Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A tizenkét évesnél fiatalabb, családjukból kiemelt gyermekeket 2014 óta nevelőszülőknél kell elhelyezni: egy gyermekvédelemben dolgozó szakember beszélt a Díványnak arról, hogy a gyerekek érzelmi szükségleteinek nagyobb fokú figyelembevétele érdekében átalakított rendszer sem tud tökéletesen működni.
Bálint nyolc éve dolgozik a gyermekvédelemben: teljesen más területről érkezett, de a versenyszférát erre a területre váltotta. Dolgozott az alapellátásban is, jelenleg nevelőszülői tanácsadást végez. Ő keresett meg bennünket, hogy őszintén beszélhessen azokról a kihívásokról, amelyekkel munkája révén nap mint nap szembesül.
Mindegyiküknek kell segítség
A szakember jelenleg több mint egy tucat családdal dolgozik, melyekben közel hatvan gyermeket gondoznak a nevelőszülők. Legalább háromhetente látogatja a családokat, de ha valami akut problémával kell megküzdeni – iratot kell készíttetni, az iskolában vagy a családban történő nevelésben valami probléma merül fel –, akkor akár hetente többször is találkozik a családdal. Ezenfelül heti egy alkalommal tart ügyfélfogadást is, amikor is a családok is megkereshetik gondjaikkal. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a nevelésbe vett gyerekek mekkora hányadára jellemző a traumatizáltság – a válasz bár logikus, mégis megrendítő.
„Mindenki traumatizált, aki nevelésbe van véve. Ha valakit kiemelnek a családjából, az nehezen feldolgozható, hiszen, bár gyakran nem volt reggeli, ebéd, vacsora az asztalon, de szabadon, édesanyja mellett lehetett a gyermek” – mondja Bálint, aki szerint azok a tapasztalt nevelőszülők, akiknek valóban hivatása ez a munka, meg tudnak birkózni az ilyen helyzetekkel, de azért találkoznak gyakran olyan esetekkel is, amikor ennél többféle traumáról van szó.
„Ha olyasmibe botlunk, ami a nevelőszülő és az én hatáskörömön is túl van, mert a gyermeket például bántalmazták, vagy – ahogyan ez valóban meg is történt – patkányok rágcsálták a bőrét, esetleg felmerül a szexuális bántalmazás, akkor külső szakember bevonására is szükség van”
– teszi hozzá. Az ő tapasztalata alapján ugyanakkor heti egy pszichológusi konzultáció ezeknek a gyerekeknek nem tud elég segítséget adni: a felelősség végső soron a nevelőszülőkre hárul, az a kérdés, ők tudják-e kárpótolni a gyerekeket a korábban átéltekért, át tudják-e lendíteni őket a krízisen.
A nevelőszülőnek is sokk az első gyermek befogadása
Ebben segíti őket a képzés, melyet el kell végezniük, mielőtt belevágnak a nevelőszülőségbe. „Már ott kőkeményen eléjük teszik azt, hogy milyen gyerekekre számíthatnak, ekkor még nagyon lelkesek, egész addig, míg meg nem érkezik az első gyerek, akiért már huszonnégy órában felelősek. Ez nagy sokk egy kezdő nevelőszülőnek” – osztotta meg velünk tapasztalatát Bálint.
Egy nevelőszülő sem tudja ugyanis ezt a fajta munkát érzelmek nélkül végezni – különbség abban van, hogy nagyon lazán vagy inkább „pánikolósan” áll a későbbiekben a gyerekekhez.
Van ugyanakkor még egy hiba, amit sok nevelőszülő elkövet a szakember szerint: annak dacára, hogy tudja, a kicsik milyen helyzetből és traumákból érkeztek, és tisztában van azzal is, hogy ezeknek milyen hatásai lehetnek viselkedésükre, mégsem tudnak a kellő toleranciával fordulni viselkedésükhöz, esetleges speciális igényeikhez.
„Ha hisztizik a gyerek, rendreutasítják, aminek az lesz csak az eredménye, hogy majd még jobban rágja a körmét vagy a haját, esténként bepisil. Ha bekakil, azt már megtanultam, hogy legtöbbször a korábban átélt szexuális bántalmazás az ok” – mondta Bálint.
A gyermekvédelembe is több ember kellene
Mindezzel együtt jobb a kisebb gyermekeknek a nevelőszülőknél élni, mint lakásotthonban – de mivel nevelőszülőből még mindig kevés van, előfordulhat, hogy egy-egy gyermek mégis otthonba kerül 12 éves kor alatt is, ahol aztán nagy probléma számára, hogy korosztályából nem lesz társa, nincs, akivel játszhatna, barátkozhatna, időt tölthetne.
A családban nevelt gyermekeknél az tud gondot okozni, ha van saját gyermek is, akivel a szülő másként viselkedik, mint a befogadott, nevelt gyerekekkel.
„A nevelt gyerek erősen érzi, ha tőle többet várnak el, míg a vér szerinti gyerek lehet hanyag, megtehet bármit. Ruházatban, étkezésben könnyebb ugyanúgy bánni minden gyerekkel: az érzelmek már más kérdés” – vélekedik Bálint, aki ismer azért jó példát is, olyan nevelőszülőt, aki tökéletesen ugyanazt adta saját gyermekének, mint a neveltnek – saját gyermeke pedig később szintén nevelőszülő lett.
Könnyen ki lehet kerülni a családból
A családból való kiemelésekkel kapcsolatosan a szakember elmondta: anyagiak miatt a törvény szerint nem lehet kiemelni családjából egy gyermeket sem. Alapellátás-beli tapasztalataiból tudja, hogy a vér szerinti szülők ugyanakkor sokszor nem értik, milyen súlya van annak, amikor védelembe vették a gyermekét, nem tartják be a cselekvési terveket, a gyerekek lassan elmaradnak az iskolából, ekkor pedig következik a kiemelés. Ilyenkor hiába ígérnek már meg mindent.
„Nagyon hamar ki lehet kerülni a családból. Elég egy bejelentés a szomszédból, két olyan ellenőrzés, amikor nincs a hűtőben étel”
– meséli a szakember. Innen pedig már szinte nincs visszaút: a kapcsolattartásokról elmaradnak a vér szerinti szülők, néhány hónap múlva pedig örökbe fogadhatóvá is válnak a gyerekek.
Jó hír, hogy ez a folyamat főként az 1–4 éves korosztálynál nagyon gyorsan lezajlik a legtöbb esetben, de a nagyobb gyerekeknek sem kell sokat várniuk. Az örökbe fogadó szülők aztán minden követ megmozgatva igyekeznek gyermekeik traumáit gyógyítani – Bálint szerint egyre kevésbé jellemző, hogy a roma gyerekeket ne fogadnák örökbe, sőt. Olyanok is vállalkoznak erre, akikre ránézve sztereotipikusan gondolkodva nem hinnénk el ezt. Külföldre is örökbe adnak közülük: ez valóban új esélyt jelent számukra, egy teljesen új életben.
