Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miközben este tizenegykor úgy ugrál az ágyán, mintha nem lenne holnap, vagy hajnalig ül a gép előtt, elgondolkodunk azon, vajon hogy bírják ilyen jól a gyerekek alvás nélkül?
Az egyik legmegterhelőbb küzdelem este időben ágyba tenni és ott is tartani a gyereket. Az ezerféle igény lezongorázása után még időben ahhoz, hogy a másnapi korai kelés ne viselje meg a kelleténél jobban. Művészet. Ám ez nem jelenti azt, hogy a kicsiknek le lenne szükségük a pihentető alvásra: még kisiskolás korban is jó, ha tíz-tizenegy órát alszanak. A kamaszkori hormonkoktéllal együtt azonban az alvás ritmusa is megváltozik. A tini egyre később álmosodik el, reggel viszont úgy kell kilapátolni az ágyából. Ha tehetné, minden nap délig aludna, éjszaka viszont csak akkor feküdne le, amikor kedve tartja.
Abban a korban, amikor már a bulik és az éjszakai élet egyre fontosabbá válik, előfordul, hogy a kamasz csak pár órácskát alszik reggelig – vagy annyit sem. Mi történik ilyenkor a szervezettel? Meddig bírja ezt a fejlődésben lévő test? 1963-ban két fiatal kipróbálta. Randy Gardner és Bruce McAllister elhatározták, hogy tudományos céllal ébren tartják magukat, hogy megfigyeljék, mi történik velük. Persze a tudományos szót értsük idézőjelben, elsődleges célként a rekord megdöntését és a paranormális tevékenységek vizsgálatát tűzték ki – amit persze a gyakorlati problémák, a fizikai és kognitív változások hamar felülírták. Azt, hogy ki marad ébren és ki jegyzetel, pénzfeldobással döntötték el. Randy vesztett.
Randy és Bruce azonban sikerrel jártak. Még a Guiness-rekordok Könyvébe is bekerültek teljesítményükkel. Tették ezt abban az időben, amikor az alvás kutatása meglehetősen gyerekcipőben járt, s a legtöbben úgy vélték, ha elég ideig nem alszunk, meghalunk. Erre cáfolt rá a kamasz fiú, aki tizenegy napig maradt ébren. Randy szülei folyamatosan aggódtak a bizarr kísérlet miatt, féltették 17 éves fiuk egészségét és életét, ezért konzultáltak a stanfordi dr. William C. Dement alváskutatóval. Ennek a tudósnak köszönhetjük, hogy a kamaszok hóbortjának induló teszt tudományosabb alapokra helyeződött. A szülők azonban nem nyugodtak meg, kérésükre csatlakozott a csapathoz John J. Ross, az amerikai haditengerészet orvosi neuropszichiátriai kutatóegységének parancsnoka is.
Hogy maradt ébren ennyi ideig alvás nélkül?
Az alvásmegvonást mint kínzóeszközt a filmekből mindannyian ismerjük. Randynek ennél kellemesebb elfoglaltságok jutottak: flipperezett, kosárlabdázott, Bruce pedig három éjszakán át vele tartott, amíg ki nem dőlt. Amikor Randy már fáradt, úgy tartották ébren, hogy folyamatosan beszéltették, még akkor is, amikor a vécén ült. Az első éjszaka gond nélkül telt el, utána viszont Randy érzékelése kezdett megváltozni. Nehezen azonosította a megérintett tárgyakat, a harmadik, alvás nélkül töltött napra pedig megérkezett a rosszkedv is. Ekkor már nem boldogult a különböző nyelvtörő feladványokkal, memóriája időnként kihagyott, a negyedik naptól pedig hallucinálni kezdett. Randy kezdetben azt képzelte, hogy ő a híres fekete futballista, Paul Lowe – ezen jót derültek a barátai, hiszen a kamasz fiú a valóságban hatvan kilót sem nyomott. Az ötödik napon a lakáson belül járva úgy látta, egy erdei úton halad. Ezután már minden mindeggyé vált. Mélypontok követek mélypontokat, mondatok kezdődtek el, majd vesztek el félúton. Randy fiatal teste még normálisan működött, de az agya nem: beszéde egyre lassult, memóriájával együtt romlott, a szagokat nem bírta elviselni. Elindult valahová, de mire felállt volna, már elfelejtette, hová is készült. Pingpongozni viszont remekül tudott.
Az alvásmegvonás különös mellékhatása
Eddig a pontig a kamaszfiún kívül mások is eljutottak, így tudták, mi várható: paranoia. A korábbi rekordot 260 óra alváshiánnyal Tom Rounds rádiós műsorvezető tartotta, akinél egyértelműen jelentkeztek ennek tünetei. Egy másik rekordkísérletet végrehajtó híresség, Peter Tripp lemezlovas 200 óra alváshiány után megvizsgáltatta magát egy pszichiáterrel. Rá a rendelőben tört rá az irracionális félelem, azt képzelte, a doktor élve akarja eltemetni, ezért ahogy volt, félig felöltözve menekült ki a kórházból. A paranoia Randyt is elérte: úgy érezte, mindenki őt figyeli, csak róla beszél.
Ezután már csak létezett: egy kupacban, beszédre, cselekvésre, gondolkodásra nagyjából képtelenül. Folyamatosan szóval kellett tartani, hogy ébren maradjon. Mentális képességeit tesztelni sem lehetett: mire elkezdték volna, elfelejtette, mit is csinál. Végül 11 nap ébrenléttel világrekordot állított fel. Amikor végre elaludt, szoros megfigyelés alatt állt a haditengerészeti kórházban. Eleinte a megszokottnál sokkal több REM-fázist élt meg, majd pihenése lassan normalizálódott. Tizennégy órát aludt egyhuzamban, s utána úgy érezte, újjászületett. Úgy tűnt, hosszú távon nincs semmiféle negatív hatása a 11 napos kísérletnek, bár fiatal felnőttként Randy éveken át elviselhetetlen inszomniában szenvedett.
Miért nem halt bele?
Miközben kísérleti állatoknál el tudták érni azt, hogy életüket veszítsék az alvásmegvonás hatására, Randy még ez előtt a pont előtt álomba szenderült. A kutatók magyarázata szerint úgy maradhatott károsodás nélkül ilyen sokáig ébren, hogy agyának bizonyos részei pihentek (hasonló elektromos jeleket mutatva, mint amelyek alvás közben figyelhetők meg), miközben más területek, amik a mozgásért felelősek, működőképesek maradtak. Patkánykísérletekből tudjuk, hogy ilyenkor az agykéreg neuronjainak részhalmazai képesek kikapcsolni úgy, hogy közben a test tulajdonosa ébren marad és teszi a dolgát. Az ítélőképesség, a figyelem, a kognitív feladatokért felelős rész működésében erős zavarok mutatkoznak, illetve ingerlékenység lép fel, de a mozgás, a reakciók, maga az ébrenlét megmarad.
Erre a képességre a természetben élő embernek szüksége is volt, hiszen a vadászat, a nomád életmód során az ébren töltött éjszakák a mindennapokhoz tartoztak. Talán ezért maradt meg az a képességünk, hogy városi életmódot élve is ébren tudjunk maradni. Randy rekordját is így dönthették meg tesztalanyok úgy, hogy túl is élték a vállalkozást. Hivatalos adatunk azért nincs, mert a Guinness-rekordok Könyve – érthető módon – nem közli többé az ilyen veszélyes mutatványok rekordjait.
