Ellenforradalom: smink és photoshop nélkül a címlapon

Amikor Danny Lotion tegnap este egy emailben átküldte nekem ezeket a fotókat, rögtön megörültem, mert erre a fentire egy pillanatig azt hittem, hogy Ónodi Esztert ábrázolja, és én valamiért mindig ujjongani kezdek, ha Ónodi Esztert látom. De kórosnak tekinthető Ónodi-mániámon kívül egyébre is foghatom, hogy nem vágtam rá azonnal, hogy Monica Bellucci látható a képen. Arra méghozzá, hogy a francia Elle áprilisi számának háromféle címlapjára mára szinte forradalminak számító módon smink és photoshop nélkül került fel három szépség-ikon.
Amint egy roppant népszerűnek bizonyult posztban arról már korábban is szóltuk, az emberek jó részét manapság kevésbé izgatja, milyen csodákra képes a digitális retus, inkább igazi nők igazi szépségét szeretnék látni. A címlapfelirat szerint az Elle pontosan ezt az igényt szeretné most kielégíteni, ennek ellenére vagy talán éppen ezért a három fotó így is gyönyörű. A címlap összesen nyolc nő manipulátlan fényképét ígéri, közülük Sophie Marceau és Eva Herzigova "unplugged" fotói láthatók még itt nálunk a hajtás után.




KOMMENTEK
2009.04.16 13:42:27buta_liba
Azért cseppet ámulok, hogy ekkora a ránctalan 40 felettiek gyülekezete.
Nézhettek ki jól, 10 évvel fiatalabbnak, de ránctalan?
Ezek szerint egyikőtök sem volt soha morcos, nem nevetett, nem hunyorgott, etc...
2009.04.16 13:42:36koschwarz
monica bellucci A nő. amilyen isten évát megteremthette. nyami
2009.04.16 13:55:28raszta macska
szcsongor, nekem vegyészmérnök ismerős azt mesélte pl. hogy a Labello és hasonló szarok vannak úgy megcsinálva, hogy minél többet kelljen használni. Ha abbahagyod, annál inkább kiszárad a szád.
2009.04.16 13:57:28Stipistopi
na, csak hogy lenyugodjatok végre:
"50 éves a sikolykirálynő
Karrierje kezdetén ő volt a Sikolykirálynő, később "A Test", manapság a természetes szépség hirdetője az ötvenedik születésnapját november 22-én ünneplő Jamie Lee Curtis amerikai színésznő, aki brit főrend férje után jogosult a Lady előnév használatára.
2008.11.22, Stop.hu"
2009.04.16 14:04:25lápi lidérc
Marceau egy istennő.
Ezerszer jobban néz ki így 40 körül, mint tizenévesen.
2009.04.16 14:08:59Pepe masnit köt
ééérdekes... ráncaik meg egyáltalán nincsenek. Ügyes PhSh! Grat Elle!
2009.04.16 14:15:17kaczat
Simán lehet, hogy csak a bevilágítás miatt van, hogy nem látszanak a ráncok. Én 38 éves vagyok. Ha az irodaházunkban bemegyek a női mosdónkba, ahol természetes, nem túl erős világos van napközben, minig meg is lepődöm, hogy milyen jól nézek ki :-) Egy darab ránc nem látszik és az arcom is fiatalos. Majd lemegyek, beülök a kocsiba, belenézek a visszapillantó tükörbe és megijedek attól az öreg bányarémtől, aki visszanéz.
2009.04.16 14:19:29majomka
szerintem is, akik negyvenévesen azt mondják, h nem ráncosok, azok nem tudják, mi az a ránc. A ránc nem csak kurvanagy karika a szem alatt, meg a száj mellett, hanem pici szarkaláb is és olyan nincs, akinek negyvenévesen ilyen nincs. Attól még nézhet ki 30nak, de szarkalábak már ott is vannak... hacsak nem 90 kiló az illető és abból 40 a feje, amin feszül a bőr. Az én btnőm is 28 és szerinte nem ráncos...ja.
2009.04.16 14:20:59artifex
powerpuff, Stipistopi: életemben nem hallottam róla, hogy valaha így hívták volna. de ha így hívták, hát legyen. szerintem mondjuk messze volt attól, hogy "a test" legyen... bár a két tűz közöttben valóban elég rendben volt.
gonosz gombóc: a cím smink nélkül és nem fodrász nélkül.
2009.04.16 14:21:30zulu
Az élet nagy problémái. :-)
2009.04.16 14:22:29lápi lidérc
majomka:
Légy óvatos, b+, a vasorrú bábát fogtad ki, csak most kezd róla lakopni a festék...
2009.04.16 14:23:35majomka
lápi lidi:)
csaj vagyok....de a pasim is ráncos:)
2009.04.16 14:27:43changebug
ez photoshop.
kizárt dolog. csak 1 órát kenték őket nem hármat. 33-35 felett egy smink nélküli nőnek olyan rácai vannak hogy borzalom. lestrapáltak. tisztelet a kevés kivételnek.
2009.04.16 14:29:07p!nkinside
marceau nagyon szép.
2009.04.16 14:33:02p!nkinside
ja, egyébként "A Test" Elle Macpherson. nem Jamie Lee Curtis.
2009.04.16 14:34:19kamill77
csak három kép van? vagy rosszul néztem körbe?
2009.04.16 14:38:08Stipistopi
"2009.04.16 14:20:59 artifex
powerpuff, Stipistopi: életemben nem hallottam róla, hogy valaha így hívták volna. de ha így hívták, hát legyen. szerintem mondjuk messze volt attól, hogy "a test" legyen... bár a két tűz közöttben valóban elég rendben volt."
Látod, artifex? Én meg arról nem tehetek, hogy nem hallottál róla.
2009.04.16 14:40:39balra
Egy hetes betonozás után kéne befotózni őket egy barlangban, Smenával, akkor mindenki visítana a temészetességtől.
2009.04.16 14:40:41ColT -- http://korbely.freeblog.hu/archives/2009/0
A fene tudja, Monica Bellucci meg Sophie Marceau teljesen OK így is, a 3.-tól inkább elaszaladnék, de... ...de nem voltak ezek még cigányputriban.
Ehh, szarom le az ilyen műnőket, úgyis csak képernyőn látom őket, ott meg nézhetnek ki tökéletesen. Az asszony meg tetszik smink nélkül is :)
2009.04.16 14:42:41balra
+r
2009.04.16 14:44:09kamill77
neked a "barlanga zárva" az egy termnészetes közeg? LOL
2009.04.16 14:45:41Macaroon
"2009.04.16 14:20:59 artifex
powerpuff, Stipistopi: életemben nem hallottam róla, hogy valaha így hívták volna. de ha így hívták, hát legyen. szerintem mondjuk messze volt attól, hogy "a test" legyen... bár a két tűz közöttben valóban elég rendben volt."
MI VAN??? Használd már a guglit! Elég rendben volt? Az meg, hogy te nem hallottál róla, nem azt jelenti, hogy nem így volt. Ajj a nagy eszeddel...bár, csak simán lehet, hogy fiatal vagy hozzá.
--->
www.leninimports.com/jamie_lee_curtis_gallery_30.jpg
2009.04.16 14:46:54Macaroon
2009.04.16 14:33:02 p!nkinside
Bőven Elle előtt Jamie fénykorában őt emlegették így. Ez tény...nem vitatéma.
2009.04.16 14:47:04Stipistopi
smenával :DDDD
2009.04.16 14:47:35_karmapolice_
Nekem ne mondja senki, hogy Monicán nincs smink. (bizonyíték: 4.bp.blogspot.com/_7dq-ZqIgxFE/SeKihcX2ilI/AAAAAAAACzA/te47JrMnuNU/s1600-h/ELLEFrance_MonicaBellucci.jpg)
Vagy a szájfény ma már nem számít sminknek? Sőt, szerintem még egy minimális szemfestés is van... Bár aki annyira vak, hogy Ónodi Eszter összekeveri Monicával, az simán elhiszi, hogy ezeken a nőkön sincs se smink...
2009.04.16 14:48:45napraforgó70
a nővérem egyidős MB-val, de közel sem ilyen nyúzott, én meg korban SM és EH között vagyok, majdnem félúton, de Eva is ráncosabbnak tűnik a kép alapján, mint én...
azt hiszem mázlisták vagyunk tesómmal, mert alapozókat sosem kell magunkra kenegetni (egyszer sminkelt profi szakember, de akkor nem éreztem magam jól a bőrömben) így csak a szememre és a szájamra kerül kozmetikum... éjszakára szemránckrém (mert persze szarkalábak vannak, de közel sem olyan formában, ahogy changebug írja, inkább csak nevetéskor látszódó) nappalra laza hidratálókrém... ennyi... és nincs borzalom ránc, nincs zsírtól fénylő arc, nincs botox, nincs hiperszuper kozmetikai kezelés
úgyhogy számomra simán belefér, hogy a fenti három hölgy valóban így néz ki smink nélkül
2009.04.16 14:49:43Macaroon
Pontosan ezért is csináltatta a sorozatot, mert tele lett a töke a nagy megfeleléssel. Említette épp a Két tűz között-et, ahol már csak több zsírleszívással tudta formába hozni magát, ott ugyanis már bőven nem huszonéves.
2009.04.16 14:50:14Stipistopi
Macaroon, ezt a "fiatal vagy hozzá" dolgot már nem akartam leírni artifex-nek. Ezek nem értik meg, hogy ANNO ő volt a TEST. És nem is akarják megérteni, számukra a mostani a fontos, mert hajtogatják ezerrel. A lényeg, mi tudjuk, hogy az volt :)
2009.04.16 14:52:48_karmapolice_
@ Vad.Körte:
Brad Pitt bevállalta, ő így néz ki ipari mennyiségű photoshop nélkül: www.wmagazine.com/celebrities/2009/02/brad_pitt_ss?slide=4
2009.04.16 14:57:49Macaroon
Voá Brad Pitt kurva jó!
2009.04.16 15:14:09Ariana
Brad Pitt a legjobb pasi es baromi jo szinesz, de o is jart mar plasztikai sebesznel...
mindenkinek ajanlom az awfulplasticsurgery.com es goodplasticsurgery.com oldalakat
2009.04.16 15:21:54anakitti
Gyerekek, én meg Brad Pittről hittem hirtelen, hogy a berényimiki:D
2009.04.16 15:25:54hajjaj
Szerintem tisztán látszik az alapozó mindhárom nő bőrén.
Mondjuk örülnék, ha sminkben így néznék ki...
2009.04.16 15:27:20lagopus
Na végre!! Igaz, én egész nap Photoshoppal dolgozom, de a nőkön ki nem állhatom..
Sminkből is csak a nagyon minimális jöhet.
Mindig is ilyen címlapokra vágytam!!
2009.04.16 15:34:07anakitti
Szerintem akkor is nézhetnek ki így, ha szimplán jó volt a fotós, a fényviszonyok nagyon sokat számítanak, ahogy már egypáran említették előttem. Én teljesen ránctalan negyvenest még nem láttam, olyat viszont igen, aki azt hitte magáról, hogy az. De persze attól még létezhet, hogy én nem láttam:)
2009.04.16 15:41:30Chegs
Az első postban linkelt Jamie Lee Curtis fotónak van egy párja is - hogy hogyan néz ki, miután egy csapat "dolgozott" rajta:
www.wordspy.com/graphics/jamie_lee_curtis_before.jpg
A kettőnek együtt van igazán értelme :)
Egyébként némi alapozó, szájfény meg szemceruza még nem a világ vége, szerintem ezekben a körökben sminken az ujjnyi vakolatot értik és az tényleg nincs rajtuk...
2009.04.16 15:46:02lamb79
brad pitt úgy néz ki a képeken mintha peter gabrielnek kinott volna a haja :)
2009.04.16 15:50:57Dirty
Elektropáció, és nem kell photoshop.
2009.04.16 16:06:56csillagkutya7
van rajtuk smink! de kit érdekel, ha plasztikáztatnak úgy is...
2009.04.16 16:08:17Zsocintyucske
Eva Herzigova úgy néz ki, mint Jack Nicholson nőben... A másik két színésznő pedig egyszerűen csak szép. Mind1, hogy van-e phtopshop, úgysem fogja soha senki felvállani magát, főleg úgy nem, hogy látták már "megcsinálva" .
2009.04.16 16:13:42Vizet Prédikál
Monica Bellucci gyönörű. Mindenhogyan.
2009.04.16 16:25:26badabing
Ónodi Eszter vs Monica Bellucci. Ugye ez vicc volt?
2009.04.16 16:30:31fatál natál
Nekem tetszenek a Brad Pittes képek. szeretem az érett férfiakat.
2009.04.16 16:31:50fatál natál
Na, kerestem egy képet Ónodi Eszterről. Hát.... semmi köze Belluccihoz.
www.kultura.hu/img/upload/200804/FIMA_OnodiEszter_20080411_01.jpg
2009.04.16 16:33:05fatál natál
Talán gyb minden nőben Ónodi Esztert látja. Nagyokat csalódhat szegény.
2009.04.16 16:38:52anyamadár
Úgy látszik én csak azért járok a Velvet blogjaira (kivéve Poronty) hogy azt írhassam:
nekem tetszik :)))
Egyébként én is ismerek ránctalan negyvenes nőket és nem botox, nem csodakrémek és nem plasztika, hanem genetika okozza.
2009.04.16 16:39:44Macaroon
Szóval nekem az az ellenérzésem ezzel is, mint a Dove-al amit amúgy kedvelek, hogy az egész egy jó hosszú marketing folyamat eredménye, ami abból indult ki, hogy milyen területet nem aknáztunk még ki, kihez nem szóltunk még a megfelelő üzenettel. Ehhez felépült egy team amiben benne van a sminkes és a photoshop-os is, a melójuk meg az volt, hogy sminkeld, photoshop-old olyanra, mintha most kelt volna, mintha nem lenne rajta smink. Na nekem ez a negatív felhangja az egésznek, ahogy a Dove kampányának is hasonló, amit ahogy említettem amúgy kedvelek...
2009.04.16 16:39:57anyamadár
Úgy látszik én csak azért járok a Velvet blogjaira (kivéve Poronty) hogy azt írhassam:
nekem tetszik :)))
Egyébként én is ismerek ránctalan negyvenes nőket és nem botox, nem csodakrémek és nem plasztika, hanem genetika okozza.
2009.04.16 16:44:07anyamadár
Na ezt hogy csináltam?! :)
Én nem látok benne negatív üzenetet, a Dove kampányt is kifejezetten csípem. Akár kiaknázatlan terület a "nem tökéletes nők" ezért csinálják, akár küldetéstudatból szerintem pozitív vonzatai vannak a dolognak. Mostanság szerintem teljesen elharapódzott a szépség, vékonyság, tökéletesség irányzat, ideje végre felismerni, hogy ezek nem maradandó és nem is akkora értékek mint hitték egyesek.
2009.04.16 16:50:23bolletje
Na, ránctéma:
IGEN, vannak olyan harmincasok és negyvenesek, akiknek még nincsenek ráncai. Genetika meg mázli vagy idejében elkezdett jó hatóanyagok és no UVB, UVA.
Mindenkinek üdvözlöm a kozmetikusát meg a vegyészmérnök haverját, aki azt mondja, ne kenje semmivel magát... Bár az is igaz, aki bedől az olyan marhaságoknak, mint hogy egy sima ránctalanítótól elfelejti a bőröd, hogyan kell működni, az meg is érdemli, hogy ne kenje magát.
Egyébként sem értem, minek beszél bele egy vegyészMÉRNÖK az orvostudományba, tudtommal még nem az SOTE ÁOK-n képzik őket...
2009.04.16 16:50:35D.L.M.
:-) minden esetre kedves gesztus.Szakmámba vág,ezért kimerem jelenteni,hogy a hölgyek le vannak alapozva.Sima egyszerű alapozó,mint amilyen egy hétköznapi nőn van de van!!!
2009.04.16 16:53:06D.L.M.
A ráncokat azért megvédeném,mert én is átléptem már a 30-at egy pár évvel és szerencsére egyetlen kis szarkalábam sincsen sehol.Szóval tulajdonképpen azért ez a 3 kép még is csak nyerő.
2009.04.16 16:55:08Pikk Dáma ♠ / bip-bip
pár éve Budapesten járt Sophie Marceau, és akkor volt szerencsém látni őt közelről. Meg kell mondjam, kicsit kínos is volt, hogy nő létemre úgy bámultam, és nem azért, mert híresség, hanem mert olyan szép volt. farmer, póló, és smink nélkül (vagy csak nagyon minimál). Gyönyörű volt és nagyon természetes.
2009.04.16 17:00:50Tjuca
rajtam meg ránc is van, meg szarkaláb is 30 évesen. viszont tudom viselni.
szerintem meg az nem normális, ha 50 évesen 20 éves fejre, mellre, hasra, fenékre vágyik valaki sebésszel, kencével vagy ps-pal.
szépek, jó az ötlet, de az a baj, hogy most ez az unikum, és nem a természetes.
2009.04.16 17:04:27bolletje
2009.04.16 17:00:50 Tjuca
rajtam meg ránc is van, meg szarkaláb is 30 évesen. viszont tudom viselni.
Persze, ez a lényeg, meg a kisugárzás. Ami meg attól függ, hogy hogy érzed magad, ami meg egészséges lelkű embernél nem a ráncok számától függ. Ettől függetlenül miért ne nézzünk ki a lehető legjobban? :))
2009.04.16 17:14:11storme
Én lennék Monica Bellucci,és egy film kedvéért sem másznék ki az ágyból a fantasztikus,sármos,szexi férjem mellől......hmmmmmm
2009.04.16 17:15:11storme
Én lennék Monica Bellucci,és egy film kedvéért sem másznék ki az ágyból a fantasztikus,sármos,szexi férjem mellől......hmmmmmm
2009.04.16 17:16:29amd64
Sophie Marceau az imdb-n kicsit másként néz ki (ott még kevesebb a smink? vagy nem is ő?)
www.imdb.com/media/rm1718721280/nm0000521
2009.04.16 17:16:55Tjuca
bolletje :-)
igen, nem azt mondtam, hogy ne törekedjünnk, csak ne szilikonnal, meg gimppel, hanem sporttal, nevetéssel stb.
a mai ember nem tudja tisztességgel elfogadni az öregedést, a ráncokat, a test változásait. ha meg igen, az szenzáció. múltkor épp c.c. mutatta meg 43 évesen a testét www.kisalfold.hu/bulvar/cindy_crawford_egy_szal_habra_vetkozott/2092590/
annyi szép nő van, de nincs tökéletes. a tökéletessel mindig baj van. :-)
2009.04.16 17:26:14anyamadár
amd64,
szerintem az a kép amit belinkeltél IMDB-ről pont tök előnytelen róla.
Ezen a fentin szerintem tök jók a sötét karikák a szemei alatt. Nekem a picit tökéletlen tetszik nagyon. :)
2009.04.16 17:26:43anyamadár
ennyi "tök" egy hozzászólásban... basszus kéne egy kávé.
2009.04.16 17:27:51janosbacsi
Jólvan lányok, higgyétek csak el, hogy a sok fa**szopás, smink, kokó, cigi, alkohol, fű, bioszex után a sztárok bőre makulátlan, alakjuk tökéletes, narancsbőr sehol. Meséljétek be szépen magatoknak és vegyetek még 32 szépségcikket, hátha sikerült szeplőtlenné válni.
Ugyan, ugyan. Így néznek ki a sztárok smink nélkül: SZARUL. Az emberek 99,9%-a magazinokban, online fotókon látja a celebeket, nem pedig bevásárlás közben. Érdemes paparazzi szájtokat nézegetni és akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nem idegen lények, hanem ugyanolyan emberek, mint bárki más. Azaz ráncosak, büdöset finganak és vakarják a hájas valagukat. Ja és akkorát szarnak a klozetbe, hogy az eldugul amikor lehúzzák.
2009.04.16 17:35:44liz
Képretusálással foglalkozom.
Ezek a fotók retusálva vannak. Mostanság divat itt Los Angelesben is olyan retust kérni, amikor teljesen természetes, smink nélküli arcot látunk magunk előtt. Ezek a hölgyek nagyon szépek, de ez akkor is módosított.
2009.04.16 17:41:56napraforgó70
2009.04.16 17:27:51 janosbacsi
szeplőtlenné lehet válni, csak szeplőtelenné nehéz :)
2009.04.16 17:48:45janosbacsi
=
2009.04.16 18:25:18másutt
"Genetika, sok alvás, sok víz, dohányzásmentesség"
tegyuk hozza, hogy a napozas/szoli kerulese.
A "testukbol elok" (modelek, szineszek) javareszt barnitokat hasznalnak. Kinn meg 60+ vedot. A feny az bor elso szamu oregitoje.
Az egyik gimis osztalytarsnom volt a szolik nagy baratja, 5 eve oszzefutottam vele, kb 30 volt, de a bore, mint egy olcso taskae. Egyebkent jo no volt.
2009.04.16 18:46:31Vettriano
Biztos bennem a hiba, de szerintem Marceau kegyetlen ronda smink nélkül. Nem is hittem volna. Elveszik minden, ami sminkkel, normál körülmények között megvan. Örülök, hogy smink nélkül is jól nézek ki. Hiába hangzik ez nagyképűen, de megnyugtat a tudat...
2009.04.16 18:49:48tiktaktiktak
La Panterával teljes mértékben egyetértek!
2009.04.16 18:55:32Hans Lopkowitz
Mivel én is efféle munkával foglalkozom, ezért a véleményem: MINDIG van valami utómunka a képeken. Én részemről annyit szeretek utómunkázni a képeken, hogy ez "természetesnek" hasson – persze nem mindig ez az igény.
2009.04.16 19:14:41lioliom
Én meg Jánosbácsival értek egyet.És még annak is külön örülök,hogy kis hazánkban milyen sokan vannak megelégedve magukkal.csak pozitivan gondolkodni.Hajrá!
2009.04.16 19:20:32lega
Photoshop rulez :-/
2009.04.16 19:41:30Letícia
Ónodi mániádban osztozom!:) Nekem is kedvencem, és nem is tudom hámorigabit kifuttatja, és hogy hívhatják rendezők filmekbe, amíg Ónodi van, aki végtelenül bájos és belülről is szép!:)
2009.04.16 21:22:00elzsabo
Herzigovának mintha kissé szőrös lenne a karja:-)
2009.04.16 21:30:50Kúrcsány Ferenc
Vén kurvák
2009.04.16 21:56:28fatál natál
Jánosbácsi jól mondja.
Sophie Marceau-n van ránc, de akkor is jól néz ki a 2 barna nő.
2009.04.16 21:58:55Hivatásos beszólóművész
Hááát sminkkel sem tetszenek nekem ezek a nők, de smink nélkül az erős középosztályban sem lennének benne.
Mondjuk a Bellucci rendben van, a 2. csaj az tökéletes nagymutter akinek brutál ronda feje van, a 3.at meg nem mutogatnám gyerekeknek mert egy ilyen élménytől 31 éves korukig ágyba hugyoznának!
És most ez nem a rosszindulat volt hanem 2 szem, ami ellát a monitorig!
2009.04.16 22:04:33tomsawyer
valakiknek a prolik között is lenni kell
2009.04.16 22:12:41Hivatásos beszólóművész
Ha nem azt mondod amit én akkor proli vagy! :D
Ez így van! :D
2009.04.16 22:48:52tomsawyer
mit proli! Egyenesen pária
2009.04.17 00:19:02Nűnű
A smink szerintem belefér, mert azt meg lehet csinálni, és akkor olyan képpel jön velem szemben az utcán, a fotosoppot nem fogadom el, mert az nem valós.
2009.04.17 09:06:41Veg_
Aki szerint minime alapozó tuti van rajta, és nem lehet ennyire ránctalan valaki 40 fele, közlöm, hogy biza én is 40, annyi ráncom tuti nincs, mint S.M.nak, az arcbőrömön nagyitóval kell hibát keresni, karika max ha elötte buliztam - bár szerintem ennek az oka az, hogy nem járok folyton vakolatolt arccal, csak alkalmilag sminkelek, és max tavasszal-ősszel nyomok fel egy kis éjszakai hidratálót tán heti 1-2 alkalommmal. Muternek is mostanság kezd csak gondja lenni a bőrével, pedig lassan közelebb a 70hez, mint a 60hoz - ő se sminkmániás, nagymamáimmal és a dédivel is ez volt a helyzet.
Mostanság gyakorlatilag már a gyerekek is sminkelik magukat, gondolom ezért cseszett le egy agyonfestett csajszi, hogy egy taknyos kölök honnan tudhatná, mi volt akkoriban, amiről beszél, mikor ő már 35, én meg tán ha 20-22. Nagyon ledöbbent, mikor az első számot megdupláztattam vele, majd bevallotta, hogy ráadásul a pasimat annyinak nézte, amennyi (30), igy még inkább meglepődött.
Szóval nem garantált, hogy valakinek a harmincadik életévében már fakó, foltos bőrünek kell lenni, teli karikákkal és ráncokkal, mert ez alkati + sminkelés gyakorisági kérdés...
2009.04.17 09:52:44kamill77
"farmer, póló, és smink nélkül"
semmi se volt rajta? PIKK, nem csodálom, ha meresztetted a szemeidet. meztelenül ritkán járnak a sztárok moziba. bár én se tudhatok azért mindent...
:)
2009.04.17 10:31:19Veg_
2009.04.16 13:42:27 buta_liba:
Az nem ránc, az mimikai ránc, ami addig tart, amig az illető mimika: tehát van a 3 évesnek is.
Ránc az, ha nyugodt arckifejezésed van, és mégis ott vannak az árkok...
2009.04.17 10:33:42Látnok
Az van, hogy szerintem a Monica Belucci smink nélkül is eszméletlen szép és karizmatikus NŐ.
Az Isten igen széles jókedvében volt, mikor ezt az asszonyt rajzolta. Ő még így sem átlagos. Sophie és Jamie viszont átlagosak. De hát éljen! Lehet belső értékekre is gyúrni, és máris ugyanott lehet az ember, mint Monica.
Éljen, hogy emberek és nem tervezett DROIDOK.
2009.04.17 10:34:49Látnok
Bocs, nem Jamie, elhibáztam, Eva Herzigova. Bocs.
2009.04.17 11:04:58ecset
KÖTELEZŐ VIDEÓ MINDENKINEK: wazup.hu/?p=1143 ! EZ NAGYON KEMÉNY! ILYET RITKÁN LÁT AZ EMBER!!!áááúúú
2009.04.17 11:07:16meivllaa
ezen ki vannak sminkelve és fotosoppolt, és mgé így is gázak, ha tényleg nem lenne rajta semmi akkor h néznének ki. Nem értem miért kamuznak mindig!
2009.04.17 11:14:35raszta macska
Még így is gázak?
Húúúúúú, de savanyú lehet az a bizonyos szőlő!
2009.04.17 11:28:47Veg_
2009.04.17 10:19:28 Dr.Traktor: Egyetértek.
2009.04.17 11:55:32vasszűz
jójó, de azért sokat jelent a megvilágítás is.
De ettől függetlenül szépek!
2009.04.17 12:19:34vasszűz
Egyébként mért baj a ránc?
2009.04.17 13:03:45SSW
vasszűz! Mert megtestesítője mindannak, ami a "korosodó gyerekeknek" (Somától van) a rémálma, az ismeretlen, a jövő. Mert KGY generáció azt hiszi, hogy az évek számának növekedése a sír felé tett újabb és újabb lépés, minden ránccal elveszítik szépségüket, elveszítik értéküket, értéktelen, ráncos vén szatyrok vagy fonnyadt farkú taták lesznek.
Pedig, ha hajlandók lennének felnőni, pontosan tudnák, hogy a cikk hölgyei csodaszépek és ők maguk is azok, és értéküket sem a koruk, sem a ráncaik száma nem befolyásolja. És a genetikának sincs hozzá köze, akár ránctalan bársonybőre van, akár napsütés-viseletes vagy a bárányhimlő nyomai mintázzák.
2009.04.18 19:25:20dancegirl26
Aki nem lát ráncokat, az menjen légyszi szemészhez...ott vannak a kis karikák a szemek alatt nekik is---csak gondolom őket nem tette úgy tönkre az élet a nagy "gondjaikkal", mint egy napi 8-10 órát, és esetleg több műszakban güriző nőt. Ennyi.
Ja, és teljesen jól néznek ki smink nélkül,nem kell ide a vakolat :):)
2009.04.20 09:14:47Evita1
Rasztamacska: Nekem ugyanezt egy fogorvos mondta a Szentkirályiban. (Már nem dolgozik ott sajna.)Amikor elmentem hozzá kezelni akart és vérzett a szám.Azóta NEM használok semmi ilyet, csak a sima kézkrémet. a Számra.
De én mondjuk nem is sminkelem magam.Nem érzem jól magam benne..
2009.04.27 19:41:12boszor
2009.04.17 09:06:41Veg_
Szóval számoljunk kicsit: első szám 35, az megduplázva 70. Szóval te hetven vagy, és közben ugyancsak 70 éves anyukát emlegetsz? Nem semmi család vagytok.
2009.04.27 19:42:24boszor
És még mielőtt elmagyarázod, értem, hogy melyik első szám, csak nem hagyhattam ki. Főleg miután ilyen szépen teledicsekedted itt a helyet a hibátlan arcbőröddel és a tíz évvel fiatalabb pasiddal:D
2010.02.16 01:40:07lisaangie
Belluci így is istennő!Ónodi?...