TEJBEN-VAJBAN

Gyors ebéd az indiaiban

2007. január 28., vasárnap 13:40

Egy korábbi összeállításunkban a budapesti indiai éttermeket próbáltuk rangsorolni, de legalábbis megnézni, hogy melyik mit tud. Akkoriban a Dob utcai Shalimart hoztuk ki elsőnek, de a Budapest legjobb etnikailag elkötelezett étterme címet már egy fél éve visszavontuk az étteremtől. Más lett a személyzet, ami még ebben az étterem esetében nem is lett volna akkora veszteség, ezzel együtt pedig, de nyilván nem emiatt, a konyha is érezhetően leromlott. Mindenből sikerült egy híg levest csinálni, még az aromás szószokban úszkáló húsokból is, nem beszélve az egyik nagy kedvencünkről a Shalimar lencséről, amit mára képtelenség naannal enni, mert annyira leveses lett a textúrája.

Az V. kerületi Kashmir éppen jókor érkezett, hogy pótolja a Shalimar hiányát, amit sem a Kama Sutra, sem a Salaam Bombay nem tudott betölteni. Előbbinél nem volt elég meggyőző a fűszerezés, sőt túlságosan óvatos volt, márpedig ez ebben a műfajban elengedhetetlen, a Salaam Bombay pedig egyszerűen idegesítő volt a  "Curries and Sizzlers" koncepciójával és a minden mellé tálalt majonézes generálszósszal. Mindkét étterem a belsőépítészetei megoldásokkal, szokatlan színekkel, párnákkal próbálkozott, ami szép és jó, de részünkről inkább eszünk egy koszos lyukban nagyon jót, mint egy trendi helyen közepeset.

Bár a Kashmirt ugyanaz az ember csinálja, mint korábban a Kama Sutrát, itt valahogy sikerült eltalálni azt, amilyennek egy indiai konyhának a mi felfogásunk szerint lennie kell. Nehéznek, fűszeresnek, és mindenek előtt finomnak. Ebből csak arra tudunk következtetni, hogy a Kama Sutrában anno nem kizárólag Allen Diwan hozta a stratégiai döntéseket, ott ugyanis mindezt nem sikerült megvalósítania.

A legjobb a Kashmirban, hogy ebédkor akár fél óra alatt is jól tudunk lakni a büféebéddel, ami nem több mint kétféle leves, háromféle curry, vegetáriánus curry, kétféle naan, dhaal, rizs, papadam és desszert. A kis tányérérét, amivel mondjuk egy nő bőven jóllakik 990 forintot, egy nagy tányérét 1390 forintot kell fizetni, ha pedig ennyivel sem lakunk jól, 1990 forintért annyiszor szedhetünk, ahányszor csak akarunk. A választékot hetente többször cserélik, így kicsi a valószínűsége, hogy ugyanabba a menüsorba futunk bele minden alkalommal, hacsak nem ebédelünk itt mindennap.  

KOMMENTEK

  • 2007.01.29 23:19:54esikornél

    Még egy hete sem jártam a Shalimarban, és évek óta visszatérő vendégként az egyik kedvencem a Shalimar dahl. Nekem korántsem okozott gondot sem a dahl, sem a murg makhani, sem a baigan bhurta naan-nal való elfogyasztása, sőt mintha minden ételt kifejezetten a lepényekhez találtak volna ki. Az ízélmény transzcendentális volt. A féldrágakőberakást imitáló világító ablakok pedig sejtelmességükben és eleganciájukban magukkal ragadóak.

    Indiai tapasztalataim szerint éppen a Shalimar az, amelyik a budapesti indiai éttermek közül legjobban megközelíti az észak-indiai ízvilágot. Ezt bárki ellenőrizheti például a legendás hírű Moti Mahalban, Delhiben.

    Annál is inkább értetlenkedem a cikk Shalimarra vonatkozó passzusán, mert ott fél évvel ezelőtt éppen egy, azóta már a Kashmirba átigazolt szakács dolgozott, aki bizony nem ütötte meg a Shalimartól általam - és ezek szerint a cikk írója által - elvárt színvonalat. Talán éppen ezért is volt ez a szakács kénytelen átigazolni.

Blogok, amiket olvasunk

I love London Ez is csak 1 fontba kerül?

A magnum néha olyan olcsó, hogy nagyjából utánad is dobhatnák, a fagyasztott rák kilója pedig nagyjából 7,5 fontra jön ki.

Praxis Vannak még kiváló nőgyógyászok

Azt mondta ha nőgyógyászati beavatkozásom lesz, szóljak feltétlenül, mert kárt tehetnek a méhemben, ha nem figyelnek.

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

Hirdetés