Semmi sem állhat a válltömés útjába
Kétféle változat létezett, a blúzba épített, meg a különálló. A különállóhoz kétféle biztosító tű is tartozott, az aranyozott, esetleg műkövekkel díszített 'csinos', és az 'egyszerű' aka randa. Nem, nem vagyok rá büszke, és legkevésbé sem sírom vissza a puffasztott vállakat, de akkoriban, a nyolcvanas években, engem sem kímélt a rendszer. Minden nyolcadikosnak ugyanolyan válltömése volt a suliban, ugyanolyan fekete miniszoknyával, fekete harisnyával és fehér zoknival.

Ahogy azt korábban megírtuk, a milánói divathéten egyértelművé vált, hogy semmi sem állhat a válltömés útjába, állítólag jövő télen érkezik. Mi még reménykedünk, hogy vaklárma, mert 2007-ben egyszer a Guardian már válltömést kiáltott, aztán hála istennek nem lett belőle semmi. Makány Márta divattervező viszont üdvözli, szerinte az óriásváll azért szuper lehetőség, mert sokkal vékonyabbnak tűnik tőle a nők dereka. Ön mit szól ehhez? Felpolcolja majd a vállait, ha újra boltokba kerül a válltömés?


KOMMENTEK
2009.03.16 13:33:59Nork@
Makány Mártára rá is fér a vékonyabb derék.
2009.03.16 13:39:28fatál natál
soha!
2009.03.16 13:46:28buta_liba
persze! felpolcoltatom a vállaim, aztán meg beugrok daueroltatni...
2009.03.16 13:47:48Prinzessin Erbsen
A válltömés soha nem ment ki a divtból, mert a kabátokban meg a zakókban most is van.
A shirtek meg a blúzok most olyan szűkek, hogy azok ezt nem bírnák el, ha megint válltömés jön - ami időről időre visszajön, mert emlékszem amikor anyukán kiszedegette a ruháiból a válltoömést ( 60 as évek) és emlékszem hogy 20 év múlva én raktam tele a ruháimat váltöméssel- akkor a blúzoknak bővülniül kell, ami egyáltalán nem nagy baj.
2009.03.16 13:49:09mrssolis
Hurrá, hordhatom a 80-as évekből megmaradt iszonyat blúzaimat:) Hát, nem tudom, ha tényleg divat lesz, lehet hogy fogok ilyeneket hordani, de azért reménykedem, hogy nem. És visszagondolva az ifjúságomra, lesznek fenntartásaim. Elrémísztésül majd néha előveszem a régi fotóimat:)))
2009.03.16 14:20:42B-
Nézzük már meg, mennyi iszony visszajött a szemeteskukából az elmúlt 5-10 évben, amiket "soha többé!" felkiáltással dobtunk ki annak idején :-)
Aki most a leghangosabban fogadkozik, hogy ő bizony soha, az veszi majd meg a leglelkesebben szvsz.
Na mindegy, durvábbat is túléltünk már, mint ez.
2009.03.16 14:31:41Volontaire
Hű, na, ezt már ne...
Nekem csak most esett le, hogy danny nő (irul-pirul)
2009.03.16 14:55:11p!nkinside
jááááj. szerintem már a maga idejében sem nézett ki jól. olyan abnormális alakja lesz tőle az embernek.
2009.03.16 15:18:58kiskalacs
en is remelem hogy vaklarma.a 80-as evek divatja volt a legizlestelenebb.....tinedzserkorom evei....soha tobbe!
2009.03.16 15:45:23magyaranya
A válltömés annak jó, akinek nincs válla. Akinek van, az nagyon vigyázzon az arányokra, mert nem a dereka fog karcsúbbnak látszani, hanem ő maga tömzsinek. Zakóba, kabátba oké, de nincs röhejesebb az átlátszó blúzokba varrt válltömésnél.
2009.03.16 15:48:01sajtos pogi
és hozzá törpetűsarkú boszicipő, és répa szabású nadrág dukál. Fülbe pedig nagy műanyag klipsz. Brrrr....
2009.03.16 15:51:19sajtos pogi
és hozzá törpetűsarkú boszicipő, és répa szabású nadrág dukál. A fülbe pedig nagy műanyag klipsz. Istenem, de gáz volt. Brrr...
2009.03.16 16:17:27Stipistopi
soha nem hordtam válltömést. Van vállam. anno még tapogatták is, hogy igazi-e vagy válltömés.
2009.03.16 16:29:35MILCSI
Nekem is van vállam...de a vizisikló alkatú nőknek jó hír lehet,hoy visszajön :-)))
Ettől függetlenül továbbra is tojok rá,mi a divat,mert az egyetlen szempont nálam a kényelem...
2009.03.16 16:59:46Péter Anna
Most túrtam egy észveszejtő fekete bőrdzsekit, (kicsit motoros-punk-minimál) van benne közepes válltömés és valami állat. Pedig vállaska vagyok eléggé.
2009.03.16 17:02:06sugar.
nem szeretem a válltöméseket... pont tegnap műtöttem ki az egyik ruhámból... :D
2009.03.16 17:26:14viax
és a cicanadrág mikor jön vissza?
Makánynak tökre karcsusítaná a derekát a válltömésekkel együtt hordva
2009.03.16 17:32:01mickimacko
Viax: a cicanadrág már visszajött! És egyre több a neon cucc. Ja, és múltkor egy cipőboltban viszontláttam a '90-es évek első felében hordott magasszárú edzőcipőt, amibe ugye színes cipőfűzőt tetünk, és a Martens-utánzat fazonú fekete, fatalpú bakancsot. Ezután a válltömés egyenes út, várom a háromnegyedesre visszahajtott ujjú blézert!!!
2009.03.16 17:41:35viax
mickimacko
Neeeem!
Most rögtön zárok ajtót+ ablakot,gardróbot.
Ide csak a testemen keresztül! :-)
2009.03.16 17:50:46mickimacko
A "tetünk" igazából tettünket jelent! :-)
2009.03.16 18:24:37trollkotze
Én akkor is kiszedtem az összes ruhámból, amikor még divat volt. Röhejesen néz ki és idegesítő viselni. Rám ne számítsanak.
2009.03.16 18:33:30valkür
Hehe.
Nekem még van egy fél zsák maradék válltömésem abból az időszakból :-)))
Valaki??
2009.03.16 18:37:17Gatto Negro
Jövő télen?
Nem jöhetne gyorsabban a globális felmelegedés?
Utáltam igazgatni és sose száradt meg addigra mire kellett a gönc.
Felőlem maradhat ahol most van....
2009.03.16 19:06:56beryl
Anna, hova jársz turkba?
2009.03.16 19:29:45Péter Anna
Ez egy átlagos hely a ferenc körúton, csavarbolt mellett, de a király utcai garderobe-ba szoktam benézni (király udvar mellett) és a tompa utcai mini import ruhába (angyal saroktól ferenc tér felé balra), 5 percnél nem bírom tovább a keresgélést, próbálni nem nagyon szoktam, ezekbe ha béna, visszavihetem, jól szűrt áru van, helyes eladók
2009.03.16 19:33:30beryl
Anna, annyira drága vagy, köszi :)
2009.03.16 20:23:39kicsihobbit
Szivacs válltömés.... gyerekkorom rémálma. Pontosabban szivacs válltömés hatalmas csipkegalléros fehér műselyem blúzban az elsős évzáró ünnepségen 91-ben.
Nem akaroooooom újra! Soha!
2009.03.16 20:52:43cöcke
Tavaly két dolgot fogadtam meg,nem dőlök be a magasderekú, nadrágoknak (lásd Jessica Simpson esete), a másik,hogy SOHATÖBBÉ válltömés.
Emlékszem a 80as években minden nőnek akkora válla volt,mint egy amerikai focistának,sőt anno a csajok simán rétegezték is,válltömis blúzra,válltömis blézer:D.Én már kislyány koromban is kitépkedtema blúzaimbúl,az anyai intelmek ellenére is!
2009.03.16 20:55:02akvarium
jjaaaaaaaaaaaaaaj neeeeeeeee
2009.03.16 20:59:41cöcke
Most nem akarok bunkó lenni -de sajnos az leszek- de egy M. Márta méretű hölgy derekát,legjobb esetben is, minimum két hőllégballon méretű válltömés mellett látnám vékonyabbnak.
Valkűr! A félzsák válltömésed újrahasznosításához, én Barbie ágymatracnak/fotelnek használtam el,ha gondolod esetleg...:D Igaz ez jó 20 éve volt.
2009.03.16 22:00:12Littelkitty
Szerintem senkinek sem előnyös a válltömés (max. akinek semmi válla nincs, de akkor is csak a vékony, a ruha vonalát követő változat), egyszerűen csúnyán mutat bármilyen ruhában. Én régen is kiszedtem a blúzokból, már akkor is otrombának tartottam.
2009.03.17 00:38:13greencurse
Soha! Fúj de utáltam, mikor kisgyerekként is olyan vállaim voltak, hogy ketten elfértek rajta ülve...
Szerintem az egyetlen ami visszajöhet és még fel is veszem, az a trapéznadrág-színes felső-magastalppas papucs kombó. Imádom a hippy ruhákat.
A divatot pedig továbbra sem követem, azt veszek fel, ami nekem tetszik, de eddig még nem sikerült olyan túlságosan kilógnom az emberek közül :P
2009.03.17 07:49:43Senta
Pokol. Inkább pucéron.
2009.03.17 10:15:45Prinzessin Erbsen
A válltömésnek az a funkciója hogy kicsit kitartsa a ruhát, tehát ahhoz bő vonalak kellenek - és fordítva: egy laza cucc nem mutat jól ha teshez tapad, tehát a bő, laza blúzokhoz feltétlen kell, mert anélkül nincs tartása a ruhának.
Magyarul: a válltömés nem önmagában divat vagy nem divat, hanem a fazon hozza magával.
2009.03.17 14:19:47Barbarahajdu
LOOOOOOOOOOves it!!!Duranduran, CC Catch, 80 as évek yey! Tupírozzunk emberek!
2009.03.17 14:52:48janila
na akkor ezt figyeljétek: nálunk minden nagyobb (és sajna kisebb ünnepen is) kötelező volt a matrózblúz, amelyből csak olyan fajta fellelhető, amit máanyag szatyorból hasznosíthattak újra, no szellőzés, no szabás, mell alatti szűkítés felejtős+ megfejelték egy ordenáré válltöméssel, ami ráadásul premier plámban átlátszott az anyag alól. mindezt 2004ben 6500ft-ért vesztegették. érettségi után a kazánunkban landolt, még törlőduhának is szar volt.
2009.03.17 17:19:48VilágosKékHarisnya
Ó, arról a matrózblúzról van szó, ami a műanyag krumpliszsák és a viakszos vászony kereszteződéséből született rágombolható kék izével (gallér????)
Na nekem ne sírj, hogy ünnep.... ÉN ABBAN VOLTAM A TABLÓKÉPEN IS ÉS ABBAN IS BALLAGTAM!!!
Hm. Kíváncsian várom a válltömést.
Egyébként... a térdig érő, hófehér tűsarkú csizma levert orral, belegyűrve a műkoptatott farmer húszforintos nagyságú "ékkövekkel" kivert csatosövvel mennyivel volt jobb viselet?
2009.03.18 17:33:23janila
igen, abban is ballagtam, fényképeztek, szalagavatóra egy szalonképesebb de hasonlóan ocsmány( béna varrónő+szar anyag) darabot kellett felvenni. az osztályfőnök nem engedett minket átöltözni egész este, nekem csak 1,5 óra volt a szallagavatóm.
2009.03.18 17:34:06janila
mármint csak 1,5 órát vettem rajta részt, elég is volt annyi....
2009.03.18 17:41:37VilágosKékHarisnya
Elhiszem, ezek szerint te is tipikus "csajsuliba" jártál? Az enyémet stílusosan az apácazárdaként emlegették...
Fú, tényleg, én a szalagavatón is matrózban voltam.... áááá :))
2009.03.19 22:14:08gidabiga
még egy kis idő és jön a buggyos márványfarmer is.
válltömést nem szeretem, szélesek és egyenesek a vállaim.
viszont anyámnak gerincbetegségből kifolyólag ferde az a kicsi válla is, ami van és kis válltömés nélkül nagyon nem mutatnak rajta a ruhák.
2009.03.20 12:08:54janila
nem, nem kifejezetten csajsuli, bár igaz, a csajok voltak többségben:)
2009.03.22 12:19:19Connie
A hippi ruha jöhet...azt mindig is bírtam...a válltömés olyan gusztustalan, hogy nagyon. Odáig rendben, hogy amibe feltétlen kell, abba belerakni, de hogy akár kell, akár nem mindenbe belepakolni, azt már nem. Akkor inkább nézzenek le, hogy nem követem a divatot.
2009.03.25 11:30:49melcseee
2009.03.16 19:06:56 beryl
ami még jó, az angol turkálók...occó :) és tényleg jó cuccok vannak benne.
és a "megbolondultunk! minden féláron" - os boltokban tényleg minden féláron van, és az mégcsak nem is használt... :)