Az ipari forradalom a gyermekek szempontjából a kizsákmányolással egyenértékű sokak szerint – ez nem csak sztereotípia.
Egyesek szerint a gyerekmunka mindig is létezett, hiszen a családok évezredek óta fogták be fizetett vagy fizetetlen feladatokra a kicsiket is. Az olyan kutatások, mint amilyeneket a hallstatti sóbányában végeztek, megmutatták, hogy bizony
már háromezer éve is előfordult, hogy ma kemény munkának tartott feladatokra gyerekeket fognak be:
egészen friss eredmények mutatták meg, hogy a helyi temetőkben örök nyugalomra helyezett gyerekek és tinédzserek munkából származó, halálos sérülések maradványain egyéb, a bányában végzett tevékenység közben szerzett sebesülésekkel, betegségekkel is találkoznak a kutatók. Ezt alátámasztják az olyan leletek is, mint egy tízéves gyermek lábára illő cipő, mely a bányából került elő.
Egész más volt a gyerekmunka ebben a korszakban, mint annak előtte
Az tagadhatatlan, hogy ezen a területen már gyerekeket is dolgoztattak, de vannak, akik azt állítják: az ipari forradalom mégis gyökeres változást a gyermekmunka kereteiben.
A gyárak gyártósorai mellett robotoló gyerekeket kiemelték családjaikból, hosszú munkanapokon kellett úgy dolgozniuk, hogy ne csak teljesítményük legyen megfelelő, de testi épségüket is megőrizzék.
Lakhatásuk egészségtelen körülményeket jelentett a pihenés rövid idejére is: lássuk, hogyan éltek az ipari forradalom idejében a gyerekek!
Az ipari forradalom idején sok szegény vagy középosztálybeli család költözött városba: azt remélték ettől, hogy megélhetésük olcsóbb és biztosabb lesz. Számításuk csak részben jött be: ha volt is munka, az sokszor meglehetősen alulfizetettnek bizonyult, így a család megélhetéséhez kiegészítő bevételre is szükség volt. A lakhatás is nehézkes volt: még a nagyvárosokat sem úgy építették meg annak idején, hogy ilyen tömegek élhessenek azokban.
Szerencsés fordulatnak tűnt, hogy a gyárak munkásaik számára házakat is építettek, ám ezek nem a családok szempontjait vették figyelembe, inkább minél kisebb helyen próbáltak meg minél több embert összezsúfolni, nemritkán elégtelen higiénés körülmények mellett.
Miután a csatornázás nemes egyszerűséggel kimaradt sok ilyen épületből, a betegségek – köztük a kolera – is könnyen terjedtek.
Kizsákmányolták a gyerekmunkásokat
De térjünk vissza a megélhetés költségeinek fedezéséhez: a gyerekeknek hamar be kellett szállniuk a családfenntartók körébe, ami azzal járt, hogy gyárakban, bányákban, malmokban vagy épp kéményseprőként, esetleg patkányirtóként alkalmazták őket. Kizsákmányolásuk sok szinten zajlott: az egy dolog, hogy nem is lett volna szabad munkába állítani őket, de ráadásul fizetésük is kevesebb volt, mint a felnőtteké. Műszakjaik nagyon hosszúak voltak, és gyakorta veszélyesek is – a kis kezek miatt bevett volt, hogy gépek tisztítását bízzák rájuk, úgy, hogy közben azok működtek.
A gyári munkás gyerekek közt szegények és árvák képviseltették magukat: mivel a gyárak tulajdonosai tudták, milyen lehetetlen háttérből érkeznek, szégyentelenül zsákmányolták ki őket.
Sokuk alultáplált volt és beteges, elégtelenül étkezett, és folyton fáradt volt a sok munka miatt. A balesetek ezért jobban veszélyeztették őket, mint egy kipihent felnőttet – nem csoda, ugyanis akár az is előfordulhatott, hogy 16 órás műszakban kellett helytállniuk, amit ma már embertelen tehernek tekintenénk még egy felnőtt esetében is. Nemcsak a gépek jelentette veszéllyel volt gondjuk, de veszélyes vegyi anyagoknak is kitették őket a gyárakban, ami tovább rontotta az egészségüket.
Bányában is dolgoztatták a kicsiket
A gyári munkánál volt rosszabb is: ha bányába került egy gyermek. Alapvetően kétféle feladatot kaptak ebben a környezetben: vagy nekik kellett megtisztítaniuk a friss levegő beáramlását biztosító nyílásokat, vagy ők voltak azok, akik a kibányászott anyaggal teli csilléket kitolták a földfelszínre. Az egyenetlen, nemritkán csúszós felületeken nehéz terhet tolni igencsak veszélyes feladat volt.
A kéményseprő gyerekek számára a rengeteg korom belégzése mellett az jelentett kockázatot, hogy a kémények beomlanak rájuk:
ezt a feladatot öt-hat évesekre bízták, mivel náluk idősebbek már nem fértek be a kéménynyílásokba.
Nem csoda, ám annál tragikusabb, hogy nagyon kevés gyermek kéményseprő élte meg a felnőttkort.
Hogy mi történt a felsőbb osztályba tartozó gyermekekkel, illetve az arisztokrácia tagjaival, míg a szegény gyerekek a gyárakban gályáztak? Ezek a tehetős famíliák igyekeztek megóvni utódaikat a veszélyektől, esetükben nemhogy a gyári munka nem jött szóba, de semmi egyéb sem. Ezek a gyerekek tanulhattak, sőt, elitiskolákban vagy éppen házitanítókkal végezhették el tanulmányaikat. Az olló egyre szélesebbre nyílt tehetősek és szegények közt, és a jelenség kárvallottjai a gyerekek voltak.
Hazánkban sem ismeretlen a jelenség
A gyerekmunka természetesen Magyarországot sem kerülte el: az ipari gyerekmunka teljesen bevett és elterjedt volt, és csak a huszadik század elején kezdtek el foglalkozni annak gyerekekre gyakorolt potenciális hatásával. Ekkor sem gyerekjogi, hanem orvosi kérdés volt, hogy dolgozhat-e egy gyermek bányában, földeken vagy gyárakban. A bányászok körében kifejezetten sokan voltak a 16. életévüket be nem töltött dolgozók:
1888-ban 38 572 magyar bányász közül 5490 volt gyermek, ami a mesterséget űzők 14 százalékát adta.
Érdekes, hogy mindeközben az 1872-es ipartörvény úgy határozott: tíz év alatti gyermek nem dolgozhat gyárban, 12 év alatti pedig csak akkor, ha közben iskolai kötelezettségeinek eleget tesz. Belegondolni is szörnyű abba a teherbe, amit a munka és a tanulás jelenthetett egy 10-12 éves gyermek számára együttesen…
Később szerencsére a gyerekjogok és a gyerekjólét kérdései felülírták ezeket a káros gyakorlatokat Európa-szerte, de hiba lenne úgy tennünk, mintha gyerekmunka ma már nem létezne: bőven vannak olyan tájai a világnak, ahol a kizsákmányolás nem ért véget.
