Betörhetik a rendőrök az autód ablakát, ha így parkolsz

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha nem tudják kinyitni az ajtót, akkor az élet megóvása érdekében betöri az autó ablakát a rendőrség – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután a rendőröknek egy felelőtlen gazdi miatt két kutya életét kellett megmenteniük a főváros 13. kerületében.

Két autóban felejtett kutya kapcsán fogalmazott meg éles hangvételű Facebook-posztot a BRFK, amelyben részletezték, hogyan járnak el akkor, ha a gazdijuk miatt bajba került ebekről értesülnek. Emellett azt is elárulták,

mi vár arra a kutyatulajdonosra, aki kedvencére zárja a kocsit a rekkenő hőségben.

Az ablakot betörve mentették meg a kutyákat a rendőrök

Mint azt a konkrét eset kapcsán írták, a rendőrséghez július 10-én este érkezett bejelentés, miszerint egy parkoló autóban két, láthatóan túlhevült állapotban lévő kutya van bezárva. A helyszínre percek alatt kiérkező angyalföldi egyenruhások betörték a kocsi ablakát, hogy kimenthessék az ebeket, az esetet bejelentők pedig két vízzel teli műanyag lavórral segítettek, hogy lassan elkezdhessék hűteni az állatokat. Szerencsére a kutyák nemsokára jobban is lettek, és

Idézőjel ikon

fél óra múlva az ebek gazdája is előkerült, aki ellen – előállítása után – állatkínzás gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A fővárosi eset kapcsán nem haboztak a rendőrök, betörték az ablakot, hogy megmentsék a kutyákat
Fotó: Jeremy Hogan / Getty Images Hungary

Így lépnek fel a jövőben is

A BRFK kijelentette, hogy mindenki ilyen eljárásra számíthat, aki gyereket vagy állatot az autóban hagy a nyári hőségben. Mint írták, azt sem fogják találgatni, hogy megy-e a klíma a lezárt járműben. Ha nem tudják kinyitni az ajtót, akkor az élet megóvása érdekében a rendőrség be fogja törni az ablakot. Emellett nyomatékosan felhívták a figyelmet arra is, hogy senki se zárjon gyereket vagy állatot a kocsiba, aki viszont mégis ilyet észlel, az feltétlenül hívja a 112-es segélyhívószámot.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.