszabb repülőút után jetlagünk van –, de akár az is, ha lefekvés előtt alkoholt fogyasztunk, mivel meglepő módon az alkohol a mély alvás ellensége.” 

Az alvásparalízis gyakran jelentkezik egy átmulatott éjszaka után
Az alvásparalízis gyakran jelentkezik egy átmulatott éjszaka utánHinterhaus Productions / Getty Images Hungary

A kutatók szerint az alvási bénulásnak lehet genetikai háttere, mivel sokszor egy családon belül gyakrabban jelentkezik, de előfordulhat azok esetében is, akik a hátukon fekve alszanak, vagy bizonyos betegségek – például ADHD – kezelésére szolgáló gyógyszereket szednek. 

A stressz előhozhatja a tüneteket

Az alvási bénulást gyakran kísérik egyéb, furcsa érzetek. Sokan arról számolnak be, hogy olyan, mintha valaki feküdne mellettük, pedig egyedül vannak, de hallhatnak halk zümmögést is, sőt, láthatnak árnyalakokat. Emiatt az élmény még rémisztőbb.

„Az alvási paralízis nem gyógyítható, és a legtöbb esetben nincs is szükség kezelésre – mondja pszichiáter szakértőnk. Abban az esetben érdemes felkeresni szakembert, ha a tünetek rendszeresen jelentkeznek, és ez aggodalommal tölt el minket, ha az éjszakai epizód miatt napközben fáradtak vagyunk, és nem tudunk teljesíteni a munkahelyünkön, vagy esetleg az alvási paralízis jelentkezése után rendszeresen és hosszú ideig nem tudunk visszaaludni.”

Előfordulhat, hogy az orvosnak több információra van szüksége, ezért, ha többször tapasztalod magadon az alvási paralízis tüneteit, érdemes alvásnaplót vezetned néhány hétig, illetve – ha lehetséges – kérdezd meg a szüleidet, nagyszüleidet, hogy esetükben előfordultak-e hasonló tünetek.

„Szükség esetén érdemes alváslabort is felkeresni, illetve mindenképpen ki kell zárni olyan betegségeket, mint az epilepszia vagy éppen valamilyen központi idegrendszert érintő probléma.

Visszatérő alvásproblémák esetén érdemes naplót vezetni, hogyan pihentünk
Visszatérő alvásproblémák esetén érdemes naplót vezetni, hogyan pihentünkluza studios / Getty Images Hungary

Sok esetben azonban elegendő, ha odafigyelünk, hogy eleget – napi 6-8 órát – aludjunk, vagy ha az alvást érintő alapbetegséget, például a narkolepsziát vagy az éjszakai lábgörcsöt kezeljük. Ha többször jelentkezik az alvási paralízis, érdemes kipróbálni új alváspozíciókat, illetve elalvás előtt néhány órával már ne nézzünk televíziót, és semmiképpen ne olvassuk már el a munkahelyi leveleinket, hiszen a stressz kimondottan rosszat tesz a nyugodt alvásnak.

Különös praktikával tudsz elaludni, ha már semmi sem segítKülönös praktikával tudsz elaludni, ha már semmi sem segít

Helyes légzés, zokni, takaró – egyszerű, hétköznapi dolgok, melyeket ha helyesen használunk, jelentős segítséget nyújtanak a pihentető alváshoz.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • Testem
Ezek az ételek megelőzhetik egy gyakori ráktípus kialakulását
Ezek az ételek megelőzhetik egy gyakori ráktípus kialakulását

Egyes ételek segíthetnek megelőzni ennek a ráktípusnak a kialakulását.

9 perce

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

Érdekességek