Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lena Küchler-Silberman nevét nagyon kevesen ismerik. Elméletileg csak egy lengyel nő volt a sok közül a második világháború során. Gyakorlatilag azonban száz zsidó gyerek köszönheti neki az életét.
Lena 1910-ben született Wieliczkában, Lengyelországban. A krakkói héber gimnáziumban végzett, majd pszichológiát, filozófiát és pedagógiát tanult. A második világháború őt sem kímélte: saját lányát is el kellett temetnie, férje elhagyta. Az anyai érzések azonban nem vesztek ki belőle, sőt: talán épp ezért igyekezett minél több gyereket megmenteni a halálból.
Kabát alatt kilopott csecsemők
Amikor a városában élő zsidókat mind a bełżeci koncentrációs táborba deportálták, Lena új személyazonosságot szerzett, és Varsóba menekült. Az ottani gettóban rengeteg gyerek próbálta túlélni egyik napot a másik után. Lena kiszőkített hajjal, vallását titkolva rendszeresen bejárt a zárt fogolytáborba, és igyekezett kilopni onnan, akit csak tudott. 1942 júniusában például egy csecsemőt talált halott édesanyja mellkasán. A baba még élt, így Lena a kabátja alá rejtette, majd kisietett vele a gettóból. Egy kolostorban talált számára menedéket, bár meg kellett küzdenie a gyerek befogadásáért, a kisfiút ugyanis körülmetélték. Emiatt rögtön elutasították a segítséget, ám idővel jobb belátásra tértek, és a kisfiú megmenekült.
Sajátja helyett száz gyerek anyja lett
A háború után Lena tovább folytatta gyermekmentő munkáját. Rengeteg fiatal vesztette el a szüleit, vagy akár az összes hozzátartozóját, és senki nem volt, aki gondoskodott volna róluk. A krakkói zsidó menekültügyi központban összegyűlt gyerekek közül – úgy került oda, hogy saját nővére után nyomozott, ám kiderült, hogy őt is megölték – összesen százat fogadott örökbe. Eleinte egy zakopanei házba tudtak berendezkedni, idővel azonban megnyíltak a határok, és a gyerekeket 1949-ben át tudta vinni Izraelbe. Ezt a lépést kénytelen is volt meghozni, ugyanis a zsidó fiatalokat nem igazán látták szívesen a hajdani lengyel üdülőhelyen. Izraelben viszont örültek nekik, és a továbbiakban Kvutzat Shiller segítségével egyengették tovább a sorsukat. Lena maga is Izraelben maradt, Tel-Avivban élt és tanított egészen 1987-es haláláig. Mindvégig gondoskodott fogadott gyermekeiről, még azután is tartotta velük a kapcsolatot, hogy azok felnőttek. Eközben férjhez is ment, 47 éves korában pedig életet adott egy kislánynak. Úgy nyilatkozott, hogy ez a baba volt az ő százegyedik gyermeke.
Nem Lena volt az egyetlen nő, aki pótanyaságot vállalt a világháború során árván maradt gyerekek felett, és mindnnyian rendkívül fontos szerepet töltöttek be, hiszen szeretetet és gondoskodást nyújtottak a traumatizált, gyakran minden emberi érintéstől hisztérikusan menekülő elárvult kicsiknek, akikkel rajtuk kívül senki sem törődött. Így viszont nemcsak otthonhoz és meleg ételhez jutottak, de taníttatták őket, gyógyították testi-lelki sebeiket. Sok pótanya még a háború idején a halálba is követte örökbe fogadott gyermekét, amikor nem sikerült elbújniuk a deportálások elől. Pesze nem csak nők vállalták ezeket az áldozatokat. A leghíresebb mártírrá Janusz Korczak lengyel orvos, pszichopedagógus és tanár vált, aki nem volt hajlandó elszakadni a rábízott árva gyerekektől a treblinkai megsemmisítőtáborban sem. Az eredetileg árvaházat vezető férfinak lett volna lehetősége elmenekülni, ám ő inkább a gázkamráig kísérte a táborba vezényelt gyerekeket.
Lena nem elégedett meg a mentéssel, több könyvet is írt a tapasztalatairól. Az első a nők és a családok által megéltekről szólt, a második pedig, a My Hundred Children (Száz gyermekem) meglehetősen híressé vált. 1959-ben jelent meg, először héberül, majd egyre több nyelvre lefordították – magyarra azonban sajnos nem. A könyv, amit két további követett, a 100 gyerek megmentését tárja elénk. A könyvekből 1987-ben filmet is készítettek Lena: My 100 Children (Lena, 100 gyermek édesanyja) címmel. Lena, aki mindvégig nagyon vágyott arra, hogy filmen láthassa történetüket, a gyártás megkezdése előtt két hónappal hunyt el.
