Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A mai gyerekek élete majdnem olyan strukturált, mint egy menedzseré. Szinte minden napjuk pontosan, óráról órára be van osztva. A délelőttöt az óvodában vagy az iskolában töltik, majd különórákra rohannak, este leckét írnak vagy a számítógép előtt zárják a napot. Hétvégén pedig a szülők kötelességüknek érzik, hogy szervezzenek valamilyen szórakoztató programot vagy kirándulást, hogy a gyerek ne unatkozzon. Pedig ebben a mérnöki pontossággal megtervezett életformában az unalomnak is helye kellene, hogy legyen.
Unatkozom! – ez a kijelentés a nyári szünetben egy gyerektől, aki a milliónyi játékkal borított szoba közepén sopánkodik, nagyjából azzal egyenértékű, mint amikor egy nő tanácstalanul felkiált a dugig megtömött szekrény előtt állva, hogy nincs egy ruhája sem, amit felvegyen. Nagyjából egyikkel sem lehet mit kezdeni. És nem is biztos, hogy kell!
A szülő nem porondmester
A Z generáció legfiatalabbjai és az alfa-generáció tagjai azok a gyerekek, akiket leginkább kibillent a megszokott menetrendből, az addigi napi rutinból egy-egy nyári szünetbeli holtidőszak. Ez általában akkor következik be, amikor már sem a telefon, sem a tablet, sem a számítógép nem ad kellő kikapcsolódást. Ilyenkor a legtöbb szülő kétségbeesik, és úgy érzi, hogy mint egy porondmesternek, kötelessége szórakoztatnia az unatkozó gyerekét. A szakemberek szerint erre azonban nincsen semmi szükség.
A szülőnek ezt eleinte nehéz elfogadnia, a gyereknek pedig megtanulnia, hogyan és mit is csináljon, ha úgy érzi, minden kiüresedett körülötte. De aggodalomra semmi ok, mert a fantázia és a képzelőerő évszázadok óta gyorsan átlendíti a gyerekeket a holtponton, és egy idő után az unalom sokkal inkább szórakoztatásra ösztönözi majd őket. Ám ne feledjük, hogy csak az időszakos unalomnak lehet konstruktív hatása, ami kamaszkorban fokozottan érvényes.
Az unalom ösztönzi a képzelőerőt és a kreativitást
Szülőként nem az a feladatunk, hogy ha a gyerekünk unatkozik, akkor programot szervezzünk neki. Ha mindenképpen segíteni akarunk, akkor arra tanítsuk meg, hogyan tudja kreatívan lekötni magát. Sokkal nagyobb hasznára válik, ha hagyjuk, hogy életkorának megfelelően szabadon játsszon. Így nemcsak azt teszi majd, amit szeret, hanem fejlődik a problémamegoldó képessége, a szociális kompetenciája, valamint jobb lesz az empátiás készsége is.
Érthető, hogy szülőként szeretnénk emlékezetessé tenni a gyerekek számára a nyarat, azonban jó, az unatkozásban a fejlődés lehetősége is megvan.
Kutatások bizonyítják, hogy erős a kapcsolat az unalom és a kreativitás között, hiszen az unalom egy olyan belső inger, amely a gyereket a képzelet használatára, ezzel együtt kreatív játékokra ösztönzi. Egy gyereknek mindenképpen előnyére válik, ha megtanulja, hogyan tudja egyedül is jól érezni magát, ezzel együtt azt is elfogadja, hogy nem másoktól kell várnia értékes, tartalmas programokat.
Bizonyított tény továbbá, hogy azok az emberek, akiknek számos unalmas feladatot kell elvégezniük, sokkal több képzelőerőt mutatnak akkor, amikor egy kreatív gondolkodást igénylő feladatot kell megoldaniuk.
És ha ez még mindig nem elég érv amellett, hogy miért hagyjuk unatkozni a gyerekeket, akkor hozunk még néhányat: fejleszti a problémamegoldó készségeket, segíti a gyerekek kapcsolatépítő képességét, önbizalmat épít, javítja a lelki egészséget, erősíti az összetartozás érzését, és nem utolsósorban boldogabbá teszi a gyermekkort.
Bezzeg az én időmben…
Az élményalapú kommunikáció talán az egyik legjobb módja a gyermeki kreativitás ösztönzésének. Sokat segíthetünk azzal, ha a saját boldog, békés gyermekkorunkról mesélünk, és ezzel a nosztalgiával felébresztjük benne az érdeklődést aziránt, hogy ő is megtalálja a saját boldogságát. Ez egy olyan járható út, melyen biztos, hogy ő sem téved majd el.
Mondjuk el, mi mit éreztünk akkor, amikor gyermekként unatkoztunk, majd meséljük el azt is, mit csináltunk akkor, amikor gyermekként magunkra maradtunk a „semmivel”.
Joggal érezzük azt, hogy húsz-harminc, de akár tíz évvel ezelőtt is sokkal könnyebb volt az önfoglalkoztatás módját megtalálnia egy gyereknek. Ezekben az időkben még nem volt mit nyomkodni, vagy legalábbis sokkal ritkábban került az óvodások és az iskolások kezébe okostelefon. Be kell látnunk, hogy a technika fejlődése az unatkozást is megnehezítette.
Azért, hogy az első unaloműző kísérlet ne fulladjon kudarcba, mindenképpen adjunk némi útmutatást a gyerekeknek, hogy mit is kezdjenek magukkal. Előbb vagy utóbb úgyis rá fognak érezni az ürességérzet elűzésének az ízére.
Emlékszem, a ’80-as években nem kellett semmi extra dolog ahhoz, hogy a nyári szünetben is jól érezzük magunkat.
Sokszor elegek voltunk mi magunk és a barátaink például a kő-papír-olló játékhoz, vagy az Activity elődjéhez, az Amerikából jöttemhez, de az ország, városhoz is csak egy darab papírra és egy tollra volt szükségünk. A bunkerépítéshez a kreativitás mellett már szükség volt néhány díszpárnára, lepedőre és plédre.
A lányoknál nagy divat volt a gumizás, amikor ketten a bokájukra rögzítették a gumit, egy harmadik társunk pedig ezekre ugrált.
De nagy kedvenc volt a tapsolós játék is; ki emlékszik még a „A szere-szeretőmet szere-szere-ti egy szere-szerecsen törzsfőnök…” vagy az „An-tan-té-nusz, Szó-raka-té-nusz” kezdetű dalokra?
Az olyan ügyességi játékok, mint az ugrókötelezés, hulahoppozás és a labdaiskola, nemcsak szórakoztatott, hanem a készségfejlesztésben is segített. Szóval, nem baj, ha a gyerek unatkozik nyáron, mi is mindig találtunk valamit.
