Rettegett a vakutól a világ negyedik topmodellje

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Gyerekkorában Adriana Lima annyira félt a vaku villanásától, hogy sírva fakadt, valahányszor fényképezni próbálták.

Gyerekkorában Adriana Lima annyira félt a vaku villanásától, hogy sírva fakadt, valahányszor fényképezni próbálták. A világ negyedik legkeresettebb, brazil származású modellje minden kétséget kizáróan túltette magát a vaku és a villámfóbiáján, napi rendszerességben többször lát fényképezőgépet, mint ahány bérletet a Deák téri ellenőrök. Az 1981-es születésű brazil topmodellt azért mutatjuk be, mert az éves szinten 35 millió dollárt kereső Gisele Bundchent, a 14 millió dollárral honorált Heidi Klum és a konyhapénzét tavaly 7 és félmillióval Kate Moss után évi 7 milliós gázsijával a leggazdagabbak közé tartozik.

Mint oly sok pályatársa, ő is több interjúban elmondta már, hogy sosem vágyott modellkarrierre, szerinte merő véletlennek köszönheti, hogy megtalálta a számításait a divatszakmában. Tizenhárom éves korában egy brazil bevásárlóközpontban megállította az akkor nyúlánk és vakufóbiás kamaszlányt a Ford modellügynökség munkatársa, aki fotózásra hívta. A modellügynök rábeszélésére Adriana Lima indult az Elite Modell Ügynökség tehetségkutatóján, amit rögtön meg is nyert. Az ügynökség szerződésével New Yorkba költözött.

Még 1997-ben szerepelt az olasz Vogue-ban, majd a Harper's Bazaar-ban, a brazil Marie Claire, majd a német és angol Vogue-ban is. A széles közönség akkor ismerte meg, amikor a 2000-es Victoria's Secret Cannes-i fehérnemű bemutatóján Heidi Klum és Laetitia Casta mellett kifutóra lépett. Mint elmondta, karrierje egyik csúcsának ezt a bemutatót tekinti, mert „egy Victoria's Secret-modellt mindenki megismer a világon". Ezt követően már ismert arckét pózolt valamint a Vassarette óriásplakátján a New York-i Times Square-en. Mint több modell, Adriana Lima is tett egy kitérőt a filmes világban, Mickey Rourke-al közösen forgatott egy BMW-s rövidfilmet, amellyel nem írta be magát a filmtörténetbe, de még inkább ismert lett.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.