Mit szeretünk a magas sarkún?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Magas sarkúban jobbak a lábaim, nem trappolok, mint egy tehenészlány és kopogok is.

Barátnőm mindig lapos cipőben jár. Csinos lány, de egyik nap még jobban nézett ki. Heló, de jól nézel ki, mondtam. Hja, képzeld vettem ezt a magastalpú izét, mutatja a jó tizenkét centis fatalpú szandált. A sarkaktól magasabb lett, vékonyabbnak tűnt és szebben járt.

Galéria ikon

6

Galéria: mcq2010cipők
Fotó: Velvet

Ha már témánál vagyunk, illusztrációnak nézzék meg Alexander McQueen 2010-es cipőit. Ütnek.

A magassarkú talán a fegyverkezéshez hasonlítható a legjobban. Minél többen pörögnek rá, lesznek tőle magasabbak, feszül szebben a lábuk, és lépnek tőle szebben, annál nagyobb a nyomás a vízszintesen trappolókon. A sarkaknak semmi köze az egyenjogúsághoz, feminizmushoz, nem értek egyet ezzel az elmélettel, sőt, pont az ellenkezője történt.

Nem az elmúlt negyven évben akarnak a nők az eredendően magasabb férfiakkal egyformák lenni, a sarok már a 16. században elterjedt volt. Kényelmetlen, ezért csak az engedhette meg magának, aki nem dolgozik, mert gazdag. És mivel minden láb jobb egy magas sarkúban, a szélsőségesen prűd 19. században a cipőfétisiszták Európában is feltalálták magukat, a magas sarok kapcsolódott a szexhez, hogy úgy maradjon örökre.

A magas sarkú természetesen egészségtelen, felborítja a természetes egyensúlyt, árt az ízületeknek, gerincnek, de az összes orvos, csontkovács és sportoló is a sarkakon szépen megfeszülő vádlik, és egyensúlyozás közben belendített csípők után fordul meg. A károkat könnyedén lehet enyhíteni. Sose fájt még semmim a cipőimtől, ennek az lehet az oka, hogy a hetente megtett kilométeradagom pár százalékát teszem meg sarkakon, a többit főleg futócipőben futva, így nem nyeklek-nyaklok össze-vissza és a teherviselésben izmok segítenek, nem kopó ízületeimet gyilkolom.

Galéria ikon

6

Galéria: mcq2010cipők
Fotó: Velvet

Szeretem a magas sarkat, mert azokon jobbak a lábaim, nem trappolok, mint egy tehenészlány és kopog.

Miért hordanak magas sarkút? És mit gondolnak erről férfi olvasóink?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.