Nagyon nehéz lesz 2010-ben itthon hangulatosabb divatbemutatót összehozni, mint amilyet a Romani Design tartott szombat este a Gödör Klub teraszán. A kifejezetten roma motívumokkal dolgozó ruhastúdiót, a Romani Designt a Bánki-tó Fesztivál szervezői karolták fel, hogy népszerűsítsék a kezdeményezést, és annak ellenére, hogy minden jel arra mutatott, hogy a bemutató a szociálisan érzékenyek enyhe szívének lesz csak igazán kedves, a valóságban szerencsére nem ez történt. Egy, minden divatigényt kielégítő, elképesztően ötletes, az aggódó sajnálat gondolatától is távol álló vonulást láthattunk.
Könnyen elúszhatnak az ilyen dolgok sajnálkozó irányba, és akkor jönnek a károgók, hogy "Jó, ahhoz képest, hogy". Pedig Varga Erika ruhái nem ahhoz képest jók, hogy szociális szövetkezeti formában készülnek. Ez azt jelenti, hogy a ruhák előállításában olyan emberek vesznek részt, akik éveken keresztül munkanélküliek voltak. Nem ahhoz képest jók, hogy Varga Erika azt akarja elérni, hogy a roma divat olyan létező és elismert fogalom legyen, mint a cigányzene. Nem ahhoz képest jók a ruhák, hogy a tervező ezen keresztül is közelíteni akarja egymáshoz a roma és a hagyományos magyar kultúrát. Hanem mindenféle divatkategória szerint is.
Varga Erika elmondása szerint nem is lehet igazán külön magyar és külön roma mintákról, formákról beszélni, hiszen nagyon keverednek ezek a dolgok. A rózsamotívum ugyanúgy szerepel a kifejezetten magyar díszítésekben, mint a cigányok öltözékében. A hangsúlyok és a felhasználási módok viszont különböznek. A roma öltözködésben nagyon nagy szerepet kapnak a különféle szerencsét hozó kiegészítők, az ékszerek és a harsány minták.
A bemutató azért volt jó, mert nagyon ötletesek voltak a ruhák, mert jól válogatták a zenéket, mert mosolyogtak a modellek. A Gödör a műsor kezdete előtt fél órával pangott az ürességtől, de mire elindult az első modell, addigra olyan tömeg lett az Erzsébet téri lépcsősoron, mint amikor péntek kimenőt kap Budapest tinilakosságának kilencven százaléka.
A bemutatón Varga Erika három tourban mutatta meg a ruháit: első körben olyanokat láthattunk, amelyeket hétköznapi viseleteknek szánt, aztán jöttek az alkalmi ruhák, végül az általunk csak trükkös ruháknak nevezett darabok.
A hétköznapi ruhák néha emlékeztettek arra a képre, amely a színes piacok, a giccs és a furcsa színkombinációk miatt kialakulhatott a cigány ruhákról, de alapvetően a szó minden értelmében ízlésesen összeválogatott, egymástól egyébként teljesen eltérő stílusokkal találkozhattunk. Nehéz úgy beilleszteni valahova a rózsamintát vagy a nagy ékszereket, a rojtokat, hogy az ne úgy tűnjön, hogy azt oda beillesztették, Varga Erikának ez mégis sikerül az esetek nagy többségében.
Az ötvösből lett divattervező, aki részt vesz a munkafolyamatok mindegyikében az első rajzoktól, az utolsó varrásig sikeresen fokozta a bemutatóját, amikor a hétköznapi ruhák után felvonultatott néhány alkalmi ruhadarabot: a kultúrák találkozása talán ezeknél sikerült a legjobban. Hullámok, fodrok, áttetsző anyagok, sok sejtetés, kevés takarás.
Végül a harmadik körre Varga úgy döntött, hogy aki eddig még nem tette le a haját, jobb lenne, ha így tenne, ezért kiküldött néhány egészen érdekes ruhát. Mindegyiknek volt valami ötletes trükkje: le lehetett engedni hosszú szoknyának, fel lehetett húzni mininek, erotikusan kivillant a belőle a modell lába, mielőtt egy pánt meghúzásával teljesen el nem fedte a testet. Alkalmi, elképesztően egyedi, színükben a feketétől a lecsóra emlékeztető tarkaságig volt minden, ahogy árban is találkozhat mindennel, aki ilyen ruhát szeretne magának. Az egyedi gyártású ruhákhoz hasonlóan a Romani Design termékei is néhány ezer forinttól mennek körülbelül kétszázezerig.
