Így védd meg a gyermeked – speciális szemszögből, a bűnmegelőzés szemüvegén keresztül tekint a szülőségre dr. Molnár István Jenő bűnmegelőzési szakember első könyvében. A szakember – maga is háromgyermekes apa – rendőrként, jogászként szerzett tapasztalatait is összegezte a kötetben, hogy minél komplexebben mutassa meg, mi segíthet abban, hogy gyermekünk ne váljon bűncselekmény áldozatává.
A könyv ugyanúgy szól az offline, mint az online világ veszélyeiről: a sexting és az online bullying világában sem feledkezhetünk meg ugyanis arról, hogy egy fesztiválon, bódultan hozott rossz döntés is súlyos következményekkel járhat. Bugyiszabálytól a kábítószer-használatig terjed a mezsgye, melyet vizsgál a kötet – dr. Molnár István Jenővel beszélgettünk a könyvről.
A kötetben nagyobb teret kapnak az utóbbi években egyre jelentősebb online veszélyek, mint offline társaik?
Online és offline veszélyekkel kapcsolatban egyaránt próbálok tanácsot adni, feltárni a működési mechanizmusokat, életkori bontásban. A legnagyobb problémát az online veszélyek mellett a bullying jelenti ma: a bántalmazás nagyon gyakran az offline térben indul, onnan kerül át az internetre. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy az online veszélyeknek sokszor van előzménye a való világban – elég csak a bosszúpornóra gondolni. A cyberbullying is ritkán kezdődik az online világban, a legtöbb, a gyerekekre leselkedő internetes veszélyszemélyes kapcsolatból eredeztethető. Kivétel talán a grooming, amikor egy idősebb személy hálóz be egy gyermeket.
Mi a fő üzenete a kötetnek, mit tehet szülőként az ember a kockázatok mérsékelésére?
A legfontosabb az, hogy nem direkt, felvilágosítás-szerű, elrettentő célzatú beszélgetésekre van szükség a veszélyek mentén, hanem arra, hogy a szülők közvetlen kapcsolatot építsenek fel a gyermekükkel. A megelőzés soha nem egy előre kijelölt, megtervezett 45 perces, frontális, szülőtől érkező intelemcunami, hanem folyamatos kapcsolatépítést, odafigyelést, s olykor komoly önismereti munkát igénylő szülői odafordulás.
Ma a gyerek-szülő kapcsolatokban óriási a bizonytalanság, mondhatjuk, hogy a szülők gyermeknevelési válságának korát éljük.
Ranschburg Jenő mondta azt annak idején, hogy a szülő két okból követ el hibát alapvetően: az egyik a jellemhiba, a másik a tudatlanság– ma ehhez harmadikként kapcsolható az a tény, hogy túl sokat tudunk szülőként, de nagyon ellentmondásos információink vannak.
Az ideális egy tabutól és félelmektől mentes kapcsolat kialakítása: ha ez megvan, akkor a szülőnek nem kell külön bűnmegelőzési szakértővé válnia s pontosan tudnia, hogy milyen veszélyei vannak a loot boxos játékmechanizmusoknak vagy a felnőttfilmeknek, saját tapasztalatai segíthetik. Fontos lehet az is, hogy képes legyen nyitni a fiatal felé, s elfogadni, hogy létezik a fordított szocializáció, azaz, hogy a gyermek tanítja a szülőt. Valljuk be, van pár dolog, amiben sokkal jártasabbak, felkészültebbek, mint mi.
Hogyan hozható létre ilyen viszony?
Egy ilyen kapcsolat kialakítása érdekében sok ránk hagyományozódott mondatot újra kell írnunk, sok esetben önvizsgálatot kell tartani, hogy mi magunk milyen sémákat, milyen fordulatokat használunk, mit miért mondunk. Ha például azt mondjuk a gyermekünknek, hogy ne árulkodjon – főleg, ha valami olyan miatt szól, ami mondjuk tilos vagy mi magunk kötöttük ki korábban –, akkor azzal azt is üzenjük, hogy nem érdekel, amit mond, nem akarjuk, hogy beszámoljon róla.
Pedig egy fegyverünk van: az, ha a gyerek el meri mondani a rosszat is, ami történt vele, ha nyíltan tudunk beszélgetést kezdeményezni szinte bármiről.
Azt szoktam mondani, hogy igazán jó szülő akkor leszek, ha a fiam egyszer, ha túl sokat ivott a Sziget fesztiválon, a haverjainak azt mondja, hogy hívjátok apámat, nem azt, hogy nehogy szóljatok neki.
Sok-sok ilyen mondat van, ami igazából a szándék ellenére kontraproduktív, rendszertelenséget szül, ráadásul következetlennek állítja be a szülőt, Ilyen az az általános bűnmegelőzési tételmondat, hogy ne állj szóba idegennel – majd két perc múlva rászólunk, amiért nem köszönt az idegen eladónak boltba belépve.
Honnan induljanak ezek a beszélgetések?
Már egészen kis korban a bugyiszabályoknál el lehet kezdeni: a fehérneművel fedett testrészeinket nem mutogatjuk és nem engedjük megfogni. A jó és rossz titkok szemléltetésére jó példa lehet, hogy jó titok az, ha együtt veszünk valamit anya szülinapjára, de nem áruljuk el, mi az, míg rossz titok az, ha az oviban egy kisfiú behúzott a mosdóba és azt mondta, hogy mutasd meg neki a nemi szervedet. Fontos, hogy ne micsodaként utaljunk rá, hanem nevezzük meg, így ő is tud róla beszélni.
És van a jó és rossz érintés – jó az, ha apa megcsiklandoz, de ugyanez már rossz, ha a szomszéd bácsi csinálja úgy, hogy te nem akarod.
Ha ilyesmi történik, a gyerek szóljon, kérjen segítséget a szüleitől. Ehhez azonban olyan kapcsolatot kell kialakítani, amelyben képesek vagyunk beszélgetni.
Ez akár nehézséget is okozhat, hiszen a mai szülőség más már, mint a három évtizeddel ezelőtti…
A mi fiatalkorunkat sok elhallgatás és hazugság övezte – ha ezekből valami probléma lett volna, arról szüleink nem tudtak volna semmit, kortársaktól kértünk volna segítséget, akik egészen más tanácsot adtak volna, mint szüleink. Ma ráadásul nem is kortársakhoz, hanem sokszor az internethez fordulnak a fiatalok.
A könyvem fő üzenete az, hogy a gyerek-szülő kapcsolat folyamatosan építkezzen. Azt is fontos gondolatnak tartom, hogy szülőként fontos önismereti utat kell bejárnunk, mert a gyermekeinknek a magunk cipelte batyuból adunk tudatosan vagy tudattalanul.
Ha egyetlen tanácsot kellene adnom, akkor az az lenne, hogy minden szülő legyen nyitott, és álljon rendelkezésre,
vagy ahogy a könyvem előszavában is írom: légy partner, bízz a gyermekedben és beszélgess vele sokat!
Ha érdekel, milyen jelekből ismerheted fel a bullyingot, ajánljuk ezt a cikkünket!
