Amber Rose kopaszsága fel sem tűnik
A 27 éves Amber Rose-t okkal választottuk a hét elképesztően öltözködő celebjének, hiszen a stílusa eléggé jellegzetes. Ráadásul személye kapcsolódik egy korábbi posztunkhoz, hiszen nemrég azt kérdeztük, Önök vajon kopaszra borotválnák-e a fejüket, ha a trendek azt diktálnák. Amber Rose esetében ez nem kérdés, azonban Kanye West csaja esetében a kopaszsága tulajdonképpen a legapróbb extrémitás.
Imádja a jégkék kontaktlencsét, elvétve jelenik meg olyan ruhában, ami nem hangsúlyozza alakját, vagy ha mégis, akkor dekoltázzsal kárpótol. A PETA össztüze ellenére is visel szőrmebundát, a védjegyének számító seggét Madonna taperolta.
Ráadásul a biszexuális modell – és ezért minden tiszteletünk az övé – kibírja Kanye West oldalán, akiről az utóbbi időben az alkoholfüggősége, a zsenialitása, és az MTV Video Awards gálaestjén előadott magánszáma miatt is hallhattunk.


KOMMENTEK
2010.03.29 09:12:05Reckl_Amál
Rá is igaz az aranyszabály, mely szerint, aki eredendően szép, annak (majdnem) minden jól áll.
Szép fejformája van, kicsi orra, nem baj, hogy szinte kopasz. Sőt, teljesen stílusidegen lenne valami semmitmondó, kivasalt vagy éppen bebodorított tucatfrizura a fején.
Jól kitalálta, jól valósítja meg, jól áll, pénze is megvan hozzá, miért ne?
2010.03.29 09:19:54Korbeporgorugok
Ez a no modell?... Stilusa az van, akar tetszik valakinek, akar nem. De hogy modellalkat lenne, haaaat.
Ki az a butafeju pasi mellette a kepeken?
2010.03.29 09:39:37Kojotka
Miért ne lehetne modell? Csak azért, mert nem 35kilos anorexiás csontkollekció, akire egy finomabb anyagot már rá sem lehet aggatni, mert kiszúrják a csontjai?!?!
Jó alakja van, fenék, cici, szép arc, minden a helyén van! Na és ha extrém...?! Jól áll neki, megteheti, csinálja!
2010.03.29 09:40:22Kojotka
...csak a bundákat ne erőltesse, azt nem csípem... :(
2010.03.29 09:48:41Korbeporgorugok
Nem a kiloival van gond, hanem az eloszlasukkal. Rovid kurta (es X-) labu kriptaszokeveny, akin ha felszed egy kilot, rogton meglatszik. Ezt hiaba probalja leplezni 10centis tusarokkal, a gatyat szepen elegyengetve a sarokig.
Semmi gond a teltebb idomokkal, felreertes ne essek. Csak valahogy nagyon elonytelen ruhakat cibal a holgy magara.
2010.03.29 09:54:35tszasa
ennél durvábbakat látni a pesti éjszakában, főként kint a szigeten a studióban vagy vasárnap délelött koronitában. Azoknak még ilyen alakjuk sincs ellenben meg vannak győzködve, hogy ők a legjobban öltözöttek a galaxisban...
2010.03.29 10:07:21Priscilla
Az arca szep, a teste, habar gombolyded de szinte tokeletes, a stilusa extravagans de jo :) Szoval nekem szimpi a csaj, mondjuk a 7es kepen kicsit ijeszto...
[link]
Aztan mindenki dontse el, hogy hajjal vagy anelkul, de en lehet a kopaszsagra szavazok ha rola van szo.
2010.03.29 10:33:32I.puntschu
Lemaradtam valami fontosról? Ki ez?
2010.03.29 10:58:38dativus
Irdatlan nagy segge van..Egyébként stílusos és vagány.
2010.03.29 11:07:04fénycsepp
szar az a kígyóruha..ehhez szerintem jobb alak kellene.
2010.03.29 11:29:43EnCIS
kiezmiez?
2010.03.29 11:58:49Mc Murphy
imádom ezt a nőt! egyetlen baj vele csak az idióta barátja!
2010.03.29 12:01:54Mivanaminemfoglalt
mivel foglalkozik ez a csaj ? valóban stílusos is meg vagány is, de picit se szép. ez a haj jól megy viszont a brutálmetál fejéhez, tényleg rondább lenne barbie-hajjal...
2010.03.29 12:10:23elp
tipikus nagyseggű dugnivaló asszonyállat
2010.03.30 10:59:13sárkányfűmag
van stílusa. és a 3. képen kifejezetten jól néz ki!
2010.03.31 11:53:54karakterelgető
nekem rohadtul bejön a stílusa, király, hogy van mersze felvállalni. Nálam nem díjaznák sem munkahelyen, sem álláskereséskor azt, aki valójában lakik bennem – irigylem ezt a csajt, picit.