TEJBEN-VAJBAN

Védekezzen Madonnával a napfény ellen!

2010. március 17., szerda 15:50

madonna-1-300x400
Fotó: Steven Klein

Aki esetleg úgy érzi, hogy nem igazán szólítja meg az a kollekció, amit Madonna és lánya, Lourdes tervez Material Girl névvel, annak nem feltétlenül kell lemondania arról, hogy olyan holmira költse véres verejtékkel vagy kicsit könnyebb úton megkeresett pénzét, ami a híresség keze nyomát (vagy inkább nevét) viseli magán. Az énekesnő ugyanis összefogott a Dolce & Gabbana két alapítójával, hogy egy közös napszemüveg kollekciót dobjanak piacra. Stefano Gabbana és Domenico Dolce állítólag ötven napszemüvegtervet küldött át a hírességnek, hogy kedvére válogathasson a fazonok között, vagy akár módosítson is a vázlatokon, ha úgy tartja kedve.

A WWD információi szerint az ominózus kiegészítőkön egy közös MDG-logó lesz látható, és áruk 248 és 289 dollár (kb. 48 ezer és 56 ezer forint) között mozog majd. Ja, és a hat darabból álló kollekció valamikor májusban debütál. Stefano Gabbana a WWD-nek elmondta, hogy nagyon izgatottak, és az együttműködés egy igazán építőjellegű élmény volt a számukra.

20100315 madonna 2 250x364
Fotó: Steven Klein

Bár az olasz tervezőpáros és Madonna eddig is nagyon jó viszonyt ápolt egymással, eddig meglepő módon egyetlen közös vállalkozásuk sem volt, és most tekintsünk el attól, hogy az 51 éves híresség lett a cég tavaszi reklámkampányának arca. A napszemüvegeket népszerűsítő hirdetéseket egyébként a tavaszi/nyári reklámfotókhoz hasonlóan Steven Klein fotós jegyzi. A kampányban természetesen maga Madonna a főszereplő, és persze a mellékelt képeken is valamivel fiatalabbnak néz ki a koránál.

KOMMENTEK

  • 2010.03.17 16:41:41Amirah

    ah

  • 2010.03.17 17:39:55nunista

    Ez a nő még agyon retusálva is szar!
    És szar minden amihez mostanság köze van!miért nem fogja föl már hogy rég megöregedett? jótékonykodjon inkább máris szimpibb lenne

  • 2010.03.18 01:06:54Raszputin

    Ezek retusmentes képek,amik kiszivárogtak. Még nem jelent emg a hivatalos kampánysorozat.
    Így néz ki a néni. Ennyi. Lehet köpködni.

  • 2010.03.18 09:20:02Dr. Körömlakk ®

    hajrá
    madonna örök, a napszemcsik jók lesznek.
    a velveteseknek persze nem köll megvenni, mer azoknak ez túl proli, és túl szar, és egyébkéntis.
    monnyuk én sem veszem meg, mert túl drága.

  • 2010.03.20 10:04:25kakukk78

    Bírom Madonnát..A szemüvegek tutik nagyon,stílusosak,igényesek.

  • 2010.05.18 15:56:24Barbyyy888

    2010.03.17 17:39:55nunista!
    Ez a nő még agyon retusálva is szar!
    És szar minden amihez mostanság köze van!miért nem fogja föl már hogy rég megöregedett? jótékonykodjon inkább máris szimpibb lenne

    Agyonretusálva is szar??!!Szar minden amihez mostanság köze van?? Ilyet csak az ír aki féltékeny rá. Én nem értem az embereket,akik félétkenyek egy emberre csak azért,mert sikeres. És ő aztán tényleg megdolgozott a sikerért.Na és ha 51 éves? Egyáltalán nem néz ki úgy. Nagyon jó formában van, és ezt szerintem minden ember elismeri.(kivéve aki féltékeny..)A hangja is nagyon jó. És szerencsére nem is viselkedik úgy mint egy 51 éves,hanem mint egy huszonéves. És mi ezzel a baj? Attól még hogy 51 éves, egyáltalán nem néz ki úgy. Amúgy meg szerintem szertenél te így kinézni, mint Ő!!
    Ja és ha egy kicsit is ismernéd,tudnád hogy eléggé sokat szokott jótékonykodni...

Blogok, amiket olvasunk

I love London Ez is csak 1 fontba kerül?

A magnum néha olyan olcsó, hogy nagyjából utánad is dobhatnák, a fagyasztott rák kilója pedig nagyjából 7,5 fontra jön ki.

Praxis Vannak még kiváló nőgyógyászok

Azt mondta ha nőgyógyászati beavatkozásom lesz, szóljak feltétlenül, mert kárt tehetnek a méhemben, ha nem figyelnek.

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés