TEJBEN-VAJBAN

Színésznő akar lenni a világ hatodik topmodellje

2008. május 22., csütörtök 13:00

„A legjobban színészkedni szeretek, nagy vágyam, hogy híres színésznő legyek”- mondta magáról már több interjújában, és a Myspace-en található adatlapján is Karolina Kurkova. A 24 éves, helyi szavalóversenyeken edzett cseh lány egy a világ topmodelljeinek legfrissebb listája szerint a világ hatodik legfoglalkoztatottabb modellje, aki tavaly 5 millió dollárt keresett.

Heidi Klummal és melltartóval
A vágyaiban nem sok újdonságot fedezhetünk fel, a modellek nagy része szeretne idővel színésznő lenni, de ez egyelőre csak leginkább Monica Beluccinak sikerült. Karolina Kurkovát is hajlamosak a riporterek arról a közhelyről kérdezni, mit tesz majd, ha az idő múlásával kevesebb megbízást kap majd. A modell ilyenkor mosolyog. Tizenévei végén az első keresetéből házat vett a Csehországban rendőr-kosárlabdázó édesapjának és bankár édesanyjának, majd vett egyet magának is. A modell már tizenhat éves korára ismert volt New York-ban, a Prada ugyanis őt választotta a márka arcává. Később a Chanel, a Gucci és az YSL világkampányában is részt vett. Három évvel ezelőtt a Vanity Fair kelet-európai szupermodellekről írt összeállításában őt választották a térség emblematikus modelljévé, és tették a magazin címlapjára.

 
Mint arról már Adriana Lima, a világ negyedik szupermodellje is beszámolt, a széles körű ismertséget a Victoria’s Secret fehérneműmárka tudja meghozni a modelleknek, aki a cég éves divatbemutatóján szerepel, azt a világon mindenhol megismerik. Karolina Kurkova szintén a fehérneműmárka modellje, aki időnként az interjúiban hangosan arról gondolkozik, honnan indult, és hova érkezett meg. Kamaszkorában a barátja készített róla fürdőruhás fotókat, és küldte el egy prágai modellügynökséghez abban a reményben, hogy egyszer divatfotós lesz belőle. A wannabe divatfotós fiúban az ügynökség kevesebb fantáziát látott, annál többet a modelljében, akit azonnal a nemzetközi színtérre irányítottak.

KOMMENTEK

  • 2008.05.22 16:30:48esclave de boulot

    Az osszes modell szineszno/enekesno, a szinesznok enekesek, az enekesek szineszek akarnak lenni. :)

  • 2008.05.22 17:01:48fedaykin

    Ha tehetséges, miért ne? Sharon Stone, Cameron Diaz, Michelle Pfeifer, Andy MacDowell is modellként kezdte, ha jól tudom.

  • 2008.05.22 18:40:20abel a rengetegben

    ismerem a csajt az ftv-rol, bajos, tunemenyes jelenseg, folyton nevet es mindenkivel nagyon kozvetlen. jo lenne filmekben latni, talan tehetsege is van, de mint tudjuk egy filmet nem mindig a noi szereplo alakitasaval lehet eladni. szoval hajra neki, megerdemli

  • 2008.05.22 19:41:15brokeness

    Gyönyörü nö.És nem tökéletes szépség, mégis álomszép.

  • 2008.05.22 20:12:12KK

    Ha minden igaz, akkor tényleg szerepelni fog filmben (Vagyis már volt egy régebbi filmje, csak azt ki sem adták DVD-n, se nem töltötték fel az internetre, gondolom annyira rossz volt. Több órás keresgélés után egy mini képet találtam a filmből, ami szinte felismerhetetlen...)

    Szal egy bizonyos G.I. Joe c. filmbenfog szerepelni:

    IMDB link:

    www.imdb.com/title/tt1046173/

    Filmbuzi promoképek:

    filmbuzi.hu/archives/2008/04/18/itt-a-muanyag-hadsereg/

Blogok, amiket olvasunk

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Két Cica Kapros lazacleves spárgával

A kapros lazaclevest korábban egy étlapon láttam, de végül nem azt rendeltem, ezért időnként eszembe jutott, vajon mivel készült.

MedIQ iDoo: A személyi edző app

Kihagyhatatlan az iDoo nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bemutatja, hogyan végezzük az adott gyakorlatot.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés